Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy egyházszociológiai utópia recepciója

2018.10.24

 

Kamarás István OJD:

Egy egyházszociológiai utópia recepciója[1]

 

Ferencpápista egyházreform Csereháton című egyházszociológiai utópiám[2] az „ami van” és az „ami lehetne” ötvözete, mely azonban nem egy seholsincs országban játszódik, hanem valóságos helyen, Magyarország legszegényebb régiójában, valóságos  (és azokhoz hasonló) szereplőkkel. Bár Ferenc pápa hazánkban is népszerű, ugyanakkor legalább ennyire vitatott is, hasonlóképpen a „ferencpápizmus” jegyében született elképzelések, mint ez a könyv is, melyhez éppen Beer Miklós, egy „ferencpápista” püspök írt előszót, aki szereplőként is felbukkan a történetben.

(Utópia) A tudományos elemzéshez és prognózishoz képest az utópia kockázatos és korlátozott érvényű gondolat-kísérlet, ugyanis egyfelől tudatosan nem veszi elégségesen figyelembe a történetiséget, vagyis, hogy mire is épül az áhított szebb jövő, másfelől nem számol megfelelő mértékben azzal, hogy az ember múltja és jelene által nagymértékben meghatározott, esendő lény.

(Tomka-konferencia) Utópiám apropója Tomka Ferenc Intézmény és karizma c. műve megjelenésének 40. évfordulójára megrendezett konferencia-sorozat volt, amelyen a közönség soraiban vettem részt, majd kéretlen hozzászólásként megírtam, és szétküldtem a konferencia 20 előadójának és szervezőjének. A tíz klerikus közül máig csak Nobilis Márió reagált, de ő is még csak beleolvasott utópiámba, a civilek közül Bögre Zsuzsa és Gábor Dzsingisz érdemben és pozitívan, ketten fanyalogva reagáltak[3]. (Utópiámról röviden)

Utópiámban Mikó atyát, egy fiatal püspököt, Beer Mikós tanítványát, azért, mert az 1965-ös katakomba paktum szellemében próbálta meg egyházmegyéjében a szegények szegény egyházát megvalósítani, előbb felfüggesztették, majd Ferenc pápa közbenjárására - büntetését enyhítve - az ország legkisebb és legszegényebb egyházmegyéjébe helyezték. Egyházreformjának első lépése az volt, hogy bekopogtak minden házba, és felmérték, hogy ki mi tudna adni és mit szeretne kapni. Azzal, hogy meglátogatottak végre-valahára valakinek eldicsekedhettek valamivel, elindult a  csereháti önérzet-reform, a keresletek és  kínálatok pedig úgy találtak egymásra, hogy előbb kapcsolatok, majd közösségek és vállalkozások jöttek létre. Az egyházreform  következő lépése az volt, hogy Mikó atya megkérte mellette megmaradt paptársait, hogy keressenek híveik között olyanokat, akik a papi munka bármelyik szegmentumához jobban értenek, mint ők. Közülük kerültek ki az apostolok, akik 30-50 fős közösségek animátorai lettek. Ebből, innen épült föl a csereháti egyházreform. Mikó atya előbb a katakomba paktum, Tomka Ferenc, Beer Miklós és Ferenc pápa gondolataira, utóbb pedig már szárba szökkenő közösségeinek innovációira építette földreszállott utópiáját.

(Az Egyházfórum grémiuma)

A kézirat ismeretében az Egyházfórum Világ-nézet rovatának szerkesztői javasolták utópiám megjelentetését. Leglelkesebb támogatóim között volt Vörös Imre alkotmányjogász („a Szentlélek általában ilyenekben utazik, hogy aztán legyen valami belőle”), Végh Endre fizikus („Mikó atya modellje, gondolom Beer püspök”), Hegedűs Zoltán közgazdász („Hiánypótló!”) és Pongrácz Mária szerkesztő („A szarkazmusnak és a derűnek az ízlés patikamérlegén beálló egyensúlya”).

(Százhúszból nyolcvanan) Százhúsz remélt olvasómnak és kritikusomnak juttattam el utópiámat. Eddig nyolcvanan reagáltak, tucatnyian még mindig ígérik. Öten csak azt jelezték, hogy megkapták, öten negatív, öten mérlegelő véleményt alakítottak ki, a többiek pozitívan ítélték meg. Mindazonáltal a Ferenc pápát és az utópia műfajt egyaránt kedvelőkön kívül - ilyenek legfeljebb tucatnyian lehettek - olvasóim jelentős részének komoly gondot okozott maga a műfaj, a hagyományosan vallásosaknak a „szent dolgokkal való tréfálkozás”, a benedekpápistáknak és a jánospálpápistáknak pedig Ferenc pápa és „magyar hangja”, Beer Miklós. Voltak, akik szatírának olvasták, nekik vagy éppen ezért tetszett, vagy éppen ezért botránkoztak rajta. Hárman is akadtak, akik makacsul valóságosan megtörténtnek hitték a leírtakat.

(Püspökök) Hét püspöknek küldtem el könyvem. Ketten nem válaszoltak. Régi regnumi ismerősöm, Bábel Balázs irodavezetője által üzente, hogy egyházunk javát szolgáló törekvéseimre Isten áldását kéri. Barátaim közül Varga László így reagált: „Kérem az imáidat azért, hogy megmaradjak az alázatban, betöltsön az öröm, bölcsen dönthessek és meg tudjam különböztetni a szellemeket! Így már menni fog!”, Bíró László pedig ekképpen: „Köszönöm hűséges ragaszkodásodat. Tudom, az életet akarod szolgálni, hogy az egyház által az Isten Országa minél közelebb kerülhessen az emberekhez. A jó Isten tartsa meg fáradhatatlan hűségedet!”. Az illetékes megyéspüspök Ternyák Csaba saját kezével írta, hogy „Köszönöm, hogy megtisztelt azzal, hogy elküldte nekem új kötetét.” Egyedül Beer Miklós - tagtársam az általam alapított Ordo Joculatorum Dei-ben - olvasta el könyvemet, és ezt írta: Gyakran pirulgattam olvasás közben. Hát jól összeszedted!”. Ezután a kiadó kérésére megírta könyvemhez a bevezetést, mely szerves része lett a szövegnek.

(Csereháti papok és kutatók) Öt csereháti papnak küldtem el utópiámat. Ketten jelezték, hogy megkapták, egyikük, egy görögkatolikus parókus, megígérte, hogy nyáron elolvassa, majd novemberre ígérte. Másikuk, aki nem olvasta, egy közös ismerőssel azt üzente: „Utó-pia!”. Három valamikori Csereháton működő társadalomkutató közül Kereszty Zsuzsa  röviden így reagált: „A valóság határán billegő fogalmazás arra ösztönözheti az olvasót, hogy kitágítsa a valóság, a lehetőség határait. Rajtunk áll, hogy megtesszük-e azt, amit a magunk és a köz boldogulása érdekében helyesnek látunk.” A Cserehátba kudarcai ellenére is beleszerető pedagóguskutató Pólya Zoltán összevetette utópiámat tapasztalataival, majd elemzését így zárta: ”Az ön írása mégis valós tényeken alapszik. Ha mégis működne a pápai hozzájárulással beiktatott szerzetesrend, nagyon szívesen meglátogatnám őket.” A vidék jeles szociológusa, Havas Gábor elismerését fejezte ki, miként a szomszéd régióban cigányoknak középiskolát szervező Derdák Tibor is, aki „nagyon szerette” utópiámat.

(Klerikusok és teológusok)

40 klerikus és teológus ismerősöm közül mindössze húszan reflektáltak. Tomka Ferenc - akinek könyvemet ajánlottam - ekképpen: „Az intézmény és karizmáról szóló rész teljesen szakszerű, aminthogy logikus, hogy Te megérted, míg egyes teológusok is  összekeverik a szociológiai és egyházi megközelítéseket. Lehetetlennek tartanád, hogy odaadd lektorálásra például V. J.-nek, aki egyházilag kritikusan és mégis nyitottan tudná olvasni?” V. J.- is megkapta könyvem, többszöri unszolásomra sem reagált. A reagáló klerikusok közül három plébános lelkesen fogadta utópiámat („Köszönet a becsületes szóért, az igazságra törekvésért! Arra gondoltam, hogy egy tucatot rendelnék a könyvből, kiosztanám érdeklődő itteni írástudó embereknek”[4], „Hogy reformra szükség van, az egyértelmű. Sziporkázó gondolataid nem utópia. Rákényszerít a valóság”, „Magamra ismertem Mikó atyában. Ma a Biblia körben tárgyaljuk meg a »ferencpapizmus« jelenséget.”) Régi jó barátom, a hazai papnevelés egyik zászlóvivője így válaszolt: „Föltettem a kérdést magamnak, hogy mit üzen nekem. Nem igen tudtam rá válaszolni, mert keverednek benne a műfajok. Nagyjából mindaz megjelenik benne, amit egyházunkkal kapcsolatban a korábbi műveidben olvashattunk. Ami újdonság, inkább a társadalmi aktualitás, mint például a cigánykérdés[5] és a migráció. A Szent Atyára való utalások nincsenek ok-okozati összefüggésben a magyarországi helyzet alakulásával. Fölmerül a kérdés, hol van a valóságnak és az idealizálásnak a határa.” Még ennél is kritikusabb volt régi-régi jó barátom, aki évtizedekig a cserehátihoz hasonló terepen  pasztorált: „Könyved nem jézusi, nem nyolc boldogság alapján áll, hanem afféle keresztény szociológiai spekuláció. Kritikus attitűdöd negatív. Szegények mindig lesznek, ám az is igaz, hogy egyházunk túlságosan gazdag, túl sok pénzt kap és fogad el.” Egy kisvárosi konferencián, melyet a helyi evangélikus gyülekezet szervezett, az ottani katolikus plébános is hozzászólt utópiámhoz: „Rokonszenves, mert számomra is a közösségépítés a legfontosabb, de nem lett volna jobb, ha Mikó atya -  mielőtt belevágna az egyházreformba - megbeszéli az egészet püspöktársaival?” Diakónusa már kerek perec kimondta, hogy neki „Nem tetszik a »szegények egyháza«, mert ez így eléggé marxista. Egyházunk nem demokratikus, hanem hierarchikus. A cél a professzionális működés, profi szervezettség. Be lehet vonni a híveket nagyobb mértékben, de egyházunkban megvannak a reszortok.”

Korzenszky Richárd bencés házfőnök érdemben foglalkozott könyvemmel:  Rendkívül érdekes és igaz, de félek, akiknek szól(na), nem tudják végigolvasni. A valóság olyan vidéken is, ahol a cigány-probléma még nem ennyire égető, legalább ennyire nyomasztó. Nekünk, egyháziaknak nincs bátorságunk szembenézni a tényekkel.” Lelkendezve fogadta utópiámat a kolozsvári Jakab Gábor, aki nemrégen  javasolta az ottani főegyházmegyei tanácsnak, hogy mondjanak le a kitűntetéseket jelentő egyházi címeikről, és a megszólításban legyen mindenki egyszerűen „tisztelendő”, de leszavazták. A würzburgi teológiáról Gánóczy Sándor - egyebek mellett - ezt írta: „Én is kész vagyok magamat ferencpápistának nevezni, és a menekültkérdésben a pápa álláspontját tartani helyesnek, nem pedig a populista és nacionalista politikusok es püspökök magatartását.” 

(Lelkiségi mozgalmak) Lelkiségi mozgalmakhoz tartozó ismerőseim közül csak nagyon kevesen reagáltak, két Bokor-tag viszont publikálásra szánt tanulmányt írt könyvemről. Lipien Mihály így: „A könyv természetes egyszerűséggel tárja elénk az emberi élet csodáit. Egyházszervezési csodaként mutatja be a tucatnyi plébánia halottaiból való feltámasztását, a hívek és a ministránsok csodálatos szaporítását.”, Garay András pedig ekképpen: „Lehetséges itt, ma Magyarországon – az ország legelmaradottabb szegletében – valamit elkezdeni és valósítani, amire felfűződhet egy ország sorsa; ahol mindenki hozzáfér az élet asztalához.”

(Protestánsok) Hét protestáns lelkész, a református Hajdú Zoltán Levente, Hubai Péter és Majsai Tamás, az evangélikus Béres Tamás és Bartha István, az adventista Kis István és Szigeti Jenő pozitíven reagáltak utópiámra („A hatodéves gyakorlati képzésben

felhasználnám könyvedet, a gyülekezetünkben pedig egy munkacsoport keretében fel is szeretnék dolgozni, ugyanis igazi gyülekezetépítési szakkönyvet sikerült írnod! Ez nem utópia, hanem célkitűzés, ami felé el lehet indulni!”, „A könyv szemnyitogató, köszönjük a többi egyház nevében is.”, „Többször felnevettem olvasás közben, egyszóval élveztem.”)

Az egyik református püspök már egy éve megígérte, hogy feltétlenül reflektál könyvemre. A Wesley János főiskola egy Ferenc-pápa kurzusra kért föl, melynek utópiám is témája volt. Hat különböző - zömmel protestáns - felekezethez tartozó tanítványaim, mint Iványi Gábor odaadó hívei, érthetően pozitívan fogadták utópiámat, egyikük recenziót is írt róla a  Credoba.

(Szociológusok) Az általam megszólított szociológusok többsége reagált. Bánlaky Pál: „Mélyen egyetértek azokkal a közösségfejlesztésre épülő, térségileg egybekötött folyamatok indukálásával, amiket utópiádban leírsz, ám sajnos utópiának kell tartanom, még akkor is, ha egyes elemei akár már meg is valósultak.”, Hernádi Miklós: „Formailag is változatos fejezetei megértették velem napjaink világmagyarázatainak szükségképpeni sokszínűségét.”, Somlai Péter: „Sok újat tudtam meg belőle, mint például a katakomba egyházat.”,  Törzsök Erika: „Fergeteges! Mikor megyünk el errefelé? Mindig ilyen »csodákra« várunk, hogy meghaladhassuk szerencsétlen örökségeinket. Reméljük, velünk maradnak és tiszta levegő fogja átjárni az országot.” A vallásszociológus kollégák nagyobb része - eddig legalább is - nem igen tudott mit kezdeni a szociológus kolléga utópiájával. Egyedül Bögre Zsuzsa reflektált rá  érdemben, aki hosszabb elemzésében ezt is megírta: „Számomra a könyv üzenete leginkább az, hogy hogyan legyen jelen a katolikus egyház a 21. század világában úgy, hogy civil szervezet  is legyen, de az eredeti krisztusi küldetését is megtartsa, vagyis intézmény és karizma is legyen. Ez a krisztusi álomsokkoló volt. Nem könnyű olvasmány, mert szembenézet magunkkal.”

(Humán értelmiségiek) A humán- és társadalomtudomány területén működő értelmiségiek negyede elutasította vagy csak fenntartásokkal fogadta el utópiámat. Például egy kántornő: „A II. Vatikáni Zsinat tévedés volt, éspedig azért mert a profánba vitt bele mindent, és ez meg is látszik az ön könyvein.” Varga Róbert könyvtárigazgató barátom így reflektált „Ortodox katolikus felfogásommal nem egyeztethető össze, amit könyved sugall. Noha mindig is ökumenikus gondolkodásúnak tartottam magamat, de az ökumenikus mindenszentek litániája már »kiverte a biztosítékot«. Kíváncsi lennék, hogy egy evangélikus mit szólna Luther Szent Mártonhoz, vagy egy református Kálvin Szent Jánoshoz.” Körmendy Károlynak, egy katolikus gimnázium igazgatójának utópiám egészében nagyon tetszett, ám a migránsokkal kapcsolatos elképzeléseimmel nagyon nem értett egyet, mert ebben Ferenc pápával sem. Csalog Judit pedagóguskutató, aki már évtizedek óta egy borsodi faluban él, arra hívta fel a figyelmemet, hogy egy áltagos falusi állami iskolához képest, ahol a cigány gyereket rendszeresen diszkriminálják, egy jó cigányiskola sokkal jobb megoldás. Utópiámat megerősítő vallásos humán értelmiségiek közül az irodalmár és teológus Mártonffy Marcell így írt: „Az utópia és a szociológiai, a teológiai értelmező beszéd és a reálstratégia viszonyáról kellene mondanom valamit, de éppen ez igényelne nagy nekikészülést. Addig csak az utópia saját helyén kétségtelen szükségességét tudom regisztrálni.”, a közgazdász Farkas Beáta így: „Azt hiszem szellemiségében nagyon jól aktualizálja Tomka Feri akkori mondandóját.”, a könyvtáros-informatikus Mikulás Gábor ekképpen: „A valóság határán billegő fogalmazás arra ösztönözheti az olvasót, hogy kitágítsa a valóság, a lehetőség határait.”, a hollandiai Haaksbergen ex-polgármestere, Gábor J. Dzsingisz pedig ilyenféleképpen: „Írásod egyháztörténeti jelentőségű. Az egyházi vezetés amelyik megpróbálja felszámolni az ilyen irányú kezdeményezéseket, még mindig nem értette meg az idők szavát. Talán érdemes lenne feljegyzéseidet spanyolra és olaszra fordítva eljuttatni Ferenc pápához.”). Megerősítette utópiámat egy Vatikán-specialista külpolitikus is: „Bármi megtörténhet, ami a könyvben megtörtént. Ha Mikó atya nem is valós személy, körülötte fájóan valóságos közvetlen környezete”. Deák Dániel jogász, közgazdász alapos elemzést írt  könyvemről, melyben ezt is: „Azt is elhisszük a szerzőnek, hogy műve földre szállott utópia, hiszen a teljesen valós tapasztalatának elemeiből mozaikszerűen rakja össze az általa elképzelt új egyházmegyét, és rendezi be azt fantáziája – és hite – segítségével, mégis valóság közeli módon.” Hasonló alaposságú elemzésre vállalkozott Ökrös Tamás filozófus, sok-sok releváns kérdést megfogalmazva, ilyeneket, mint: „Miért fontos az egyház szervezeti megújulása:  az egyház túlélése vagy a világ túlélése miatt? Azért kell apostolokban gondolkodni, mert paphiány van, vagy azért, mert a hagyományos egyház-szerkezetben  nem lehet evangelizálni a világot ? Megvalósítható-e a legszegényebb régióban kipróbált kereslet-kínálat modell nagyvárosban is?”

(Nem vallásos társadalomkutatók)

A nem vallásos társadalomkutatók közül valamennyien kedvezően fogadták utópiámat, köztük Tóth Zoltán választási szakértő ex-államtitkár, aki a Civil Rádióban beszélgetett velem könyvemről, vagy Harsányi Iván hispanista és történész, aki így írt róla: „Egyszerre szórakoztató és megrázó a történet. A legfőbb pedig, hogy fölhorgadt bennem a saját táborom[6] nagyon hasonló helyzete. Az én »antiferencpápistáimnak« is megvannak a maguk Imre atyái, akik minden igazán alapos önvizsgálattól és változtatástól félnek.”

(Egyházi és civil médiumok)

Az egyházi médiumok számára elküldött könyvekre csak a Pannonhalmi Szemlétől kaptam válasz; már egy éve ígérgetik a recenziót. A Katolikus Rádió igazgatója magánbeszélgetésben megígérte, hogy megírja nekem fenntartásait. Eddig a Klubrádió, Civil Rádió, a Sola Rádió, a Hatos csatorna foglalkozott terjedelmes beszélgetések keretében utópiámmal, Megjelent Deák Dániel tanulmánya az Egyházfórumban[7], hamarosan megjelenik a Bokor folyóiratában, az Érted vagyokban egyszerre két recenzió is, továbbá várható az ökumenikus Miskolci Keresztény Szemlében is reflexió. Ám ez eddig csupa civil fórum. Az egyházi lapok közül csak evangélikus Credoban várható bizonyosan recenzió. 

Mindezzel azonban korántsem fejeződött be utópiám meglehetősen felemás recepció-története. Beszélgetés szerveződik az egyik bajai plébánián, a miskolci Keresztény Értelmiségi Szövetségben és a Magyar Szociológiai Társaság Vallásszociológiai szakosztályában. Tudomásomra jutott, hogy utópiám néhány lelkes ferencpápista-egyházreformista olvasója weblapot indít utópiám és az egyházreform körüli diskurzust szolgálandó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 



[1] (Előadás a Magyar Szociológiai Társaság Vándorgyűlésén. Szeged, 2018. nov. 20.

[2] Budapest, Egyházfórum, 2017.

[3] Ha valakit név szerint említek, beleegyzésükkel teszem.

[4] Megtörtént, és szervezi az író-olvasó találkozót.

[5] Ezután részletesen leírja, hogy milyen eredményeket ért el a haza katolikus egyház a cigánypasztorációban.

[6] Az MSZP

[7] Rendhagyó recenzió: Gondolatok Kamarás István pasztorálszociológiai utópiája kapcsán. In: Egyházfórum, 2017:32:2:

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.