Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Reflexiók Utánam, olvasók! c. könyvemre

2014.08.23

 


Korda Eszter OJD: A Kétfülűek pártja és Bulgakov olvasóinak találkozása a boncasztalon
Kamarás István OJD: Utánam, olvasók! (olvasmányregény), Pont Kiadó, Budapest, 2014, 157 oldal, 2625 forint
Kamarás Istvánnak idén, 2014-ben két regénye jelent meg. Az egyikben egy hetvenes években vezetett olvasókörének alkotja meg fiktív továbbélését, másikban pedig egyik első olvasásszociológiai kutatását dolgozza fel fiktív módon. Tudományos és (alkalmazott?) irodalmi munkássága párhuzamos, és szervesen összefonódó szövegekből áll. Érdekes, hogy ugyanazok a művek vizsgálatán alapszik több tudományos szövege, ilyen az Iskola a határon, A Mester és Margarita, Trilla. Miért kell átírni az egyiket regénnyé? Hogy lehet a szociológiai felfedezéseket irodalmi élménnyé konvertálni dokumentum-, avagy tényregényekben? Az ismétlés kényszeréről az olvasás kapcsán fogalmazza meg egyik alaptézisét a szerző Az irodalmi mű befogadása című munkájában (Pannon Egyetem, Gondolat, 2007): „Az értelmezés – mely már az első bekezdés olvasásakor megkezdődik – folyamatosan befolyásolja az észlelést, az élmény alakulását, miként ezt A Mester és Margarita első fejezete befogadásának vizsgálatakor tapasztalhattam (1996, 137–159. o.). A műalkotásnak – ahogyan Iser nevezi – az olvasást irányító üres helyeit az olvasó nem csupán érzéseivel és felidézett élményeivel tölti fel, hanem értelmezéskísérleteivel, melyek aztán sorról sorra, fejezetről fejezetre alakulnak. Frye szerint (1998) az olvasó figyelme egyszerre kétirányú: 1) centrifugális: kilépünk az olvasottakból: a szavaktól a jelentett tárgyakhoz, illetve az emlékezetünkhöz, 2) centripetális: megpróbáljuk szavakból kibontakoztatni az általuk alkotott nagyobb verbális alakzat értelmét. Úgy tűnik, első olvasáskor inkább a centrifugális, újraolvasáshoz meg inkább a centripetális figyelem játszik szerepet, de ez jelentősen módosulhat attól függően, hogy ki az olvasó, hogy mit, milyen indítékkal és milyen körülmények között olvas.” (215.) Úgy látszik a megírásnak is ilyen ismétlő, centripetális természete van, mint az olvasásnak.
„Júliusban, mikor a családunk nyaral, bennünket azonban halaszthatatlan irodalmi ügyeink a városban tartanak, milyen érzés volt a teraszon ülni a szőlőlugas árnyékában, és a hófehér abroszon aranyló foltként a tele tányér soupe printaniere? Emlékszik-e Amvroszij? Minek is kérdem: az ajkán látom, hogy emlékszik! Maréna, sőreg, ugyan már! Hanem a mindenfajta szalonkafajta, idény szerint váltakozva, a fürj, a császármadár? Meg a gyöngyöző ásványvíz? De elég, nagyon is eltértünk a tárgytól… Utánam olvasó!”
Az utóbbi felkiáltás lett a címe Kamarás István A Mester és Margarita fogadtatása, értelmezése és hatása Magyarországon alcímű munkájának, amely a Könyvtártudományi és Módszertani Központ kutatóműhelyének 1978-as vizsgálatát dolgozza fel Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének. A fenti Bulgakov-idézetből az Avroszij nevű mellékszereplő egyedül itt fordul elő a regényben, tulajdonképpen a TÖMEGÍR tömegírójának típusát jeleníti meg. A moszkvaiak egy-két vonással megragadott figurái a szánalmasan kisszerű, jellemtelen, „redukált személyiségei” a szovjet társadalomnak. Velük szemben a Mester és Margarita az integrált személyiségű főszereplők, illetve Iván, a Mester tanítványa, akinek fejlődése egy harmadik jelentéssík a szerelmi történet mellett. Iván tekinthető a Messire, Woland tanítványának is, hiszen Pilátus regényének első részletét Woland elbeszéléséből ismeri meg, amit aztán ő álmodik tovább a szanatóriumban. A Mester megszólítás egyébként hagyományosan Jézust evokálja, és a Pilátus-regény mint az ötödik sík éppen az ő létezésének tanúságtétele. Így párhuzamba állítható Jesua, Woland és a Mester, tehát Iván, a fejlődő tanítvány (szemben a mesterét félreértő Lévi Mátéval) mindhárom világgal kapcsolatban áll, ezért a moszkvai sík sivár értékrendjében, amely a „Sátán” látogatása után sem változik, némi reményt mutat az ő alakja.
A Gribojedovot ironikusan jellemző idézet utal erre az értékrendre: a finom étel, az olcsóság, a kellemes élet áll a középpontban. Ezt leplezik le a Varitészínházban Wolandék. A „sőregfilé”, „kecsege”, „maréna”, „sőreg” szavak Jézus szimbólumára, a halra mint ételre, ínyencségre vonatkoznak. A hitetlen világ transzcendencia, sőt szellem nélküli voltát, anyagiasságát érzékelteti az ironikus, groteszk utalás, amely miatt megértek a büntetésre, illetve megtisztulásra. A jazz-zene motívuma visszatér a Sátán bálján is. A XIX. századi regényformula közvetlenül az olvasót megszólító gesztusa, az írókhoz tartozást kifejező többes szám első személyű beszédmód szemben áll például a Pilátus-regény elbeszélőjének tárgyilagos, kívülálló pozíciójával. Így jön tehát létre a regény „szokatlan szövegötvözete”.
Ehhez képest a 2014-es „olvasmányregény” még egy jelentéssíkot, az olvasás pendant-ját kapcsolja még ezek közé a bonyolult narratív síkok közé. 36 évvel olvasásszociológiai vizsgálódása után ugyanis Kamarás István OJD dialogikus regényként írta meg a regény befogadását. Utánam, olvasók! Címmel. Az OJD feloldása Ordo Joculator Dei, azaz Isten Bohócai rend, mely egy másik regényének fikciója egyébként, a kétezres Ipiapi atyáé (Kairosz kiadó), de hív olvasóival való emailen való kapcsolattartás révén mégiscsak valamiféle értelmezői közösséget eredményez, melyet csillagszerkezetűen Kamarás alakja kapcsol össze.

Az Utánam, olvasók! című regény mintegy a majd két emberöltővel korábbi, a pályát kezdő, az olvasásszociológiát elindító tudományos kutatás művészi átirata, ezért a kettőt egymás tükrében, dialógusában igyekszünk bemutatni. Az 1986-os tanulmány egy rendkívül részletes regényelemzéssel kezdődik, amely a keletkezéstörténettől, a fordításoktól a magyarországi megjelenés lépésein, elterjedésén (könyvtári példányok, kölcsönzésük, tetszése), a színházi, filmes, zenei feldolgozásokon és 120 hazai és külföldi értelmezés áttekintésén, feldolgozásán keresztül a saját értelmezésig vezet. A regényhez való közelkerülés útja ez, amelynek adatain alapulnak a különböző interjúk, kérdőívek.
A harmadik fejezet az olvasás folyamatát háromféle vizsgálattal közelíti meg. A regény első fejezetét 177 fő spontán olvasó (57 állami, 26 egyházi gimnáziumba járó diák /38 fiú, 45 lány/, 15 dolgozók gimnáziumába járó /5 férfi és 10 nő/ és 19 szellemi foglakozású /6 férfi és 13 nő/) kérdőíves interjúja az olvasás előttjét tanulmányozza. Az olvasás közbenjét 38 fő gimnazista és tanárjelölt olvasók körében feltett olvasás közbeni kérdésekre adott írott válasz mutatja. Végül az olvasás utánját a 24. fejezet újraolvasása után megválaszolt kérdőíves interjú 30 főn (27 nő, 26 férfi; 4 középiskolás, 7 diploma nélküli szellemi dolgozó, 14 szakmunkás, 21 humán értelmiségi, /10 könyvtáros, 5 népművelő, 2 pedagógus/, 5 egyéb értelmiségi, és 3 egyetemi hallgató; 20-an 25 év alattiak, heten idősebbek negyven évesnél) vizsgálja.
A vizsgálati alanyok mutatják az olvasók szociológiai helyzetét nem, életkor, iskolázottság, foglalkozás, világnézet szempontjából. A második vizsgálat mutatja be, hogy az iskolázottsággal összefüggő olvasmányélményekből származó irodalmi sémák hogyan befolyásolják a regény értelmezését (ld. világkultúra átmentése). Az, aki tudja Kant öt istenbizonyítékát és felismeri a keresztény, zsidó, germán mitológiát, árnyaltabban értelmezi a regényt.
A botrányszagú sikerregény hatásosságáról azt állapította meg a szerző, hogy legkevésbé a 36-39 éves szakmunkásoknak és a középiskolásoknak tetszett, legjobban a 25-29 éves vallásos értelmiségnek. Mégis elmondható talán, hogy ennek a munkának is köszönhetően vált a 1978-as pedagógiai reform eredményeként középiskolai kötelező olvasmánnyá a regény, e generáció munkásságának fontos lenyomataként. Érdemes elmerengeni a kutatási adatok és a valóság kontrasztján.
A továbbiakban a tanulmány olvasási magatartással kapcsolatos fő eredményét tekintem át vázlatosan és kapcsolom össze az új Kamarás-regény szereplőivel, akik megjelenítik, hogy az olvasási stratégiák típusrendszere összefüggésben áll a befogadást befolyásoló tényezőkkel. Remélhetőleg megkönnyíti a regény befogadását a tudományos háttér felvázolása. A négy olvasási stratégia a faktuális, a naiv, a racionális és az elemző-összegző. A befogadást az olyan szociológiai helyzettel összefüggő tényezők befolyásolják, mint a nem, az életkor, az élettapasztalat, az iskolázottság, a humán- illetve a mérnök-beállítottság, az értékrend, a világnézet, az olvasói horizont és az irodalmi ízlés.
A faktuális olvasási stratégia során kizárólag a cselekmény, a jelenségek, dolgok, történések szintjén maradnak az olvasók. Ilyen olvasója nem nagyon van A Mester és Margaritának, mert ennek ellenáll a regény bonyolult szövete. Az átlagosnál jóval jellemzőbb a szakmunkásokra, képzetlenebbekre, lektűrt kedvelőkre, passzív beállítódásúakra, a humorra, iróniára érzéketlenekre; illetve nagyobb az aránya a középiskolások, az idősebbek, a romantikus regényt kedvelők, a társadalmat az átlagosnál kevésbé kritikusan szemlélők, az individualista és biztonságelvű értékrendűek között, akik szerint végső fokon mindig győz az igazság. Kamarás 2014-es regényében a hetedik olvasó később tűnik fel, és nagyon hamar eltűnik, nem folytatja az olvasást: foglalkozása adóellenőr, férfi, középkorúnak sejthető. Így aztán lehetőségünk van arra gondolni, hogy „a hetedik (olvasó) te magad légy”.
A naiv olvasási stratégia esetén az olvasó túl közel kerül a műhöz, a személyesség, a distancia hiánya, a moralizálgatás jellemzi. Megközelítésük asszimilatív, de csak kedvenc hőseikre vonatkozik, a többi szereplőt redukáltan fogják föl: sorsukkal, cselekedeteikkel, egyetlen tulajdonságukkal, egy történelmi szereplővel vagy eszmékkel, szerepekkel, más művek szereplőivel azonosítva őket, míg a kiválasztott szereplővel ők maguk azonosulnak. Utóbbi miatt feloldódnak a mű álomvilágában. Ez a stratégia nagyobb arányú a nők, a szakmunkások, a szakközépiskolások, a diploma nélküli szellemi dolgozók, a képzetlenebbek, a lektűrt kedvelők körében, akik individualista értékrendűek, a társadalmat az átlagosnál kevésbé kritikusan szemlélik, a megformálásra érzékenyek, de a humorra és az iróniára nem, akik szerint a világ alapjában véve jó. Ennek megfelelője Wolf Gézáné olvasata, aki a cím alapján végig Margarita megjelenését várja, és a szerelmi szálnak szurkol: a regény végén viszont így reflektál önmagára: „egykori szenvedélyes szerelmes, mostani nyugdíjas bérszámfejtő és sokunokás nagymama”. Neve Örkény Trilla című novellájából származik, aminek olvasását szintén kutatta Kamarás István (Az irodalmi mű befogadása Gondolat, 2007, A Trilla szólamai, Holnap, 2003, Olvasó a határon, Pont, Savaria, 2002, 227, Olvasó-próba Pont, 2013, 82–84.), és a fentebb ajánlott regény is utal rá.
A racionális olvasási stratégia olvasói túl távol maradnak a műtől, mert nem képesek az azonosulásra, viszont átlátják a szereplők közötti kapcsolatokat. Jellemző rájuk az elemzés nélküli dedukció, a kritikus, racionális attitűd. A társadalmi és ontológiai megközelítés miatt néha megismerendő valóságnak kezelik a műveket. A jó – rossz leegyszerűsítő etikai mérlegelés itt is megjelenik. Az átlagosnál jóval gyakoribb a mérnökök és a férfiak között. Gyakori az idősebbek, az értelmiségiek, a képzettebbek között, akik a mai realista alkotásokat kedvelik, individualista és biztonságelvű az értékrendjük, a társadalmat az átlagosnál kritikusabban szemlélik és magabiztosabbak. A regényben nagyon fontos szereplő a nyugdíjas villamosmérnök, mert ő mondja mindig, hogy „Utánam, olvasók!” (a regény címét), ami a sokszori ismétlés során önparódiává válik, majd ahogyan elbizonytalanodik álláspontjában a beszélő (hiszen a művészi hatást megelőzi a kognitív zavar), de valójában ezáltal válik a kis értelmezői közösség vezetőjévé, mivel biztatják, kérik a folytatásra. Eladdig az értelmező vitát vágta el a fenti Bulgakov-idézet ironikus többes számúvá alakításával. Nagyon érdekes lenne a regény feltárni a regény szerkezetében feltárni a dialogicitás több szintjét is. De a valóság síkján, ahol olvassák a regényt, ott egymással beszélgetnek az olvasók, mintegy kilépve valósidejükből, sőt olykor beolvad a horizontjuk valamelyik fiktív narratív síkba (Jaus).
Az elemző- összegző olvasási stratégia olvasóit aktív és nyitott attitűd jellemzi szemben az előző stratégiák passzív befogadóival. A szellemi munkavégzés a művel folytatott párbeszéd (ld. Gadamer irodalomelmélete). A saját és a mű világa közötti pozíció, a személyes és a társadalmi orientáció egyszerre jellemzi. Ezért az értékegyeztetés, a szembesülés kerül az asszimilálás és az azonosulás helyébe, ami lehetővé teszi a katarzis élményét. Jóval gyakoribb ez a stratégia a bölcsészek, a modern műveket kedvelők, az irónia iránt érzékenyek és a megformálásra reagálók között. Nagyobb arányú a fiatalabbak, a humán értelmiségiek, a klasszikus, a mai realista és a klasszikus orosz irodalmat kedvelők közt, akik érzékenyebbek a humor iránt, a személyiséget, a közösségi, eszmei és esztétikai értékeket tartják fontosnak és az átlagosnál kritikusabban szemlélik a társadalmat. Ezt a szólamot, hangot képviseli a szabadbölcsész egyetemista lány, aki csinos, azonban „zúzott arcú”. Fő jellemzője, hogy maga is hasonló lelki válságon ment át, mint Ivánka illetve Margarita, ezért megértéssel képviseli a lelki érzékenységet, és az értelmezés prularitását az „úgy is lehet érteni” formulával jelzi ismétlődően, jellemzően saját hangot, nyelvet bírva ezzel. (Mert egyébként mindenki kamarásul beszél, nyelvileg egységes a szöveg. Ugyanakkor nagyon kedves játék a hajléktalan mestereként, a közért előtt való beszélgetés kapcsán mintaszerzőként, való megjelenése a szövegben, beíródva ezáltal a mesterek imponáló sorába).
A tanulmány módszertani lelkiismeret furdalásokat megszólaltató epilógusa jelzi a gyakorlat és az irodalomelmélet összeegyeztetetlenségének hiányát, ami akkor talán problematikusnak tűnt, de ma, a vonatkozó szakirodalom magyarországi elterjedésével az olvasásszociológiai vizsgálatoknak új távlatot nyitott. Mára, amikor a szerző munkássága kiteljesedett, az olvasásszociológia létjogosultságot nyert, és a szocialista államrend negyven éve után a párhuzamos külföldi irodalomelmélet feldolgozása, integrálása megtörténhetett, a regény más formában, de hasonló jelentésben újra feldolgozza a kezdeti felfedezést, és mintegy szintetizálja az életművel, Kamarás István többi regényével, párhuzamosan irodalom és szociológia határterületén végzett kutatómunkájával. Csak az a kérdés, hogy a wolandi tisztítótűznek volt-e hatása a magyar olvasókra kitágított jelenünkben. Remélhetőleg igen, mert például a regénybeli hajléktalan (érdekes párbeszédben Hontalan Ivánnal) a végén nem tér vissza a valóságba, hanem a Mester és Margarita csendes kis házában, mint az ő öreg szolgájuk találja meg a helyét. Hogy ez a kritikából tanulmánnyá növő szöveg azért ne tűnjön olyan elfogultnak, egyetlen megjegyzés kívánkozik ide a végére. A sajnálatosan profi olvasat végig a Hold motívumára várakozott, amelyik minden bulgakovi narratív síkot összekapcsol, de az olvasók síkján végül is nem szerepelt. Ez azért lehetséges, mert az olvasók nincsenek megjelenítve, nem személyek, hanem a fentebb ismertetett olvasástípusok karaktereinek képviselői. Ugyanakkor az olvasás mint esemény, dilalogikus, egzisztenciális történés mégiscsak érzékelhetővé válik, ami a kész értelmezések merev, végleges, tudományos voltához képest többletet ad. Tehát: utána, olvasó(k)!

 


Kinyik Anita:

A Mester és Margarita és az utánuk futó olvasók
Kamarás István új regénye. In: Evangélikus Élet, 2014:79:34-35:23

„Vegyék tudomásul, hogy Jézus Krisztus igenis létezett” – bizonygatja az álruhás sátán, Woland Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című, mesteri szövésű regényének nyitó fejezetében a megdöbbent kritikusnak, Berlioznak és a Hontalan névre hallgató vallásellenes költőnek. Az olvasó regényt is kap a regényben: benne föl-föltűnik – a racionálisan meg nem magyarázható, titokzatos események mellett – egy-egy fejezet a Mester, azaz a meg nem értett író Poncius Pilátusról szóló szövegéből. Mindezt Kamarás István OJD dolgozta föl saját könyvében, amolyan „bohócrendbélihez” méltóan – hiszen a neve után álló betűszó jelentése: „Ordo Joculatorum Dei”, vagyis „Isten Bohócainak Rendje”. Utánam, olvasók! című regényében a mindig kísérleztező szerző – szociológus, olvasáskutató is – az egyébként is nehezen fölgöngyölíthető szálak közé fűzte a magáét: hét olvasó kommentárjait. Interaktív, kreatív és bátor párbeszédkezdeményezés jött így létre a világirodalmi remekkel és remekről. Szoba hűvösébe, Balaton partjára, „beteg idegekre” egyaránt ajánlott!

„A tavaszi Niszán hónap tizennegyedik napján, kora reggel Judea prokurátora, Poncius Pilátus vérvörös bélésű fehér köpenyben, katonás léptekkel megjelent a fedett oszlopcsarnokban, amely Nagy Heródes palotájának két szárnya közt húzódott” – szól a Margarita Nyikolajevna által oly rajongva olvasott betétregény első néhány sora. A misztikus hangvételű, már-már apokrif iratra emlékeztető betoldások magának a regénynek is különleges atmoszférát kölcsönöznek. Nem csupán a szöveg a szövegben struktúra és az időkezelés lesz így különleges; voltaképpen A Mester és Margaritáról lehetetlenség megállapítani, mi a műfaja. Hát még A Mester és Margarita feldolgozásáról!
Az így keletkezett, félig bűnügyi-nyomozó, félig metafizikus-vallásszociológiai, félig bohókás regény úgynevezett olvasmányregénnyé lesz – alcímének meghatározása szerint. Az olvasáskutatással is foglalkozó Kamarás István ugyanis ebben a némileg Bulgakovtól kölcsönzött, illetve általa ihletett műben az egyébként normális esetben hallgató, csendben a sorokat követő, gondolatait magában tartó olvasót kiemeli elnyomott helyzetéből, és a történet részesévé, sőt könyvének társszerzőjévé teszi. Illetve nem az olvasót, hanem hét különböző olvasót! Hét különböző nemű, korú, történetű, élethelyzetű, értékrendű, ízlésű és világnézetű olvasót.
A regény végére nagyon is összeszokó, egymással a különbözőségek ellenére testvériségre jutó író-olvasók a következők: az Őszirózsa Szeretetotthon lakója, özvegy Wolf Béláné nyugdíjas bérszámfejtő; Waltner Géza nyugdíjas erősáramú villamosmérnök Kelenföldről, a lakótelepről; egy maga után folyton bevásárlókocsit és egy foltos kutyát (Foltost) húzó, hajléktalan külsejű, Gregácz Gyula névre hallgató borostás férfi; egy szabadbölcsész; egy jógát és harcművészetet űző informatikus; egy dinamikus negyvenes neokatekumen („Ez egy lelkiségi irányzat, ha nem tudná” – mondja) és egy feltehetőleg gyönge idegzetű adóellenőr, aki türelmét vesztve időnek előtte abbahagyja a regény olvasását, mondván: „Ne, ebből a giccses kispolgári ciróka-marókából nekem elegem van. Én elmentem. Alászolgája!” Érdemes volna megkérdezni a szerzőt az adóellenőr szociálpszichológiai mutatóiról, de sajnos az olvasmányregény olvasója nem kérdezhet bele az olvasottakba.
A Mester és Margarita történetének szereplői az olvasókat nem látják, nem hallják, de azok őket bárhova követhetik, még Margarita mellé is felülhetnek a boszorkányseprűre azon az ördögi éjszakán, sőt Poncius Pilátust is meglátogathatják a Holdon… Az olvasatok, értelmezések időnként egybecsengenek, sokszor összecsapnak. A neokatekumen például az első fejezetben megvallja: ő azért kezdte el olvasni a könyvet, mert úgy hallotta hasonlóképp kegyes ismerőseitől, hogy lényegét tekintve Jézus-regény. Az informatikusnak kevésbé emelkedett motivációja van: meg akarja mutatni, hogy igenis fel tud falni egy ilyen vastag regényt, amelynek ráadásul orosz a szerzője. Később ugyanez az olvasó arra a meglepő következtetésre jut, hogy a regény voltaképpen „a sátán evangéliuma”.
Az olvasók vitatkoznak, találgatnak, dohognak, néha aggódnak a szereplőkért, ne adj’ Isten vészmadárkodnak – főleg az idős hölgy –, sírdogálnak. Beleélik magukat a történetbe, bevonva ezzel magát az olvasmányregényt olvasót is – az embernek itt-ott kedve szottyanna szócsatába keveredni például a vaskalapos lelkiséggel traktáló negyvenessel vagy az olykor kissé szabadosan beszélő szabadbölcsésszel.
A kommentárok között rendkívül szórakoztatóak is akadnak. Például amikor a sátáni bált leíró fejezetben Margarita észreveszi, hogy mindig éjfél van, az idős hölgy dúdolni kezdi: „Megáll az idő…” Vagy amikor az informatikusnak szöget üt a fejébe, hogyan követik majd a szereplőket a bizarr légi útvonalon, a szabadbölcsész frappánsan így szól: „Remélhetőleg a képzelet szárnyán, ahogy egy olvasóhoz illik.” De előfordul, hogy valaki nem bír magával, és odaszól a szereplőknek, megfeledkezvén passzív szemlélődő szerepéről. Például a neokatekumen Margarita és Woland párbeszédét hallva azt sziszegi: „Lelkedet akarja, te szerencsétlen!”
Tetézi ezt a fajta humorforrást a szerző azzal, hogy az olvasókat közvetlenül A Mester és Margarita megjelenése (1966–67) utáni időszakra helyezi. Reflektálhatnak az akkori politikai helyzetre is, így például az informatikus gyakran a KGB-re gyanakszik. Amikor az epilógusban az olvasók újra a Varietészínházban ücsörögnek, még a Kamarás-féle olvasáskutatókkal is összefutnak a sorok között, az informatikus vélekedése szerint ők mind „olvasáskutatónak álcázott KGB-sek és titkosrendőrök”.
Ha az ilyeténképp gyanakvó regényalak talán kissé el is veti sulykot, mindenképpen jól körüljárt ügynek tekinthető A Mester és Margarita olvasása az Utánam, olvasók! című olvasmányregényben. Figyelemre méltó kísérlet a könyv, mely olvasói szokásaink vizsgálatára, reflexióra ösztönöz, felelevenítve egy rég olvasott nagyszerű regényt. Hát igen, a hajléktalannak alighanem igaza van, mikor megjegyzi: „Minden jó regény pontosan mirólunk szól.”

 


Vajda Kornél (2014) Egy olvasmányregény margójára. In: Könyv, könyvtár, könyvtáros 23:8:51-52.

 

 Aligha van magyar könyvtáros (határokon inneni vagy túli), aki ne is merné Kamarás Istvánnak legalább két-három munkáját. Mindenki tudja róla, hogy ő volt (és maradt) az olvasáskutatás első számú mestere. A kezdetek (Kamarás István fellépése) óta virágbaborult hazai olvasáskutatás szinte minden irányzata és képviselője Kamarás István munkáiból indult és az ő munkásságára visszavezethető, ha persze azóta egészen mássá is vált. Az is tudott Kamarásról, hogy nemcsak olvasáskutató, olvasáspszichológus, olvasásszociológus, hanem, immáron jó ideje valláspszichológusként, vallásszociológusként is beírta nevét a legnagyobbak közé. De hatalmas, terjedelemre is hatalmas életművéből nem hiányoznak szépirodalmi alkotások, regények, elbeszélések, mesék (stb.) sem. Ezúttal a Mester egy olvasmányregénnyel állt elő.
Ez a karcsú kötet első pillantásra, első olvasásra végtelenül egyszerűnek tűnik. Igaz, műfajának meghatározása (olvasmányregény) némi fejtörést okozhat, hiszen ilyen műfajról soha senki nem hallott, hallhatott. A talán nemzetközi méretekben is kiemelkedően sok (több száz) műfajt, alműfajt, al-alműfajt, valamint ezek variációit felsoroló Szerdahelyi István-féle
műfajelmélet (amely épp hihetetlen gazdagsága miatt teljességgel használhatatlan) sem tud olvasmányregényről. De ettől eltekintve, Kamarás műve nemcsak könnyű és vonzó olvasmány, de szinte pár szóban is összefoglalható tartalmú alkotás. Kamarás István nem tesz mást, mint újra elbeszéli, részint szó szerinti idézetek, részint saját összefoglalásai (az egész Bulgakov művet nem írhatta le újra) alapján a nagy orosz író Mester és Margaritáját. (Amely művet, annak fogadtatását, értelmezését és hatását Magyarországon egy 1986-ban megjelent monográfiájában igen alaposan elemezte volt.) Ezt az elbeszélést, a mű újraelbeszélését azután hat szereplővel, hat (persze fiktív) olvasóval folyamatosan kommentáltatja, értelmezteti, magyarázza stb. Ezek az olvasók, egy nyugdíjas bérszámfejtő, egy fiatal teológa, egy szabad bölcsészlány, egy nyugdíjas mérnök, egy informatikus és egy hajléktalan azonban nem egyszerűen olvassák a szöveget (mindegyikük először találkozik a regénnyel), hanem benne vannak a műben. A szereplők számára láthatatlanul, de ott vannak, amikor Woland egy moszkvai parkban találkozik a TÖMEGIR elnökével, Berliozzal és Hontalannal, a híres költővel, ott vannak, amikor Poncius Pilátus Jézust vallatja és elítéli, ott vannak Hontalannal az elmegyógyintézetben, ott vannak a Mester és Margarita első találkozásán, ott vannak a Sátán bálján, stb. Ezek az olvasók, pontosabban résztvevők persze saját egyéniségük, foglalkozásuk alapján kommentálják az eseményeket. Kifejezik várakozásaikat, szólnak tetszéseikről és nemtetszéseikről, szóval igazi, ám beszédes olvasóknak tűnnek. Szóval, mint mondottuk volt, meglehetősen egyszerű, könnyen áttekinthető munka ez a Kamarás-mű. Vagy mégse?
Bizony nem. A kötet valójában végtelenül bonyolult, Egyszerűnek látszik például a regény újraírása, újra elbeszélése. Pedig ennél nehezebb vállalkozást nehéz lenne találni. Kamarás mesterien foglalja össze a Mester és Margarita oly sokszálú, oly sokértelmű, oly sok színben játszó történetét, történeteit. Az olvasónak ez bizonnyal fel sem tűnik, de ha belegondol, hogy ő miként tuna így úraalkotni akár egy sokkal egyszerűbb munkát is, beleborzonghat a feladat nagyságába és megoldhatatlanságába. Pedig erre az úraelbeszélésre abszolút szükség van, hogy az olvasók egyáltalán felléphessenek. No és az olvasók: hatról beszéltünk, pedig a számuk valójában nyolc. Tásul hozzájuk egy adóellenőr is, akinek azonban nagyon nem tetszik a regény, így hamarosan elhagyja társait. És van egy négylábú "olvaső" is, a hajléktalan kutyája, aki élénk morgásokkal, vidám vakkantásokkal, intenzív farokcsóválásokkal értelmezi és kommentálja az eseményeket. (Jellemző Kamarás István humorára, hogy néha a kutya tűnik a legjobb, legértőbb olvasónak.) De a humor amúgyis át-meg-áthatja az egész könyvet. Az olvasók jellemzése, amely sohasem kívűlről történik, hanem saját szavaikból, gesztusaikból áll össze, nemcsak a legfőbb olvasói típusok és lehetőségek nagyszerű összefoglalásai, hanem a humor szinte kiapadhatatlan forrásai is. A humorból, vagy még inkább az iróniából, sőt öniróniából bőven kijut az olvasáskutatóknak is. Hisz az olvasók szoktak időnként kérdőíveket kapni, hogy aztán mit tesznek velük, feddje jótékony homály.
Rákérdeztünk a könyv műfajára. Regény? Kétségkívül az is. Ám messze nem csak az. Nekem úgy tűnik, hogy egy hatalmas életmű egészen eredeti összefoglalása is. A kamarási olvasáskutatás, a kamarási valláskutatás (és nemcsak a fiatal teológa révén), valamint a -kamarási hermeneutika szintézise, az egyszerűség álorcájában. Minden könyvtárosnak érdemes elolvasnia. 


Gilbert Edit

Benne a zajló kultúrában. In: U.ő. (2014) Az egyóttérzés irodalmai és vonzatai. Budapest, Pont Kiadó. 17. old.

Egyszer belevágunk a mesélésbe, mint most én is, Kamarás istván kollégám kéziratrán felbuzdulva, amely a Kétfülűek címet viseli, s az olvasás csodával határos közö9sségteremntő hatásáról szól -- számomra. Hát éppen ez az, kiáltok föl, miközben e sorokat diktálom a klaviatúrának, s a számítógép abalakait megsokszrozva (szerkesztésemet félbehagyva, azaz egy időre felcserélve ezzel a már olyannyira áhított foglalatossággal) új ablaklot nyitok. Kezdődik! Legyen ez (a praktikus mérlegelés és az időtorlódó linearitásában amúgy soha nem elkövetkező) pillanat. a lelkesült reflexióé, ami ráirányít saját mániámra és feladatomra. István könyvei a legtöbbször megleptek. A Mester és Margariita fogadtatás- és olvasástörténete, annak újabb és újabb fejezetei óta kutatói pályánk időről időre érintkezik. Elkápráztat apadhatatlan invenciója, ötletessége, ámultaba ejtenek formát, kiadót találó elképzelései, őszinte érdeklődése annyi minden iránt (támogató, a másikra kiváncsi párhuzamosságaival). Újracseleklményesítette nemrég mai magyar olvasókkal az említett Bulgakov-regényt, azt elképzelve, hogy e magyar regényfigurák múolvasása saját életük történetévé válik.

 Matavovszki Mária

(magánlevél)
Az magában nagyon jó, hogy újra a figyelem központjába állítottad A Mester és Margaritát. Érdekes ötlet, nagyszerű játék, hogy táblázatok és ábrák helyett megszemélyesítve jelennek meg az olvasói vélemények. A műfaji és sok más határon különben is túllendülő, három síkú, Bibliát és diktatúrát keverő "alapregényt"sok olvasatú, így már igazán posztposztmodern, egy újabb síkkal bővült formában elemzik. Mellesleg persze magukat is. Típusok, mert így kell, de néha nagyon személyesen szólják el magukat. Természetesen ismert az emlegetett tanár úr, aki segítette és olvastatta a nagyon szeretni való hajléktalant. Mintha a villamosmérnök modelljeiről is lenne gondolatom.
Nagyon tetszik, hogy nagy erőfeszítéssel, de csak elérted, hogy ki is mondódott, hogy "Jesua a nagyfőnök" abban a nagyon korlátozott, nagyon kiismerhetetlen világban is, ahol csak a főhatósági elvtárs tudott mindent, (de ő aztán gyönyörűen). Ez a mondat aláhúzza Bulgakov alig észrevehető üzenetét, nem feleslegesen, mert tudjuk, sátánistának is értelmezték a művet. Amikor az "alapregényt" először olvastam, úgy gondoltam, hogy a keleti, nálunk jobban szabálykövető szemlélet szólal meg Bulgakovban. Kiszolgáltatva mindenféle elnyomásnak (politikai, társadalmi, kulturális hagyományból, emberi gyarlóságból eredő,...genetikai. Tudatos és tudatalatti.), vágyva, de rettegve is a szabadságtól, csak boszorkányszombatként tudja azt elképzelni. Nyilván a forradalom tapasztalataként is. Az Utánam, Olvasók! korában, napjainkban, ebben a még sokkal bonyolultabb világban (talán azért is, mert megöregedtem) a "tudni és haladni előre" európai álmát nem feladva is sokkal inkább egyetértek vele. Lényegében most is ilyen az élet! A boldogító vég legfeljebb a megfáradtak csendes nyugalma, és a bizonytalanságától, gyávaságától szenvedő értelmiségi /Pilátus/ élete megoldása a kegyes hazugság adta lehetőség egy remélt megvilágosodásra. De ha magunknak is csak nagyon halkan, visszafogottan merjük kimondani, akkor is tudni kell, hogy mégis csak úgy lehet élni, ha az ember nagyon akarja hinni, hogy "Jesua" ( a Megértés, az Irgalom, az Igazságosság,...a Jó) áll mindenek mögött. Minden látszat ellenére. Ha nem: akkor marad a pszichiátria.
Zavarba hozott, hogy "ujoncként" ott voltam a megajándékozottak közt, de most már értem. Voltaképpen ez szakkönyv, befogadás kutatás. De hát még sok minden más is! Úgy hogy jó, hogy már el is ígértem kölcsönbe. Olvassák csak a többiek is.
Nagyon köszönöm!

 Radnóti Sándor

(magánlevél)

Nagy élvezettel olvastam végig, s közben borongva gondoltam arra, hogy egykor két egyetemistának (vagy kicsit később volt?) adtál feladatot a Mester és Margarita elemzésével egy olvasásszociológiai vizsgálat keretében (Balassának és nekem), s közben eltelt több mint negyven év, s úgy látszik, a regény továbbra is bűvkörében tart, s Magad is el akartad egyszer mesélni. Beleszőve a modern olvasókat, az eltelt idő történelmi tapasztalatát és a regény számos olvasatát. Nehéz volna eldöntenem, milyen műfaj ez, de - mint látod - örömmel olvastam, s ezért gyorsabban jutottam a végére, mint számítottam rá.

 Mihail Afanaszjev

magánlevél

Дорогой Иштван,
Вчера, наконец, дочитал твой (Булгаковский) роман (вынужденно читал с перерывами). Очень понравилось, очень захотелось посмотреть анкеты твоих героев (и другие). Я подозревал, что это интересный материал, но не думал, насколько он ОЧЕНЬ интересный. Или это ты его так интересно подал. Но для читателя твоей книги это и неважно. Твое письмо с романом получил в Крыму, где был на конференции вместе с Илоной и сразу показал ей, она еще не видела русский текст.
Обнимаю
Миша

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

XEvil 4.0 breaks CAPTCHA of Google, Facebook, Yandex, VKontakte, and 8400 others!

(MashaAnype, 2017.12.13 10:43)

This message is posted here using XRumer + XEvil 4.0

XEvil 4.0 is a revolutionary application that can bypass any antibot CAPTCHA's.
Captcha Recognition Google (ReCaptcha-1, ReCaptcha-2), Facebook, BING, Hotmail, Yahoo,
Yandex, VKontakte, Captcha Com - and over 8.4 million other types!

You read this - it means it works! ;)
Details on the official website of XEvil.Net, there is a free demo version.

Check YouTube video "XEvil ReCaptcha2"