Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kamarás István OJD: Ipiapi atya evangéliuma

2010.02.28

 

 

Kamarás István OJD: 

IPIAPI ATYA EVANGÉLIUMA

(részletek)

 

 

            Ipiapi atya nem volt sem teológus, sem biblikus egzegéta, és mivel a magyaron, a mikronéziai pidgin-angolon és a szamoai konyhanyelven kívül más nyelven nem beszélt, eszébe sem jutott, hogy Biblia-fordításra vállalkozzék. Mivel azonban igehirdető, evangelizátor, vagyis örömhír-hirdető volt, és azt tapasztalta, hogy nem csak Naurun, hanem még Magyarországon is eléggé sokan vannak, akik nem értik meg az Evangélium lényegét, „fordításokkal” kellett, hogy próbálkozzon. Mindig azoknak a nyelvére fordította le - vagyis magyarról magyarra - Jézus szavait, akiknek a tekintetéből azt olvasta le, hogy, bizony, nem igen értik a lényegét. Ezt tapasztalta nem egyszer, amikor szakközépiskolások, hajléktalanok, csavargók, brókerek, cigányok, menedzserek, bőrfejűek, heavy-metal rajongók, Fradi- és Dózsa-drukkek, alkoholisták, szerencsejátékosok, apácák, kereszténydemokraták, református presbiterek és másféle szubkultúrák körében hirdette az igét. Ezekre az „evangélium-fordításokra” a legalsószentbenedeki Lepkeházban[1] bukkantam rá, ahol Ipiapi atya hagyatékát gyűjtik, őrzik és gondozzák tanítványai és rendtársai. Ezek a szövegek nem Ipiapi atya írásművei, hanem elhangzott szavai, melyeket ritkábban már ott a helyszínen, ám a leggyakrabban csak később, emlékezetből jegyzeték le, vagy pedig a kutatók meséltették el Ipiapi atya homiliái egykori hallgatóival. Így aztán ezeknek a „fordításoknak” a többsége korántsem autentikus Ipiapi-szöveg, hiszen ezek magukba foglalják  azt is, ahogyan szavait hallgatói értelmezték és továbbadták. Előfordult nem egyszer, hogy amikor Ipiapi atya visszahallotta, hogy hogyan értelmezték, alakították az ő magyarról magyarra történő evangélium- fordításait, elismerte, hogy ezek jobbak, mint az övéi, és attól fogva ő is így mondta. Összeállításomban az ugyanazon evangéliumi szakaszra vonatkozó fordításváltozatok kiválasztásánál azoknak az Ordo Joculatorum Dei rendtagoknak a véleményét vettem figyelembe, akik legtöbbször voltak szem- és föltanúi Ipiapi atya igehirdetéseinek.

 


 

 

Jézus meggyógyítja a kapernaumi százados szolgáját

(Mt 8,5-13, Lk 7,1-10, Jn 4,46-54)

 

            A délbudai hajléktalanok között sokféle fazon akadt: szerszámkészítő, kazánfűtő, artista. Volt közöttük egy leszázalékolt százados is, akit sorstársai ezredesnek csúfoltak. Vele is az történt, mint sokukkal, a leszázalékolás után nem tudott mit kezdeni magával, inni kezdett, felsége és anyósa kirakta a lakásból, s az utcán tengette életét. Ahogy telt az idő, már csak kevesen emlékeztek arra, hogy valójában csak  százados volt, és a hajléktalanok többsége igazi ezredesnek hitte, és elfogadta főnöknek, nagyokosnak, szóvivőnek, mikor mire volt szükség. Történt egyszer, amikor nyári szállásként éppen egy abbamaradt építkezés gödrében húzódtak meg, hogy az ezredes haverja, vagyis a Csicskás, aki valaha ének-és zenetanár volt, hirtelen lerobbant, teljesen lebénult, már a végét járta. Mit volt mit tenni, az Ezredes ráfanyalodott a Máltai Szeretetszolgálatra. Hatalmas sor állt ott, de azok közül senki sem ismerte, hogy előre engedték volna. Akkor látta, hogy nem akármilyen aktíva, hanem maga Jézus osztja a teát meg a zsíros kenyeret, csakhogy neki, vagyis a havernak erre nem volt ideje. Ekkor azonban Jézus otthagyta a kenyereket és a papírpoharakat, és odasietett egyenesen őhozzá. Az ezredes se köpni, se nyelni nem tudott, ugyanis nem volt valami istenes fazon, de Jézus biztatására összekapta magát, és azt mondta:

- Főnököm, a haverom bénán fekszik otthon, s rettenetesen kínlódik.

- Megyek és meggyógyítom - felelt neki Jézus.

A hajléktalan ezredes, aki igazából csak százados volt, kézzel-lábbal tiltakozott.

- Főnököm, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a csicskásom.

- Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és a sorban állókhoz fordult.

- Bizony mondom nektek, nem találtam ekkora hitet egész Délbudán. Ezért mondom nektek: sokan jönnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országába, az ország fiait meg kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás lesz és fogcsikorgatás.

„Úristen, miket papol ez?” sutyorogtak a sorban állók, de az ezredesnek szeme sem rebbent. Ezért Jézus azt mondta a századosnak:

- Menj, legyen úgy, ahogyan hitted.

 

@@@

 

Jézus követése; a gazdag ifjú

(Mt 8,18-22, 19,16-22,  Mk 10,17-27, Lk 9,57-62, 18,18-27)

 

            Miután nem fogadták őket egy szamaritánus faluban, Jakab és János azzal próbálták vigasztalni Jézust, hogy :

- Uram, akarod-e, hogy azt mondjuk, „Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket”? Jézus nem tudta, sírjon-e vagy nevessen ezen, aztán így dorgálta őket:

- Teljesen fel vagytok húzva, és ilyenkor nem tudjátok, milyen

lélek van bennetek, s teljesen megfeledkeztek arról, hogy az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.

Meghallotta ezt egy éppen arra járó habilitált egyetemi docens, a lélektudományok doktora, és így szólt Jézushoz:

- Mester, követlek, akárhová mégy!

Jézus rámosolygott, a vállára tette a kezét és így válaszolt:

- A rókának barlangja van, az égi madárnak fészke, de az Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét.

A habilitált egyetemi docens erre elkomorodott, s egy lépéssel hátrább lépett, mert eszébe jutott dolgozószobája, könyvtára, PC-je, DVD-je, majd még két lépést hátrált, mert badacsonyi nyaralója is eszébe jutott, aztán még hármat, mert a londoni konferencia-meghívásáról sem tudott megfeledkezni. Ám ekkor már egy szentéletű hölgy furakodott oda Jézushoz, aki előimádkozója volt a Kövi Szűz Mária plébánia rózsafüzér-társulatának, szabadidejében pedig a temetőket járta, ahol gyomlálással, fényesítéssel és buzgó imával kedvenc moziszínészei sírjait gondozta. Jézus szelíden ránézett, amire a hölgy teljesen belelkesült, ám Jézus fejét csóválva halkan azt mondta neki:

- Rendben, kövess engem, de hagyd a halottakra halottaidat!

A szentéletű hölgynek nem kellett kétszer mondani, hiszen oda-vissza ismerte a Bibliát, akár egy Jehova-tanú, csak önmagát nem ismerte eléggé, ezért aztán gyorsan elsomfordált. Ám ekkor helyébe lépett egy elegáns fiatalember, egy menő adótanácsadó ZRT top-menedzsere, és megkérdezte Jézust:

- Jó Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?

- Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó.

- Mármint a Jóisten - vágta rá az ifjú top-menedzser, aki nem csak az üzleti életben volt magabiztos, hanem hitéletében is.

Jézus bólogatott, majd megválaszolta kérdését:

- Ha be akarsz menni az örök életbe, tartsd meg a parancsokat: ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld atyádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.

A tetőtől talpig erényes ifjú erre nagy szerényen megjegyezte:

- Ezeket mind betartottam, de még bizonyosan találsz javítanivalót bennem.

Jézus barátságosan rátekintett, megszerette, és ezt mondta neki:

- Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, osszad szét vagyonodat a szegényeknek, s ezzel kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.

Amikor ezt meghallotta az ijfú top-menedzser, elszomorodva távozott, mert egy szerencsétlen otromba tevének érezte magát, akinek sehogyan sem sikeredik átfurakodni a tű fokán, pedig ebben tévedett, mert távoztával Jézus így magyarázta az esetet tanítványainak:

- Könnyebb bizony a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak Isten országába bejutni.

Amikor azonban látta, hogy ezt hallva tanítványai fellélegeznek, és élcelődni kezdenek a

tevénél is esélytelenebb top-menedzseren, Jézus így figyelmeztette őket:

- Barátocskáim, úgy érzitek, hogy ti már teljesen be vagytok biztosítva üdvözüléseteket illetően, márpedig ezt az embernek saját erejéből lehetetlen.

Tanítványai hüledezését látva, így cukkolta őket:

- No akkor, kispajtások, tessék szépen lenyelni ezt a gombócot, oké?

És miközben nyögve nyeldekelték az igazságot, ezzel fejezte be a tanítást:

- Ám ne feledjétek, Istennek minden lehetséges, ezért is nevezzük őt Üdvözítőnek.

 

@@@

 

 

Jézus meggyógyítja a bénát

(Mt 9,1-8, Márk 2,1-12, Lk 5,17-26, Jn 5,-8-9)

 

            A haverok, vagyis Colos Lali, Fineszes Dzsoni és Bunyós Fecó úgy tudták, hogy létezik egy Emberfia művésznevű venezuelai vagy ukrán alternatív gyógyász, aki energiával, mágnesességgel vagy hőterápiával képes kificamodott vagy teljesen lebénult végtagokat helyreállítani. Összeadták megtakarított pénzüket, bepakolták Dezsőt tolókocsistul a kombiba, és elvitték abba a városba, ahol az Emberfia titokban munkálkodott, mert az akadémikusok, a főorvosok és az írástudók nem jó szemmel nézték tevékenységét. A fülesért ötven lepedőt fizettek a Bánatos Hollóban egy szerző-mozgó ürgének, aki mint Nikodémus mutatkozott be nekik, holott egyszerűen csak Gipsz Jakab volt becsületes, pontosabban valódi neve. Szerencséjükre ezúttal nem verték át őket, az Emberfia néven futó csodadoktor valóban ott tartózkodott, pontosabban a városka művelődési otthonában, ahol már évek óta nem folyt művelődés, hanem leggyakrabban Hollandiából és Angliából érkező használt ruha és cipő vásárnak adott otthont, szombaton és vasárnap pedig techno-house partiknak.

            Az első nagy pofára esés az volt, hogy ez a Jézus nem gyógyított, hanem, basszus, az igét hirdette a nagy számú egybegyűlteknek. Colos Lali azonban nem adta föl, addig-addig kérdezősködött, míg nem kiderítette, hogy ez az Emberfia mégis csak az alternatív gyógyász, csak időnként kedve támad igét hirdetni, szavakkal gyógyítani a lelkeket, pechjükre éppen ez van most. Éppen azt magyarázza a szavain csüngő híveknek, hogy Isten országa már itt, a sokak számára nem éppen kellemetes földi életben elkezdődik. És mindez teljesen ingyen, se belépődíj, se kalapozás, ráadásul mivel nem fért be a tömeg az épületbe, kivitték a rendezvényt a sportudvarra, ahol valamikor a Piramis együttes vidította a lelkeket. A haverok összetanácskoztak, de nem tudtak jobbat kitalálni, mint azt, hogy kibérelnek egyet a teherpályaudvaron lévő daruskocsik közül, és azzal emelik be Dezsőt az alternatív gyógyász szentséges orra elé. Viszonylag hamar nyélbe is ütötték (húsz lepedő plusz áfáért, összegyűjtött pénzük háromnegyedéért), és a szent igétől felhevült tömeg nagy álmélkodása közben ügyesen odapottyantották Dezsőt tolókocsistul az alternatív doktor elé, aki persze sem venezuelai, sem ukrán, hanem a názáreti Emberfia volt, aki egy cseppet sem meglepve így szólt Dezsőhöz:

- Fiam, megbocsáttattak bűneid.

Erre természetesen csalódott moraj futott át a tömegen, hisz a vak is láthatta, hogy ez a szerencsétlen nem bűnös, hanem mozgásképtelen.

- Egy oltári nagy pofára esés - kommentálta a történteket Fineszes Dzsoni, a daruskocsis művelet kitalálója.

- Persze, persze, de azért azt szögezzük le, hogy a mi Dezsőnk egyáltalán nem egy ártatlan bárány, hiszen saját baromsága miatt bénult le.

- Csakhogy egy alternatív gyógyásznak nincs mandátuma arra, hogy bűnöket bocsásson meg, mint a Jézus Krisztus Istenfia Megváltónak - dohogott Colos Lali, akit annak idején apja úttörő őrsvezető létére is elküldött ministrálni, hogy mindenféle rendszerben megállja a helyét.

A tömegben hasonlóképpen tanakodtak, bosszankodtak, botránkoztak. Többen még azt is megjegyezték, hogy ez az Emberfia talán leginkább egy széllelbélelt amerikai magyar prédikátor lehet.  Jézus csendben hallgatta őket egy darabig, majd azt kérdezte tőlük:

- Mit gondoltok, mi a könnyebb: azt mondani a bénának, „Megbocsáttattak bűneid!”, vagy azt, hogy „Kelj föl tolókocsidból, és járj!”

A haverok összenéztek és rábólintottak arra, hogy, bizony, még a rákost és az AIDS-est is könnyebb meggyógyítani, mint a bűnöst, aki sokkal nagyobb visszaeső, mint az infarktusos vagy a daganatos. Abban is megegyeztek, hogy ez az Emberfia bizonyosan nem venezuelai, nem is ukrán, de nem is amerikás magyar, hanem az a bibliai Emberfia, aki képes a bűnöket megbocsátani.

- Te pedig Dezső, hogy te is világosan lássad, mi mindenre van hatalma az Emberfiának - folytatta az Emberfia, és Dezsőhöz fordult, aki önkénytelenül lesütötte szemét,  majd egy nagyot sóhajtva bizakodva rátekintett - Kelj föl, és járj!

Ő pedig szemük láttára azon nyomban felkelt, és miután az ámulva-bámulva Istent dicsérő tömeg folyosót nyitott neki saját lábán sietett a haverokhoz, akik egyszerűen nem akartak hinni a szemüknek, ám ez esetben éppen ez volt a bizonyosasság, hiszen az, aki igazán hisz, nem a szemével hisz, hanem sokkal mélyebbről.

 

@@@

 

Jézus az élet kenyere

(Jn 6,22-59)

 

            Az ötvenezer ember megvendégelése utáni napon Jézus tanítványaival bement egy amolyan késdobáló bisztróba. A törzsvendégek között volt egy tag, aki tanúja volt az előző napi csodás „produkciónak”, ahogyan ő nevezte a történteket, amiből a haverok egy árva szót sem hittek el. Persze, hogy megörült a koma, amikor meglátta Jézust, de amikor megmondta a haveroknak, hogy maga a szupersztár tisztelte meg őket, így szóltak Jézushoz:

- Ez itt egy oltári nagy hadovás,  de Te, haver, milyen jelet mutatsz nekünk, hogy higgyünk Neked?

Jézus azt mondta nekik:

- Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, többé nem éhezik, s aki énbennem hisz, nem szomjazik soha. De figyelmeztetlek benneteket: láttatok engem, s mégsem hisztek. Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el magamtól, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam, akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem”.

- Azanyját! - csodálkozott el az előző napi szem- és fültanú, de a dörzsöltebbek így kiabáltak:

- Hogy micsoda?

- Kinek az akarata?

- Alászállt? Ejtőernyővel, mi?

- Inkább zúgva szállt, mint a győzelmi zászló!

Egy tetovált karú izompacsirta azonban túlordította őket:

- Hadd mondja végig a fószer, hátha kijön belőle valami! - majd Jézushoz fordult: - Szóval mit akar a faterod?

Jézus erre ezt felelte:

- Aki pedig elküldött engem, annak az az akarata, hogy amit nekem adott, abból semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az Atyának az az akarata, hogy aki lát engem, és hisz bennem, annak örök élete legyen.

Erre aztán a törzsvendégek összesúgtak:

- Na, ne már!

- Álljon meg a menet! Ez a fószer nekem valahonnan nagyon ismerős, valahonnan a Hunyadi tér környékéről, alászállt az ötödikről, és lejött közénk fejelni, snúrozni, ökörködni.

- Persze! Az anyja fél nyolckor lekiabált, hogy „Jézusom, mit csinálsz, mér nem jössz föl, mindgyár korom sötét lesz!” Az apja pedig, valamilyen Jóska, ha éppen otthon volt, s nem a kocsmában, nem sokat vacakolt, lejött érte és felcibálta.

- És ha netán mégis összetévesztjük valakivel, akkor sem lehet valaki az élet kenyere.

- Hogy te mekkora barom vagy, Cicvarek! Hát te nem mondod a csajodnak, hogy „életem”, hogy „cukorfalat”’, hogy „ennivaló kis húsom”? Ezt nevezik a művelt fazonok képes beszédnek. Ha téged képen törölnek, akkor ugyanis nem a fényképedet törölgetik, hanem egy az egyben pofán vágnak.

- És ne feledjétek, ezt az az ember mondja, aki tegnap ötvenezer hamburgert…

- Kuss legyen már! Engem most már baromira érdekel, hová akar kilyukadni a fószer. Szóval, hapsikám, mi lesz azokkal, akik hozzád fordulnak? Lesz nekik hamburger és kola? Vagy valami egyéb is?

Jézus ekkor így szólt hozzájuk:

-Én vagyok az élő kenyér, mely a mennyből szállt alá. Ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, és az a kenyér, melyet én adok, az én testem, amelyet én fogok odaadni a világ életéért.

A törzsvendégek erre így folytatták:

- Hát én ebből nem eszem!

- Fúj, Pistike, köpöd ki azonnal!

- Nem érted, barmok barma, hogy ez képes beszéd! Magyarul: szinbóleum.

- Lehet, hogy mi műveletlen ferencvárosi kocsmatöltelékek vagyunk, de mi sem vagyunk kannibálok!

- Kuss legyen már! - üvöltötte az izompacsirta. - Hagyjátok már magatokat egy kicsit gondolkodni!

Erre csönd lett, csak a cingár mutogatta, hogy sem ennek az égből szállottnak, sem izompacsirta haverjuknak nincs ki mind a megfelelő számú kereke. Jézus pedig így fejezte be:

- Bizony, bizony, mondom nektek, ha nem eszitek a testemet és nem isszátok a véremet, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel s a vérem valóságos ital. Aki ezt eszi és issza, bennem marad, én meg őbenne.

Ezeket Jézus a Dolmányos Varjú bisztróban mondotta, amikor a külső Ferencvárosban tanított, amihez az izomparcsirta csak ennyit fűzött hozzá:

- Na ugye! Nem megmondtam!?

 

@@@

 

 

Az özvegyasszony két fillérje

(Mk 12,41-44, Lk 21,1-4)

 

            Jézus tanítványaival együtt figyelte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony pedig odamenve csupán egy ötforintost. Jézus ekkor ezt mondta tanítványainak:

- Bizony, mondom nektek: Kicsavarja a papírt az írógépből. Új lapokat vesz elő. Közibük rakja az indigót. Ír. Kicsavarja a papírt az írógépből. Új lapokat vesz elő. Közibük rakja az indigót. Ír. Kicsavarja a papírt az írógépből. Új lapokat vesz elő. Közibük rakja az indigót. Ír. Belép a dokumentumtárba. Megkeresi a fájlt. Megnyitja. Szöveget szerkeszt. Elmenti. Bezárja. Belép a dokumentumtárba. Megkeresi a fájlt. Megnyitja. Szöveget szerkeszt. Elmenti. Bezárja. Belép a dokumentumtárba. Húsz éve van a vállalatnál. Hideget ebédel. Egyedül lakik. Wolfnének hívják. Bizony, mondom néktek: Wolfné. Wolfné. Wolfné.

Tanítványai némán bólogattak, hogy értik, hogy is ne értenék. Majd élő hittel mondogatták: Wolfé, Wolfné, Wolfné.

  

 

@@@

 

A szőlőmunkások

(Mt 20,1-16)

 

            Hasonló a mennyek országa egy gazdához - kezdte Jézus -, aki korán reggel kiment a térre, hogy munkára várakozókat fogadjon szőlőjébe.

- Nálam, akár a mesében, egy nap egy esztendő - magyarázta nekik a gazda, s amikor megértették, megegyezett velük tízezer euróban, majd elküldte őket szőlejébe.

Amikor kilenc óra tájban látta, hogy még akadnak munkára várók, nekik is azt mondta:

- Menjetek ti is a szőlőmbe, s ami jogos, megadom nektek.

Azok elmentek, de tizenkét órakor ismét kiment a gazda, majd három óra tájban is, és ugyanígy tett. Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, s megkérdezte…

- Hát ti mit álldogáltok itt tétlenül?

- Azért, mert eddig még senki sem kínált munkát nekünk - válaszolták.

Erre ezt mondta nekik:

- Menjetek ti is a szőlőmbe.

Miután pedig beesteledett ezt mondta a szőlő gazdája a művezetőjének:

- Fizesd ki neki a bért, az utolsókon kezdve az elsőkig.

Ekkor elsőnek jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, s kaptak fejenként tízezer eurót. És sorra ennyit kaptak a többiek is. Amikor végül a legelsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak ugyanannyit kaptak. Amikor átvették a szerződés szerint megállapított bérüket, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták:

-  Uram, ezek az utolsók csak néhány órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől.

- Egyikük, egy szakszervezeti bizalmi még azt is hozzátette, hogy:

- Egyenlő munkáért egyenlő bért szokás adni egy igazságos és demokratikus világban.

A szőlő gazdája pedig így felelt neki:

- Barátom, nem cselekszem veled igazságtalanul. Mutasd csak a szerződésedet! Nem tízezer euróban egyeztünk meg? Vedd, ami a tied, és menj békével. Különben is, mi van akkor, ha én az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked? Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért irigy, mert én jó vagyok? Emlékezz, ti, akiket reggel fogadtam föl, ugyanúgy munkanélküliek voltatok, mint a többiek, akik később álltak munkába. Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók. Erre a szakszervezeti bizalmi már sokkal nyugodtabb hangon folytatta:

- Kezdem érteni, Uram, a logikádat. Elismerjük, hogy jó ember vagy, hiszen munkát kaptunk tőled, és munkánkat tisztességgel meg is fizetted. Azt is elismerjük, hogy az utánunk jövőknek is van családjuk, adósságuk, vagyis ugyanannyi bajuk, mint minekünk, de mégis, nem lett volna igazságosabb, ha nekik arányosan kevesebb bért fizetsz, és ezt segéllyel egészíted ki?

- Barátom, ugye, te reggeltől, vagy is egy egész évig dolgoztál nekem?

- Igen, Uram - felelte a bizalmi -, éppen ezért mertem szólni.

- És vajon milyen nyelven szóltál hozzám?

- Hát a te nyelveden, uram, hogy jól értsük egymást.

- És honnan tudod az én nyelvemet, amikor reggel még nem tudtad, hiszen a szerződés is a te nyelveden fogalmazódott meg?

A szakszervezetis elcsodálkozott, aztán nagyon elgondolkodott.

- Hát erre csak egy magyarázat van, méghozzá az, hogy nálad, uram, egy nap egy esztendő, és a te szőlődben volt elég időnk arra, hogy megtanuljunk egy idegen nyelvet, hiszen azt is tudjuk már, hogy te vagy a szőlőtő, mi meg a gyümölcsöt hozó szőlővesszők. Jól mondom?

- Nagyon jól. És ezzel megvan a nyelvvizsgád is, amivel könnyebben tudsz megfelelő munkát kapni.

- Értem, akkor ez lenne a gyümölcs, amit mi szakíthattunk le legelőször, akik leghosszabb ideje tanultuk nyelveket. Ezek szerint így lettünk mi, kora reggeltől munkálkodók utolsókból elsők, akik most a te nyelveden jelenthetjük ki, hogy nem csak jó vagy, hanem még igazságos is, ha nem is mi földhözragadt szakszervezeti logikánk szerint.

 

@@@

 

 

 

Köszönettel várom a visszajelzéseket !



[1] Bővebben: Kamarás István Ipiapi atya Budapest, Kairosz, 2000. 67-68-., 153-154. old.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

457295 Szilagyszeg l36 Romania

(Sipos Andras, 2011.02.13 13:12)

Tisztellek.Tetszik az osszes szoveged.Regebben irtam a gyerekeim oromere nehany parat,s ha sikerul elkuldenem,nemcsa a zsuri ertekelese,hanem a tied is erdekelni fog.