Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Reflexiók Titkos kutatónapló c. könyvemre

2015.05.18

Ölbei Lívia: Hol él Ajahtan Kutarbani? - Kamarás István akadémikus, szociológus, író és Isten bohóca. In: Vas Népe Online, 2015. április 16.,
Budapest -– Kamarás István professzor mindig meg tudja lepni a közönséget valamivel. Most éppen a Titkos kutatónaplóval, amely egyrészt szépirodalom, másrészt komoly szociológiai kutatás. És a sorok között most is ott bujkál az a szelíden határozott, csillogó és toleráns mosoly.
A szociológus nagyapa  ő volna Kamarás István személyesen  vezetésével egy balatoni nyaralás közben szociológiai kutatómunkába kezd a három unoka: Bertalan, Lilla, Anna és unokatestvérük, Mötyő. Első kutatásuk során azt vizsgálják, hogy ki mit válaszol a nyaralók közül a „Tudja-e, hol lakik Ajahtan Kutarbani király?” kérdésre. Ez követi a balatonfenyvesiek fagylaltozási szokásainak vizsgálata. Ősszel iskolatársaik és tanáraik körében a Micimackó-kutatást bonyolítják le, közben megismerkednek a százéves olvasáskutatóval, akit megtanítanak az internethasználatra, hogy segíthessen nekik az adatok feldolgozásában. Következik a karácsony-kutatás: ki mit szeretne adni vagy kapni karácsonyra?
A lázas és lelkes munkavégzés során egymás után sorjáznak az egyre érdekesebb kutatási témák. A Bosnyák téri piacon azt kutatják, hogy mi van a bevásárlószatyorban, és hogy mennyire lehet ebből következtetni a vásárlók élethelyzetére és kulturáltságára. A kutatás az Intersparban folytatódik, ahol megismerkednek és összebarátkoznak Hajléktalan Gyulával, aki bekapcsolódik a „Ha azt mondom, hogy…”-kutatásba.
Kamarás István akadémikus, vallásszociológus, olvasáskutató, valamint OJD (vagyis az Isten Bohócai Rend tagja) régóta szépiróként is népszerű; Csigamese című kötete például 1998-ban az év gyerekkönyve volt. De írjon bármiről, a szakmája sosem engedi el. Legújabb (ifjúsági) regénye, a Titkos kutatónapló (a Luther Kiadótól) mintegy mellékesen „szakszerűen” beavatja az olvasót a szociológiai kutatás rejtelmeibe. Mindez persze nem zárja ki a kisebbfajta csodákat sem, amelyekre igazán nagy szükségünk van. Mint Ajahtani Kutarbani királyra. Na, vajon hol lakik? Aki nem biztos a dolgában, kérdezze meg Babó Tittit, ott várakozik a Négyszögletű Kerek Erdő szélén.

Fűzfa Balázs (2015) Gyermektudósok. In: Élet és Irodalom, 59:32:21.
Kamarás István ért a gyerekek nyelvén. Kamarás István mindenféle nyelveken ért. Először is adott, hogy az Isten Bohócai Rend tagja (OJD=Ordo Joculatorum Dei), másodszor egész életében elkötelezettje a derűnek és a csodáknak (melyek nélkül úgysem ér semmit az egész).
Klasszikus olvasáskutatásai és egyéb tudományos munkái mellett az utóbbi két évtizedben egyre szaporodnak szépprózai szövegei, melyekkel elbűvöli fiatal s idősebb olvasóit egyaránt. Műfajteremtő regényei úgy ötvözik egybe a valóságot és a fikciót, hogy még a „legkamarásabb” olvasók sem nagyon tudják eldönteni, mi az, ami komoly tudományos anyag és mi az, ami játék, tréfa, bohó(c)ság. (Ilyen szöveg volt például a Jézus-projektum is néhány évvel ezelőtt.)
Azokban a szép időkben, amikor A Mester és Margaritáról lehetett Magyarországon olvasáskutatást csinálni -- tudniillik akkor még tömegek olvasták ezt a regényt --, szóval azokban a szép időkben még minden másképpen volt. (A minap tettem föl a kérdést egy magyartanárnak készülőkből álló egyetemi csoportban, hogy ki olvasta Bulgakov halhatatlan remekét, amikor kiderült, hogy még a szerző nevét sem hallotta senki… Az Iskola a határonból -- szerzőnk másik klasszikus, ezredforduló utáni olvasáskutatásának tárgyából -- ketten olvastak el 70-80 oldalt, de „nem bírták tovább, mert nem történt benne semmi”.)
Kamarás István azonban ma is úgy véli: „minden másképpen van”, merthogy akár néhány 8-12 éves kisgyerek is „tudóssá” képezheti ki magát, ha olyan felnőttekkel akad dolguk, akik komolyan veszik őket. Semmi mást nem tesz ugyanis velük „Nagyapa kolléga”, mint hogy kíváncsi rájuk, s akár még arra is hajlandó, hogy a saját nézeteit módosítsa a gyerekek véleménye alapján. „Nagyapa kolléga”vezetésével indulnak ugyanis egy nyáron azok a szociológiai kutatások Balatonfenyvesen, melyek rendkívül tanulságosak lehetnek mindannyiunk számára: „Mi van a bevásárlószatyorban?”, „Kik, miért és hogyan olvassák a Micimackót?”, „Milyen fagylaltot esznek a balatonfenyvesiek?”, „Ki ad a koldusnak? Miért igen? Miért nem?”, „Miért kell Wolfné nevét megjegyezni?”
Anya, Apa és Gizi nagymama, a „jeles magyartanár” állandó aggodalmai feleslegesnek bizonyulnak: ha a kölyköknek értelmes feladataik vannak, mindenre képesek, hogy elvégezzék azokat. Például egy percig sem kell őket noszogatni, hogy időben keljenek fel vagy ebédeljenek, ha szociológiai kérdőívezést kell elvégezni mondjuk egy piacon vagy akár egy vallási közösségben.
A titkos kutatónaplót az egyik főszereplő gyermek írja, az ő szemszögéből látjuk a felnőtt világot: s ez a felnőtt bizony nagyon esendő. Előítéletektől terhes, állandóan magyarázkodásra szorul, mindig időzavarban van és főképpen nem tudja komolyan venni saját gyermekeit. Rájuk csak Nagyapának és a Százéves Olvasáskutatónak (a szerző alteregója a regényben) van ideje. De hisz aki már száz évet megért, annak pár nap vagy pá hét igazán semmi -- így még számítógépezni is megtanulhat a gyerekek segítségével.
Ezért minden úgy történt, mint a mesében: a közös kutatások eredményeképpen A Micimackó fogadtatása, hatása és értelmezése a magyar általános iskolások körében címmel megszületett tanulmányt „Százéves kollégánk elküldte (…) a Könyvtári Figyelőbe, ahol nagyon megörültek neki, mert meg voltak vele elégedve, őneki meg azért, mert azt hitték, már régen meghalt (85.).”
Kamarás István ifjúsági regényének legfőbb érdeme talán éppen az, Hogy megejtő öniróniával tud rátekinteni saját tudományára és egész munkásságára. Ő igenis mer(t) „bohóc” lenni. Ehhez pedig emelkedett lélek és bátor szellem szükségeltetik minden korban.

Tarján Tamás (levele) Tegnap érkezett és örömmel, köszönettel fogadott Titkos kutatónaplódat délután és éjjel elolvastam. Egy hajdani vízmérő (=vízfogyasztás-vizsgáló), aki a lakások legbensőbb helyiségébe (a WC-be) is bejutott, nem hagyhat sokáig parlagon heverni olyan könyvet, melynek vele bizonyára nagyjából egyidős Nagyapa-szereplője a hőmérő-pályán két életszakaszban is karriert csinál. (Tegyük hozzá: e sorok írójának apja, Dr. Tarján Károly Yervant ügyvéd a Fővárosi Távfűtő Művek villanyszerelője volt - lift-karbantartói éveit követően -, s ez is egy szál az OJD-i családképhez. Az már magánjellegű megjegyzés, hogy apám halálának épp tegnap volt a 37. évfordulója.)
Igen szép a könyv - ügyesek a kis-Kamarások -, remek a tartalma, mert bár néha a húzó és a szóismétlés-korrigáló piros ceruzával bele-beleszúrtam volna, ez teljesen mellékes a jobbnál jobb fejezetek sorában. Biztosra vettem már a Tartalom láttán, hogy a Wolfné-fejezet egyik koronája lesz a műnek; úgy is lett (az átirat-módszer lehetőségeiről és moráljáról nekem is hatalmas vitáim vannak tanítványaimmal). De a többi is ott holtverseng egymással az élmezőnyben: a karácsony-, a Micimackó-m a vallásosság-fejezet. Plasztikusak a figurák, számomra főleg a Gizi/Géza páros, valamint Jakabos, de ők is csupán elsők az egyenlők között.
Sajnálom, hogy nem vehettem részt a kutatásban!
Kézfogással, az egész csapatot üdvözölve: T

Komáromi Gabriella (levele) nagy szeretettel köszöni meg a könyved "bűbájos barátnéd", akinek nagyon-nagyon viszontagságos az élete. A vonaton oda-vissza kiolvastam nagy-nagy élvezettel. Milyen mesés könnyedséget adtál ezeknek a bájos kutatókalandoknak. Az elmúlt héten cudar kórházi kalandjaim voltak, de szombaton már előadtam a Lázár Ervin Napokon Sárszentlőrincen. Vathy Zsuzsának is mutattam a könyved. A rácpácegresi gyerekek megsértődtek volna a kérdésedtől. Pedig először fel akartam olvasni egy részletet. Elálltam tőle. Még hogy ők ne tudnák? Gratulálok, István! Ez az egyik legjobb könyved.

Péterfi Rita

Véleményem szerint egyedülállót alkottál, műfajt teremtettél! A kiadó akár sorozatban is gondolkodhatna, melynek ez lenne az első kötete. Első mondatától az utolsóig szellemes, informatív, lebilincselő, szórakoztató. Az ismeretterjesztés magasiskolája.Biztos, hogy felveszem arra a listára, melyet pedagógusoknak szoktunk adni, ha alternatív kötelezőket, ajánlott olvasmányokat kérnek tőlünk.Kisebb gyermekünk azt kérte, hogy a második kötetre vonatkozó kérését tolmácsoljam feléd: a pszichológiáról mint tudományról szeretne hallani tőled - hasonló formában.A kiadónak - csakúgy mint a borítót készítő családtagoknak - csak gratulálni tudok.Visszafogottan ízléses, küllemében is a tartalomhoz igazodó, nagyon eltalált műalkotás lett.Köszönöm az élményt! És várom, várjuk a folytatást!

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

online casino bonus wvxaj

(Aqsxdabete, 2018.04.29 02:33)

https://onlinecasinovegas.us.org/# - online casinos real money usa https://onlinecasinovegas.us.org/# - slots for real money
online usa casinos play slots for free win real money online casinos real money usa
free online casino slots

casinos online gambling xdzgo

(Aswpkabete, 2018.04.29 00:23)

https://onlinecasino24.us.org/# - play free for real money https://onlinecasino24.us.org/# - play slots for free win real money
online casino play slots online for money slots for real money
online casino games

online casinos gypms

(Azwuyabete, 2018.04.27 08:33)

https://onlinecasinoiplay.com/# - online casinos https://onlinecasinoiplay.com/# - casino slots
casino slots play free for real money party casino online
online casinos real money usa

play slots online for money axsyz

(Atwkhabete, 2018.04.27 08:27)

https://onlinecasinoiplay.com/# - slots for real money https://onlinecasinoiplay.com/# - online usa casinos
online casinos real money usa play free for real money online casino gambling
play free for real money

high five casino slots qutlx

(Azvzfabete, 2018.04.27 04:22)

https://onlinecasinoiplay.com/# - grand falls casino https://onlinecasinoiplay.com/# - vegas world free slots casino games
royal river casino gsn casino potawatomi casino
free games for casino slots gun lake casino

bovada blackjack aypcx

(Afrofabete, 2018.04.26 19:36)

https://onlinecasinoiplay.com/# - vegas world casino games https://onlinecasinoiplay.com/# - free casino slot games
gossip online casino plainville casino posh casino online
online gambling

zone online casino log in

(AgyjgEremo, 2018.04.26 15:53)

https://onlinecasinochase.com/# - online casino gambling https://onlinecasinochase.com/# - rock n cash casino slots
casino city san manuel casino casino slot
hollywood casino online

online casino real money mwwll

(Asapxabete, 2018.04.26 03:36)

https://onlinecasinoinus.com/# - golden nugget online casino https://onlinecasinoinus.com/# - cashman casino https://onlinecasinoinus.com/# - doubledown casino facebook
fantasy springs resort casino posh casino empire city online casino
456 free slots casino

buy viagra cheaply

(vqofeo, 2018.04.25 19:12)

buy viagra online without
pfizer viagra buy online http://canadian-pharmacie.com

viagra without subscription 3733

(Agustinbak, 2018.04.24 23:42)

8258 http://umbrella-group.org/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=28281 http://xn--d1ahbudmd.xn--p1ai/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=22655 http://briskmethods.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=339948 http://www.nzukoarochukwuworldwide.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=72594 http://ecofinders.com.br/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=98380 http://www.ensb.edu.pe/certamen/index.php/component/users//?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=438 http://adgiloilo.org/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=14698 http://fermerskie-produkty-spb.ru/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=16668 http://www.agroplod.mk/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=12551 http://www.dom-ita.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=153094 http://anaspra.org.br/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=15062 http://aceapplications.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=23411 http://digepep.gob.do/transparencia/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=57099 http://www.davidorlandelli.eu/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=21695 http://yumstore.ir/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=62336 http://sarospolska.pl/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=8426 http://www.sonoincinta.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=373981 http://www.bucomerc-twi.ba/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=463 http://www.bolosdavovo.com.br/site/index.php/component/users//?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=653 http://www.hermitagetravelfilialetrento.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=177455 http://www.cheenarradio.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=9818 http://www.assodistil.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=983 http://www.lillyandwolf.com/store/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=212323 http://www.wemove.center/joomla/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=75711 http://batoilservices.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=794946 http://www.nidiinfanziaolbia.it/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=2275 http://www.bedandbreakfastcasamalerba.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=681297 http://old.prospekt.ee/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=79741 http://www.avaton.com.gr/home/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=50939 http://vidavida.com.br/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=53103 http://www.nuovaciviltamediterranea.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1595 http://paktintr.com/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=133486 http://www.unicamaster.com.br/unican/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=282258 http://www.royalgardenrc.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=845392 http://worldonwheels.com.au/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=49038 http://collors.net.br/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1441 http://executivedecisionmarketing.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=30803 http://nba-referees-wired.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=27506 http://www.ambitionuae.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=547199 http://www.insiemeconte.it/ciemmedi/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=2534 http://zicompany.ru/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=253541 http://www.guiadelagroexportador.com.pe/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1115 http://plutusmachinelearning.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=24673 http://doanhnhan.net.vn/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=846 http://fsdtrackandfield.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=10271 http://briskmethods.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=343241 http://news.st-aug.edu/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=11004 http://www.vootrip.com.br/site/index.php/component/users//?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=710 http://laotraplana.com/sitio/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=67886 http://www.incorpeengenharia.com.br/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1125 6626

Hi!

(JesusSonia, 2018.04.24 18:49)

Hi!

buy viagra 100mg

(rgshqj, 2018.04.24 18:48)

buy viagra online reviews
female viagra uk online http://canadian-pharmacye.com

generic viagra coupons

(Raymondmut, 2018.04.24 15:39)

http://emcollc.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=958553 http://xn----7sbbqcsotcbdo2aq0c.xn--p1ai/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=218330 http://benesan.com/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=980366 http://linhkienxe.vn/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=671074 http://www.adypg.com/adypg/index.php/component/users//?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1841 http://museodelhombre.com/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=235717 http://www.centrosubmurena.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=556251 http://u-rug.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=41466 http://pandacorp.ir/software/index.php/component/users//?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=15669 http://voarfilmes.com.br/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=997873 http://sydneyplumber.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=71537 http://www.insiemeconte.it/ciemmedi/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=758 http://etapru.com/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=187195 http://www.lalitojma.edu.pe/portal/index.php/component/users//?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=2891 http://developmentforminside.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=260289 http://www.raceteambollenstreek.nl/rtbs/index.php/component/users//?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=17572 http://www.szigetfish.hu/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=765 http://marintekcontainer.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=129569 http://www.damagrafik.com/web/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1067 http://www.studiolegalecentore.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=774151 http://www.santorini.odessa.ua/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=428513 http://greenbuildinginvestment.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=38107 http://www.dodokar.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=60713 http://motelesrd.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=17142 http://www.forja-arte.es/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=4363 http://ddv.sungenebyte.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=16669 http://www.aido.lc.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=9529 http://barlico.ir/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=963 http://apirus-klinic.ru/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=286127 http://www.dalproduttorealconsumatore.eu/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=317885 http://www.moic.go.tz/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=100347 http://akkufish.de/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=45951 http://www.oriental-hs.com.hk/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=18505 http://srisaiautomotives.com/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=20089 http://www.scribblyinc.com.au/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=97636 http://kingbeemedia.vn/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=416227 http://www.gubska.lv/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=14161 http://acconsulting.com.pl/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=24236 http://www.secutronic.com.sa/new1/index.php?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1413 http://www.studiodentisticocesanoboscone.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=381812 http://www.lachef-algeria.com/lachef_mob/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=51148 http://entrustdental.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=184427 http://www.ristorantedajair.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=241677 http://it-catalogue.net/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=343839 http://www.safeflameon.co.uk/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=9882 http://www.zorbasviaggi.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=41322 http://aes.jcweb.us/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=436496 http://www.klubastikjums.lt/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=40036 http://www.brandcentraldesign.co.za/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=472773 http://www.camover.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=102966

order viagra

(pwvihb, 2018.04.24 14:02)

buy viagra low cost
purchasing viagra online for cheap http://canadian-pharmacye.com

fortune bay casino gpgkr

(Almxxabete, 2018.04.23 00:13)

https://onlinecasinovegas.us.org/ - san manuel casino https://onlinecasinovegas.us.org/ - free slots games https://onlinecasinovegas.us.org/ - online casino gambling
free casino games no download pala casino online foxwoods online casino
free games for casino slots fire keeper

viagra without erectile dysfunction

(Raymondmut, 2018.04.21 15:07)

http://cloudfirehosting.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=149877 http://malkiasafaris.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=26481 http://abaoman.org/abaalumni/index.php?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=557 http://elliotbiotech.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1075384 http://www.tikalconstrucciones.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1227 http://www.ristorantedajair.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=227879 http://zangal.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=63428 http://agropromnika.dp.ua/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=2943994 http://drkhalidsharaf.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=22964 http://gcbusinessjournal.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=25899 http://endustrirulman.com/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=207911 http://www.diwaonline.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1047 http://www.kassa-finans.ru/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=9581 http://voarfilmes.com.br/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=968445 http://www.deafbowl.ru/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=138378 http://fishcat.net/site/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=112864 http://www.bluebell.sch.ng/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=481842 http://evoluciondelser.mx/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=443 http://zicompany.ru/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=256936 http://www.globuscontainer.com/pub/index.php/ru/component/users//?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=362 http://www.southern-africa-travel.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=487636 http://sg1.iax.tn/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1684 http://www.mahad.nuaimy.org/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=4604 http://www.davidorlandelli.eu/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=16626 http://www.gites-boucieu.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=976867 http://www.openhaardhoutaalsmeer.nl/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=32825 http://www.expresito.com/shopping/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=6982 http://fxturfspecialists.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=30003 http://tandtdecorators.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=227024 http://vendaonline.lojasurban.com.br/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=39773 http://www.angiservice.com.br/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=637 http://globalservices-sarl.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=426288 http://siagard.com/sec/index.php/component/users//index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1108 http://mammuts-md.de/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=29478 http://www.masiglass.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=751576 http://rmrcpas.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=2143 http://manga.kaze.fr/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=246851 http://www.lindospizza.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=524582 http://rupazl.ru/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=67861 http://www.tiporoma.it/TipografiaVerona/index.php?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=21581 http://www.scheunencafe-kretzschmar.de/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=55158 http://www.briciolefavole.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=101645 http://carrera.org/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=22144 http://cursos.encuentra.com/cms/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=250510 http://zocadance.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=533600 http://www.agriturismoamatrice.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=455561 http://agustiniano.org/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=333309 http://irdrone.net/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=2258 http://www.chennaiputhagasangamam.com/2014/index.php/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=73763 http://bahrampur.com/index.php/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=141677

levitra 425 mg

(WilliamQuine, 2018.04.19 11:55)

Hello! online pharmacy beneficial web site http://canadian-trustpharmacy.party

online casino gambling

(Azxgqabete, 2018.04.13 02:32)

https://onlinecasinoplay24.com/# - online usa casinos
online casino gambling
online casino gambling

viagra without a doctor 3403

(Agustinbak, 2018.03.26 22:09)

9114 http://bit.ly/2u4ex5Z http://bit.ly/2u4e9V5 http://bit.ly/2u4gNtZ http://bit.ly/2u5PnEh http://bit.ly/2u1UEMZ http://bit.ly/2u69Atw http://bit.ly/2uaRFCb http://bit.ly/2tZnuOc http://bit.ly/2u1GbRn http://bit.ly/2u33NEZ http://bit.ly/2tZoqSI http://bit.ly/2u2qYzc http://bit.ly/2u8dPow http://bit.ly/2u4gmQn http://bit.ly/2u363MD http://bit.ly/2tZPbpU http://bit.ly/2uaTbUT http://bit.ly/2u0u7Qd http://bit.ly/2u2EnYb http://bit.ly/2u48DSC http://bit.ly/2u2rblY http://bit.ly/2u4sXDe http://bit.ly/2u2pIMu http://bit.ly/2u8c9LK http://bit.ly/2u300HL http://bit.ly/2tZOXz4 http://bit.ly/2u3zuhn http://bit.ly/2tZOFZ0 http://bit.ly/2u7NAyC http://bit.ly/2u3Czhr http://bit.ly/2tZlDZK http://bit.ly/2u1D0sT http://bit.ly/2u0szWp http://bit.ly/2u8bMRm http://bit.ly/2u2TC3h http://bit.ly/2u2DbnF http://bit.ly/2tYO5KY http://bit.ly/2u31xxv http://bit.ly/2u1EmUv http://bit.ly/2tZrYV2 http://bit.ly/2tYLkJC http://bit.ly/2tZodPq http://bit.ly/2u8eoi8 http://bit.ly/2u4vU6M http://bit.ly/2u0sSAx http://bit.ly/2u4p1SY http://bit.ly/2u2pS6y http://bit.ly/2u3LQGf http://bit.ly/2u31iTh http://bit.ly/2u7KD0C 5971

buy generic Viagra

(ThomasJaw, 2018.03.25 05:59)

generic drugs viagra generic walmart Viagra generic buy generic viagra