Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fughetta-fuga (Dolgozatok Kamarásné Kézdi Ágnes magyartanárnő hetvenedik születésnapjára

2012.09.09

Fughetta-fuga

Dolgozatok K. Ágnes tanárnő hetvenedik születésnapjára

 

 

Szerkesztette: Kamarás István OJD

2012

 

 

 


Weöres Sándor: Fughetta

egy gerenda legurul
piros csörgők tündökölnek
kék tojások énekelnek
tarka csigaszarvak lengnek

piros csörgők összetörnek
egy gerenda legurul
kék tojások énekelnek
tarka csigaszarvak lengnek

piros csörgők összetörnek
kék tojások szétfreccsennek
egy gerenda legurul
tarka csigaszarvak lengnek

piros csörgők összetörnek
kék tojások szétfreccsennek
tarka csigaszarvak tűnnek
egy gerenda legurul

Kamarás István OJD
Gerenda és szálka

Weöres Fughettáját eléggé sokan ismerik. Még a minapi blogokban is megjelenik. Valakinek arról az újsághírről, mely szerint Weöres szobrát rózsaszínre festették, a Fughetta jut eszébe. 223 ismerősömet arra kértem, hogy írjanak legalább 5-10 soros „dolgozatot” arról, hogy milyen benyomások alakultak ki bennük erről a költeményről, valamit arról, hogyan értelmezik. Azzal motiváltam őket, hogy feleségem hetvenedik születésnapjára szánom ezt a meglepetést, aki magyartanárként sokszor íratott dolgozatot erről a kedvencéről.
Az 50 válaszoló közül négyen (köztük éppen két magyartanár) szabadkoztak: beletört bicskájuk a gerendába. (Szerencsére egyikük a magáé helyett unokája remek dolgozatát küldte el.) A felhívásra nem reflektálók közül becslésem szerint többször ennyien lehettek olyanok, aki túl nehéznek érezték a feladatot.
Akadt a vállalkozók között (Scharle), aki arról győz meg minket, hogy a Weöres-szöveg „adathalmazának” üzenete tízezernyi különféle kóddal fogható és értelmezhető; miként erre Ottlik (1959) is utal, amikor kijelenti, hogy „tízezer lelketek van”. Jól értékeltetik a Fughettán kipróbálható kódok sokféleségét a különböző parafrázisok. A versek között vannak a játékosan komoly „ellenversek” a „Ne hagyjuk, hogy barbárok széttörjék a reményt!” (Korzenszky), vagy az „1 gerenda mindig fent marad / Csak épp-embernyi súly alatt” (Németh), „A fény már belülről világít / Kívül eltűnik a semmi” (Márton) vagy az „egy gerenda emelkedik / az emlékek támaszok” jegyében (Szabó) ; van keserű groteszk (Balogh), végül pedig Weöres modorában „játékosan játékos” alkalmi köszöntők (Tarján, Vörös I.). A prózák között akad kisiskolás gyerek szerepében megírt dolgozat (Somlai), építkezési élménybeszámoló (Mesterházi) és enigmatikus sorok (Babits).
Jól érzékelhető, hogy maga a címben szereplő zenei forma is többféle kódot mozgósít az erre is reflektáló dolgozatokban (Bulkay, Kocsis, Nagy E., Scharle). Többen hangsúlyozzák a címben megjelenő zenei műfaj (a fuga diminuált változata) könnyedsége és az utána következő szöveg nehézsége közti ellentétet (Boór, Csontos, Kapitány, Kézdi, Komáromi, Marosi, Nagy E.), mely utóbbi értelmezhető a cím árnyalásának, ellenpontjának, radikális felülírásának, a fughetta finomságát elpusztító „gerendaságnak”.
Nagyon érdekes, hogy egyetlen dolgozatíró sem tartja a költeményt kimondottan öncélú nyelvkombinatorikai játéknak, valószínűleg még a verses parafrázist készítők sem. Ugyanakkor csaknem mindenkit izgat, vagy éppen gyötör, hogy milyen előjelű ennek a versnek a „végeredménye”, hogy a jó vagy a rossz kerekedik-e felül. Azok (Hegedűs, Komáromi) sem térnek ki az állásfoglalás elől, akik szúdokunak is tartják (vagyis egy japán logikai játéknak, melyben megadott szabályok szerint számjegyeket kell elhelyezni egy táblázatban) a művet.
Ami a pozitívnegatív, jórossz minősítést illeti, hármféle megoldás született, nagyjából egyenlő arányban. Negatívnak ítélték a Fughettát, mert fenyegető (Boór), szomorú (Czike), tragikus (Kézdi, Matavovszky, Mártonffy), kétségbeejtő (Marosi), mert az élet törékeny, egy pillanat alatt minden tönkremehet (Boór, Czike, Faust), mert minden eleve elrendelt (Homor), mert az ember kiszolgáltatott (Széky), mert minden visszájára fordulhat (Bánlaky), mert elszabadulhat a civilizáció, és a folyamat apokalipszissé fajulhat (Csontos), mert minden gerendában ott a szálka (Gáncs). Vannak közöttük, akik felszólítanak, hogy állítsuk meg gerendát (Bánlaky, Korzenszky), és akad, aki „csak” a kérdésig jut el: megállítható-e a gerenda? (Széky).
Nagyjából ugyanannyian, mint az előbbiek egyszerre (és nagyjából egyenlő arányban) hallják ki a Fughettából a negatívumot és a pozitívumot. Darabokra tört, de összerakható világot (Havas), a végben megjelenő kezdetet (Béres, Menyhért, Végh), a megsemmisülésben közben létrejövő formát (Nagy E., Nagy S.) olvassák ki a sorokból, vagy legalább azt, hogy hátha a csigák mégsem pusztulnak el, csak (el)tűnnek (Béres, Kárpáti, Kézdi), és van, aki úgy hiszi, hogy végül a gerenda alulmarad, az általa okozott romok alá kerül (Hegedűs).
Ugyanennyien kilépnek az előjeles dimenziókból, és úgy látják, hogy az, ami ebben a műben történik, maga az élet (Szoboszlai-Kiss), a rend (Csalog), a sors, ami a lét szépségének és a pusztulásnak az egységében mutatkozik (Kapitány), a körfogás (Mártonffy, Menyhért), az elmúlás, mely az élet, a lét velejárója (Loboczky, Gereben, Homor, Kézdi, Szekszárdi), a mulandóság és a végtelen idő egyszerre (Tölgyesi) maga a törékeny lét (Komáromi, Kézdi, Mártonffy, Pomogáts, Vörös K.). Van, aki szerint a pusztulásnak és a szépségének együtt látása egyértelműen hívő világképre utal (Kapitány); van, aki szerint nem csak minden mindennel, hanem minden ez eggyel is összefügg (Gáncs), és akad, aki szerint mi emberek Isten fugái vagyunk (Vörös K.). Ketten is felteszik a kérdést: mi vagy ki a mozgató (Boór, Gáncs, Széky), de csak egyikük sejteti a választ (Gáncs).
A kék tojások, a piros csörgők és a tarka csigaszarvak mindenki számár értékek: a gyermeki világ (Csalog, Kapitány, Kézdi, Nagy S.), az életöröm (Csalog, Faust, Nagy S.), a kicsiség és a vidámság (Nagy S., Széky), a törékenység (Boór, Csontos), a szépség (Nagy S.), a vidámság (Nagy S., Széky), az idill (Nagy S.), a bájosság, (Széky) a színes, pompás, fénylő világ (Kézdi), az élet kezdete (Homor), a tavaszi vásárban kapott játékok (Kapitány), az ártatlanság (Boór), vagy éppen az ökoszisztéma (Faust) megjelenítői. Mindezeken kívül a kék tojások az élet, a születés (Csontos, Czike, Mártonffy), a húsvéti tojás (Somlai) és a madárének; a piros csörgők a kisgyermek (Csontos, Czike, Menyhért) a játékosság (Mártonffy, Menyhért), a nevetés (Menyhért), és egy spanyol táncosnő (Somlai), a tarka csigaszarvak a természet (Czike, Mártonffy), a létet érzékelő antennák (Kapitány), a gyermeki kíváncsiság (Kézdi).
A gerendát többnyire ártatlannak, önmagában jónak értelmezik, mely
nem fátum, hanem emberi mű (Széky), eredendően biztonságot, tartást adó tárgy (Menyhért), fundamentum (Lobocky), jó, fontos, gyönyörűséges és erős, ha a helyén van (Bánlaky), ami csak akkor válik a fátum vagy a rossz eszközévé, ha rosszul rögzítették (Somlai), ha biztonságot adó része idegent cselekszik (Kézdi), Akad azonban olyan értelmezés is, mely szerint maga a romboló erő (Végh). Egyesek szerint a gerenda lezuhan (Kapitány), mások szerint csak legurul (Matavovszky). Akad  legalább is elsőre  egészen más elképzelés is, mely szerint a gerenda a fughettát előadó zenész ujja (mely „legurul: fut a billentyűkön, előállítva, de egyben agyon is csapva a zenét, melyet a maga érintetlenségében, ugyanakkor némán, a kotta tartalmaz”) (Mártonffy).
Rónay László is úgy véli, hogy a gerenda (nála a világ brutalitása) összezúzza az ének és a tündöklés harmóniáját. Szilágyi Zsófia szerint a gerenda által a lerombolt világ az emlékekben megmarad, Túri Tamás szerint „a lerombolt és negatívvá tett szimbólumok külön teherként még az olvasóra nehezednek és legalább annyira nyomasztóak lesznek a gerenda súlyán kívül, mint amilyen könnyedek és pozitív kisugárzásúak voltak a gerenda alatt. Tehát a teher az olvasón többszöröződik.” Nem csak emlékeztet, hanem dolgoztat is ez a vers, és ha csak emlékeztet, emléke akkor sem hagy nyugodni.
Ha a váratlanul leguruló gerenda létünk ingatagságára utal, akkor a kettős mércére utaló bibliai szálka és gerenda (Mt 7,4) fényében megláthatjuk önmagunkban is a gerendát. A számunkra, támaszt és tartást biztosító gerenda bármikor legurulhat, és guruló gerenda mivoltunkban akarva-akaratlanul összetörhetünk mindent, ami utunkba akad. A Fughetta olvasója  mint minden mű minden olvasója  a társalkotó, aki „belép az éteri porcelánboltba, meglöki a gerendát, mely legurul, tör-zúz”, aki ily módon akarva-akaratlan „társrombolóvá” válhat (Mártonffy). Ugyanerről beszél szerintem K. Ágnes tanárnő hetvenedik születésnapja előtt egy héttel (Kamarás 2012), amikor W. Blake A tigris című költeményét „elemezve” arról ír, hogy a tigris „ott van létünk és lelkünk dzsungelében”, vagyis a gyilkos erő, még pontosabban a gerenda. Akár kívülről, akár belülről fenyeget minket a gerenda, igazából csak abban reménykedhetünk, amiről Pilinszky így ír a Mielőttben: hogy majd a legvégén az Atya „mint egy szálkát visszaveszi a keresztet”, vagyis a minket kívülről-belülről fenyegető gerendát.

Hivatkozott művek
Kamarás Ágnes (2012) Tigrisek az én „erdőmben” Kézirat.
Ottlik Géza (1959) Iskola a határon. Budapest, Magvető, 434-435.
Rónay László (2004) A magyar költészet új lehetőségei. In: Vigilia, 3. sz.
Szilágyi Zsófia (2001) Mit rajzol a vers? In: Lk. K. t. 3-4. sz. 98-106.
Túri Tamás Weöres Sándor: Tapéta és árnyék, Fughetta, Fuga. In:
http.//users.atw.hu/vallomas/essze/tapeta.html

Babits Antal
’70 Fu-ghet-ta

egy-piros-kék-tarka
gerenda-csörgők-tojás-o.k.-csigaszarvak
legurulva-tündökölnek-ének-elve-lengeNEk…


Balogh Lena Lee


WEÖRES UTÁNZAT
Piros gerenda gurul,
kék tojások lengnek,
Hurrá!
A tojások szétloccsannak;
szerte!
Tarka a gerenda  már nem piros!
Jönnek a piros csörgök,
aztán minden elgurul tova!
Hurrá!

 

Bánlaky Pál

Tétova szavak a Fughettához

Kötözzétek meg, szögeljétek a helyére, rögzítsétek bárhogy, szóval, tettel, gondolattal, hittel azt a gerendát! Ha elszabadul csak úgy, mindent tönkretesz.
A tündöklő piros csörgőket összetöri,
az éneklő kék tojásokat szétfröccsenti,
a lengő csigaszarvakat eltünteti,
a tündöklő-lengő-éneklő színes csodavilágot darabokra rohasztja.
Pedig a gerenda is jó, fontos, gyönyörűséges és erős, ha a helyén van. Csak akkor lesz pusztító szörnyűség, ha gáttalanul, kiszabadulva – vagy kilökve! – saját jó-feladatú helyéről céltalanul és úttalanul csak gurul, gurul, gurul.
Könyörgöm, kötözzük meg, szögeljük a helyére, rögzítsük bármi módon a világ valamennyi elszabadult gerendáját!
(Ha lehetetlen, akkor is próbáljuk meg.)


Béres Tamás

A kis fúga egy dombról lezúduló dallam. A vezérszólam minden témában
továbblép egy sorral, kiszámítható biztos haladása vigasztal az általa
okozott vagy inkább rajta keresztül megtörténő pusztulásért. Mintha
egy törvény volna, amely itt marad és kárpótol azzal, hogy bár
pusztít, legalább tudok róla beszélni. Mint a fizikában az entrópia
törvénye vagy a népdalokban a szerelem törvénye: megrakják a tüzet,
mégis kialuszik... A veszteség fokozatos, de nem egyértelmű. A csörgők
tárgyak, legfeljebb a hozzájuk tapadt emlékek konkrét hordozói
semmisülnek meg. A tojás félút a tárgy és a látható élet közt. A
csörgő összetörik, a tojás szétfreccsen, nem vált valóra, amit nem is
ismertünk. Az élet rafinált összetettségét és játékos egyszerűségét
egyesítő csigaszarvak azonban csak tűnnek. Pár perc, s ha a pusztító
vezérszólam végigrobajlott a domboldalon, előbújnak a föld alól, levél
alól, faág alól. A legsérülékenyebb a legerősebb. A felfoghatatlan és
utánozhatatlan nevetségesen és egyszerűen hordozza a mindenséget.


Boór Márta

Mivel külföldön nevelkedtem,a magyar irodalmat autodidakta módon próbálom megismerni, ízlelni. Eddig Weöres S. verseivel a Kaláka/Sebő megzenésített formájában találkoztam. Milyen hatással volt rám a vers amit küldtél? Címe,"Fughetta" játékos (nem oly drámai mint a fuga) s még is a vers félelem keltő, fenyegető (unheimlich mondaná a német). Miért gurul le a gerenda? Valaki elindította vagy magától gurul? Megsemmisít mindent az útján. Megáll
Valamikor? Meddig gurul? Ártatlanok, törékenyek az áldozatok: gyíerekjáték, madártojás, csiga. Hogy mit akart W.S. ezzel érzékelteni? Talán az élet törékenységét? Ezért örüljünk minden percért,

 

Bulkay Margit és Tamás


http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=-0Mp0mA86Vc&NR=1
J. S. Bach - Prelude and Fughetta in G Major BWV 902-Prelude in G Major BWV 902a - G. Gould, Piano
http://www.youtube.com/watch?v=rjZGw-E3nMw&feature=related
Little Fugue (Bach)
http://www.youtube.com/watch?v=w5M1BJMdvGo&feature=related
Vivaldi - Four seasons - Summer - Allegro Non Molto - Analysis
http://www.youtube.com/watch?v=CxQGdnHJXN8
Georg Friedrich Händel - Fughetta
http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=kP9-Z2sBLkc&NR=1
G.F.Händel: Fughetta in C major
Áldás az életedre, áldás tevékenységedre, áldás Szeretteidre, hiszen a fugetta is erről szól. Egy-egy szólam elmarad, számunkra Hallatlanná és láthatatlanná válik, de LÉTEZIK, a nyoma bennünk marad!
Ne feledd KEDVES ÜNNEPELT a pirosat, kéket és tarkát sem!

Csalog Judit

Első látásra: ilyen a rend. József Attila is eszembe jut: "kék, piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban." Ez a rend színes és mozog, elemei helyüket változtatják, helyet, pozíciót cserélnek; egy szép, pontosan működő szabály érvényesül úgy, hogy minden mindig ott van a helyén. "Egy szálló porszem el nem hibbant" - holott, vagy éppen ezért, mert száll, szüntelen repül, állandóan tart valahová.
Hérakleitosz is eszembe jut: "a halhatatlan halandó, a halandó halhatatlan, ez éli annak halálát, az halja ennek életét."
Egy gerenda legurul.
Végül: "és az lesz a kutatásunk vége, ha megérkezünk oda, ahonnan elindultunk, és először ismerjük fel azt a helyet" (T.S.Eliot)
Ági! Olyan gyönyörű minden! Boldog születésnapot kívánok: Judit

 

Csontos Erika

Fúgácska-fogócska
(Weöres Sándor Fughetta című versének apropóján)

Annak idején, az első gimnáziumi magyarórák egyikén megkérdeztem „Ági nénit”, hogy tulajdonképpen mire is jó a verselemzés. Minek szakmányban miszlikbe aprítani a szegény műveket? Valami olyasféle közös válaszra jutottunk aztán az órán, hogy a kényszerű széttrancsírozás a műalkotások befogadását segíti.
„Az empirikus befogadás-vizsgálatok tükrében úgy tűnik, hogy a mű az olvasókkal való párbeszédben születik, méghozzá újra- és újraszületik. A dialogikusság azt jelenti, hogy a mű befogadása, megértése a mű világának és az olvasó világának dialógusában jön létre. Hogy mit mond nekünk a mű, jelentős részben attól függ, mit mondunk mi neki, pontosabban: milyen kérdéseket tudunk feltenni neki”– olvasható egy szeretett szerző Az irodalmi mű befogadása című értekezésében.
E szeretett szerző aktuális felkérése úgy szólt, hogy mindenki írjon Ági hetvenedik születésnapja tiszteletére egy legalább 5-10 soros "dolgozatot" Weöres Sándor: Fughetta című verséről, „arról, hogy a) milyen benyomások alakultak ki bennetek erről a költeményről, b) hogyan értelmezitek.”
Elsőként azon morfondírozom, milyen érdekes lenne, ha emlékeznék rá, mit is gondoltam a Fughettáról gimnazista koromban. Bármennyire hihetetlen, visszaúszik egy időpillanat, igazi flash-back. „Ági néni” kérdésére hozzászólok az órán: észrevételezem, hogy az a bizonyos gerenda a négy versszak folyamán egyre „lejjebb” gurul, a vers végére az első sorból az utolsó sorba. Vagy csupán elképzelt, kitalált emlék lenne az órai hozzászólásom emlékképe? Mindenesetre érdekes alesete lehetne egy műalkotás „faggatásának”, amikor ugyanannak a befogadónak a régi és új értelmezéseit vethetjük össze. Az sajnos biztos, hogy már nem tudom rekonstruálni, hogyan is értelmeztem akkor a verset. Számomra ma a vers felettébb letaglózó sugallata és szerkezeti játékosságának derűje között feszülő ellentét az, ami leginkább meg-és elragadó. Nyilván a legtöbbször nincs direkt összefüggés egy-egy költemény hangulata és a történelmi- vagy stíluskorszak között, amelyben született, de mai fejemmel azt gondolom, hogy az értelmezésekor talán figyelembe lehet venni, hogy a vers egy kevéssé derűs évben, 1955-ben készült. (Mellesleg a költőnek mélységesen megvolt a véleménye a saját koráról, ehhez elég, ha a „gázmestereket” megéneklő Scherzóra, A szegény kis üdülőgondnok panaszaira, vagy a Majomországra gondolunk.)
Egy biztos: az első olvasói benyomás a szabályszerű strukturális változásoké.
Már első pillantásra észlelem, hogy négy, egyenként négysoros versszak van, melyekben az első versszak verssorai rendeződnek át meg át. A többinél feltűnően rövidebb, beljebb kezdett sor („egy gerenda legurul”) a vers folyamán négyszer ismétlődik meg, változatlan formában. A hiátussal kezdődő, emiatt szinte csonkának ható sor árva ríme után következő bokorrím (abbb) mintegy összefogja a 2.-3.-4. sort, szinte az első „ellen”. A következő három versszakban az első versszak négy verssora (1, 2, 3, 4) valamiféle – már nem tudatos szinten is érzékelhető – szabályszerűségek alapján ismétlődik, miközben bizonyos sorok felcserélődnek. Míg a rövid sor mindvégig változatlan marad (1), a hosszabb sorok (2, 3, 4) a további versszakokban már a variánsukkal (2v, 3 v,4 v) szerepelnek.

egy gerenda legurul (1)
piros csörgők tündökölnek (2)
kék tojások énekelnek (3)
tarka csigaszarvak lengnek (4)

piros csörgők összetörnek (2v)
egy gerenda legurul (1)
kék tojások énekelnek (3)
tarka csigaszarvak lengnek (4)

piros csörgők összetörnek (2v)
kék tojások szétfreccsennek (3v)
egy gerenda legurul (1)
tarka csigaszarvak lengnek (4)

piros csörgők összetörnek (2v)
kék tojások szétfreccsennek (3v)
tarka csigaszarvak tűnnek (4v)
egy gerenda legurul (1)

A vizuális élmény mellett az akusztikus élmény is roppant intenzív. Feltűnő, hogy mennyire sok „g”, „l” „n” „r” hang található a versben, (de összeszámolásuktól most inkább eltekintek). A gerenda - gurulás már-már hangutánzó: a főnév és az ige egymásutánja mintha határozott „guri-guri” hangot is adna! Aztán a versritmus pajkos játékosságának a megtapasztalása is elementáris.13 éves fiam egyenesen így kiált fel, amikor felolvasom neki a verset: „Dejó, dejó!” Mondom neki, hogy a Fughetta alapvetően trocheikus lüktetésű - ugyanakkor a magyaros, ütemhangsúlyos ritmizálást sem zárja ki. Vagyis szimultán ritmusú.
Kíváncsiságból verstani példatárakban keresgélek, de egyikben sem találom a Fughettát. Végül Vilcsek Béla Verstani gyakorlatok (1993) című könyve az ütemhangsúlyos versekre hozza példának. A végére akarok járni a dolognak, ezért írok egy szakértőnek, Géher István Lászlónak. (István A vers szótagidőtartam-lüktetésének szimmetriarendje Weöres Sándor Magyar etüdök - VERSEINEK 1. sorozatában címmel írta a doktori disszertációját.) Íme a válasz:„A Fughetta időmértékesen négyes-negyedfeles trócheusi sorokból épül fel (a gerendás sor a negyedfeles) ütemhangsúlyosan 4//4 felező nyolcas és 4//3 két ütemű hetes sorokból – de a felező nyolcasok egyharmada (a csigaszarvas sorok) metszetátlépők! A Szepes-Szerdahelyi-féle metrikus verstan a szabályos ismétlődés követelményét 70 százalékban jelöli meg! Ha csupán a felező nyolcasok szabályos ismétlődését figyeljük, akkor 66 százalékuk nem éri el a szimultaneitás fokát. Ha viszont a 4//3-as sorokat és a 4//4-es sorokat együtt vizsgáljuk, akkor a szabályos ütemezésű sorok aránya 75 százalék. Én az utóbbi mellett szavaznék! Így szimultán versnek tekintem a Fughettát – megjegyezve, hogy a felező nyolcasok harmada metszetátlépő!” Maradjunk tehát annyiban, hogy a mű szimultán lüktetésű.
Itt az idő értelmezni, hogy Weöres verse miért a Fughetta címet viseli. A fughetta jelentése a BACH- lexikon szerint „kis fúga”, más források szerint „rövidebb fúga”. Hirtelen az jut az eszembe, hogy egy hosszabb dolgozatban meg lehetne vizsgálni a zenei formákat, struktúrákat, műfajokat idéző versek alapvető szerepét Weöresnél: hiszen a szimfóniák mellett „komponált” fúgát, fughettát, scherzót, szvitet, canzonét, madrigált, bolerót, impromtu-t stb. Szokás szerint sikerül feltalálnom a spanyol viaszt, hiszen némi internetes keresgélés után rábukkanok Pethő Ildikó 2006-ban készült doktori értekezésére, amely A zenei elv, zenei műfajok és kompozíciós technikák Weöres Sándor költészetében címet viseli. (.http://doktori.bibl.u-szeged.hu/270/1/de_2852.pdf ) Egy telefonos beszélgetésből később kiderül, hogy Vörös István 1993-as szakdolgozatában a Weöres-szimfóniák kapcsán írta meg ugyanezt.
Pethő Ildikó azt írja Weöresről: „Czigány Györggyel folytatott rádióbeszélgetésében kitért a zenei struktúrák költészeti alkalmazásának lehetőségére, s megállapítja, hogy míg korai verseire főként a zene dallama, hangzása volt hatással, az ezt követő (érett) korszakában a zenei struktúrákból igyekszik tanulni, és különféle zenei szerkezeteket (fúga, szonáta, rondó, szimfónia) épít szavakkal.”
A fúga az imitáció elvére és az ellenpontozásra építő, több szólamú zenei műfaj. Létezik négyszólamú változata is, jelen esetben a négy sor megfeleltethető a négy szólamnak (szoprán, alt, tenor, basszus). A latin fugere jelentése futás, menekülés, kergetőzés. Weöres kis fúgájában, „fúgácskájában” vezérszólamnak tekinthető az „egy gerenda legurul” sor. Észrevételezhetjük, hogy az egymást kergető szólamok megfelelőiként itt a térben elmozduló verssorok kergetik egymást: fúgácska-fogócska.
A négy variálódó sor mindegyike jelen idejű, lényegében egy-egy állító mondat, azonban a sorok központozás nélkül lebegnek. A rövid sor ( „egy gerenda legurul”) nyelvtani szerkezete egészen egyszerű: határozatlan névelő + főnév + ige. A három hosszabb sor mindegyike egy-egy színt jelölő jelzős szerkezettel kezdődik, majd egy-egy ige következik. És a későbbiekben az ige változik meg.
A jelzős szerkezetek: „piros csörgők”, „kék tojások”, „tarka csigaszarvak”. Mint tudjuk, a piros meleg, a kék hideg szín, de hogy ennek a közhelynek valóban mekkora hatása van ránk, én akkor értettem meg, amikor placebo-kísérletekről olvastam. Bizony, még a tabletta színének is van jelentősége. Sőt! Kifejezetten befolyásolja a gyógyszer hatását. (Egy 1996-os összefoglaló szerint a kék és a zöld színű pirulák általában a nyugtató hatást erősítik, a narancs, a sárga, a vörös színűek pedig stimulálnak. Egy másik, 1978-as vizsgálat során a betegek akár altatót, akar placebót kaptak, kék színű tablettát bevéve gyorsabban aludtak el. Mindenesetre érdekes lenne megtudni, hogy ez univerzális, vagy kultúrafüggő jelenség-e.) A harmadik főnév jelzője a „tarka” – miközben a csigaszarvak a „valóságban” leginkább seszínűek. E tarka szóval lényegében a világ összes színét „lefedte” a költő.
A piros csörgőkhöz a „tündököl” kapcsolódik. A piros csörgőkről nekem egy konkrét, a Kádár-korszakban honos, műanyag filléres babajáték jut az eszembe. Ez egy nyélre applikált szimpla gömböcske volt. A „tündököl” igét leginkább valamilyen természeti szépségre, vagy átvitt értelemben az emberre szoktuk mondani. Így, a csörgőkre alkalmazva a költő felstilizálja és antropomorfizálja őket.
A kék tojások szerepeltetése még költőibb. (A „piros tojás” értelmezési holdudvara persze jóval kötöttebb lenne.) A tojásoknak az „énekel” ige jut, így nem sárkány-vagy hüllőtojásra, hanem kékesen derengő madártojásokra gondolunk. Ezek is kifejezetten emberiesített tojások.
Különösen elbűvölő, hogy a tarka csigaszarvak a szokásos leheletfinom, tájékozódó remegés helyett erősen térbeli, szinte diadalmas mozgásokat végeznek: „lengnek”. (A csiga a való világban szarvával nemcsak tapogat, hanem tájékozódik a térben, lát, sőt, a tapogatószervek a párzásban is szerepet játszanak.)
A csörgőről a csecsemő jut az eszünkbe, a tojás köztudottan életszimbólum, a csigaszarv alá, mögé pedig odaképzeljük magát a csigát is, a törékeny csigaházzal. (Talán az is önmagán túlmutató jelentőségű, hogy a csiga hímnős állatfaj, sőt még háza is van, legalábbis a magyar nyelvben.)
Az első versszakban még minden értéktelített, az élettelen és élő létezők harsogó diadalát látjuk. De talán már érzékeljük, hogy a csörgők, a tojások és a csigaszarvak eleve pici és törékeny dolgok, hozzájuk képest önmagában is roppant nagy és súlyos a gerenda. (A csigaszarvakról az ismert, agresszív gyerekdal juthat az eszünkbe: „csiga-biga, told ki szarvadat, ha nem tolod, összetöröm házadat”.)
A gerenda – önmagában – semleges dolog, tipikusan falusi házak építőeleme.
Bár még játékos is lehetne a gurulás, a leguruló gerenda már potenciálisan veszélyes, és versszakról versszakra gördülve szinte egyre „súlyosabbá” válik.
A műalkotás egymás után következő sorai közt – mert ilyen az emberi elme természete – logikai kapcsolatot keresünk. A gerendás sor mintegy kikerülhetetlen „sorsa” lesz az alatta létező soroknak, elpusztít élettelent („összetörnek”) és élőt („szétfrecsennek”) egyaránt. Ez a sor számomra valami, a civilizációhoz tartozó, emberkéz alkotta dolog elszabadulását jelképezi. Elszabadulást, be nem látható következményekkel.
Bár van talán egy pici, halvány remény, hogy a csigaház nem törik szét, csak a csigaszarvak „tűnnek” – talán visszahúzódnak a csigaházba? Másfelől a csigaszarvak eltűnése talán még félelmetesebb, mint az összetörés, a szétfreccsenés…
Miért gurul le a gerenda? Nem tudjuk, de mozgása feltartóztathatatlan, és nyilvánvalóvá válik, hogy pusztulást okoz. Akarva-akaratlan bár, de rombol. Ez a költemény számomra a beláthatatlan összefüggések, a lappangó hatások verse, a lappangva összegződő hatásoké, amelyek mégis mintegy ok-okozati láncolatba rendeződnek.
Összefoglalásul: ha stílusosan egysoros verset kellett volna írnom a vers értelmezéseként, akkor azt írtam volna: Legördülő apokalipszis.


Czike Bernadett

szép a vers, mert maga a vers is gurul.
A verssorok gurulnak és egymás helyébe lépnek.
de a vers szomorú is, mert végül a gerenda mindent tönkretesz
talán a piros csörgő egy gyereké a kék tojások a születés és a tarka csigaszarvak pedig csak egyszerűen a természet jelképei.
Az is lehet hogy a véletlen szerepéről szól a vers, hogy nagyon vigyázzunk arra, amink van, mert minden hamar tönkremehet.
ez lehet az üzenet talán a szülinapra is.

Faust Gyula

Első olvasat utáni benyomásom az, hogy egy derűs húsvéti napon, amikor kék tojások énekelnek, piros csörgők tündökölnek, összeomlik és meghal egy olyan szimbiózisban élő ökoszisztéma, amely világ léthatárait, annak elmúlásáig egy egymásra felrakott gerenda halom jelentette. A teljességhez hozzátartózik, hogy az omlásban eltemetett csigavilág egy gyermeki kísérletező játékvilágot is magával sodor.
A legördülő gerenda  a fugetta sugallata szerint – valójában egy négy gerendából álló lavina omlását pergeti le, és a költő erre fűzi művészien fel az omlás által maga alá temetett világokat.
Mindennek okozója és szemtanúja egy piros csörgőkkel játszó, ha tetszik a gerendákat megpiszkáló kisgyerek, akit akarva akaratlanul a helyszínre képzelek, vagy inkább oda érzek, aki kék tojásokat tart a kezében.
Az első kép mindössze egy szempillantás erejéig lebbenti föl a „boldog”csigavilágot és a kíváncsi gyermek világát.
A második filmkockában már összetörnek a piros csörgők, de a tojások még nem. A tarka csigaszarvakat viszont lendületben látjuk már a gördülő gerenda oldalán.
A harmadik mozzanatban a kék tojások is odavesznek a legördülő gerendák közt, ahova a csörgők is, a tarka csigaszarvak viszont még lendülnek. A tavaszi vásárban kapott játékok tehát, a csörgők és tojások a gerendák alatt vesznek.
Az utolsó képsorban viszont a piros csörgők összetörtek, a kék tojások szétfreccsentek és a tarka csigavilág is eltűnik, mert egy gerenda legurult.
Egy pillanat műve volt ez az omlás. Ez azonnal érezhető. A gyerek arcát viszont nem látjuk, se a szemét, ami rá vonatkozóan bizonytalanságot hagy bennünk.

Gáncs Tamás

benyomás
Amikor Nagytarcsán laktunk, volt a kert végében egy sufni. Ott aztán minden volt, meg persze az ellenkezője is. Ahány nap, annyi felfedezés. Igazi gyereklét. Igazi játék. Máig érzem az illatokat, máig előttem vannak a színek. Káosz volt, de nem a zavaró típus, hanem a nyugalmat adó, izgalmas típus. Ha lenne a szavaknak lakhelye, bizonyosan egy ilyen mesebeli sufni lenne. Ahol ér lengeni, ér énekelni, ér tündökölni, sőt legurulni is. Mindent ér.

értelmezés

Nincsen gerenda szálka nélkül - mondogatom magamban. És valahogy, minden mindennel összefügg  mondogatom, és az eggyel  teszem hozzá. Korreláció: kulcsfogalom. Ha egyszer egy hógolyóból lavina lesz, akkor az mindent visz. Ártatlan hógolyó? Van ilyen? Magától leguruló gerenda? Van ilyen? Mozgolódik a mozgató, vagy csak fatálisan ér össze tárgy a tárggyal? De hol az alany? Létezik? Vagy csak nevet a hintaszéken. Azt hiszem, a hit nemcsak hallásból, de áldásból is van.


Gereben Ferenc

Weöres Fughetta-ja, amit e jeles évforduló alkalmából Pistától kaptunk, az bizony a fenti jókívánságok árnyékában megbúvó elmúlásról szól, amivel mindannyiunknak egyre inkább számot kell vetni. Érdekes, hogy ez a vers az utóbbi hetekben a második Weöres-költemény, amelyet baráti spontenaitással kaptam, és amely ugyancsak a végső elmenetelről szól. (A másik a Bolero volt.) Amikor a Fughetta-t olvastam, nem tudtam elvonatkoztatni a Bolero-tól: ugyanaz a költő, ugyanaz a "téma", és mennyire más a hangszerelés! A Bolero pasztelesebb, tűnékenyebb, nosztalgikusabb, kozmikusabb és talán fájdalmasabb is; a Fughetta darabosabb, szinte vásárianan élénk színekkel dolgozik, tárgyszerűbb. Kristálytiszta, egyszerű szerkezete van, mint egy gyermekversnek: rafináltan infantilis (vagy fordítva). Számomra a következőt mondja: a versszakokon mesterien végiggörgetett gerenda egyszerűen csak a dolgát teszi, amikor végiggurul mindenen, ami (egykoron) tündökölt, énekelt és lengedezett, és persze végiggurul rajtunk is  ezen nem siránkozni kell, hanem bölcsen számítani rá. Azt már mindenki maga dönti el, hogy ez a bölcs belátás milyen hiteket, akaratokat és érzéseket mozgósít benne, és mit akar hátrahagyni, amikor látja a közeledő gerendát...

Havas Katalin

Azt a feladatot kaptam, hogy írjak egy dogát Neked, egy verselemzést. Amikor e sorokat olvasod, már tudod, hogy hányan és hányféle lélekkel, tudással, tehetséggel elemezték, értelmezték ezt a csodálatos verset, a Fughettát. Én meghagyom az értőknek az elemzés bogozó, továbbgondoló, megfejtő munkáját, én nem írom le, hogy mit gondolt a költő, mert nem tudom, én csak azt tudom, hogy szeretem hallgatni mindazt a muzsikát, zenét, dobszólót, etüdöt, szvittet, szimfóniát, fugát és fughettát, oratóriumot és ugrótáncot, amelyekből Weöres átvette a lüktetést, az ütemet és szavakból kottázott muzsikát. Szeretem hallgatni ezeket a zenéket és szeretem olvasni a szövegeket, még akkor is, ha számomra megfejthetetélen szimbólum marad a piros csörgő, a kék tojás, a csigaszarv. De tudom viszont, hogy milyen az, ha egy gerenda elgurul. Ha felbomlik a rend, összezavarodik a várakozás, ha egy pillanat történése magával sodor apránként mindent. Elgurult nálunk egy gerenda és kiverte a babánk kezéből a csörgőt, eltakarta a tarka csigaszarvak látványát, de a kék tojások énekét meghagyta. Elég volt egy gerendának megindulnia ahhoz, hogy nem a szimbolikus, de a valóságos világ darabokra törjön. De semmi nem tud úgy eltörni, hogy ne lehessen a darabjait újra összerakni, és ebben a munkában két dolog, két szentség segít bennünket legjobban: a zene és a Weöres versek. Belül valamennyi, minden este elmondott verset kívülről tud, cuppog, mosolyog, rugózik és csettint ha azt a szót, azt a dallamot, azt a ritmust hallja, ami tetszik neki, ami boldoggá teszi.
És most én is nagyon boldog vagyok, hogy Veled ez a csudás ötlet újra összekötött egy kicsit. Isten éltessen drága Ági. Az emlékeimben még mindig úgy élsz, mint akit a természetben található valamennyi vitamin dúsított, érlelt, fényesített, pirosított. Örülök, hogy a barátod lehettem. Havas Kati


Hegedűs Attila

Három rövid gondolat:
1, szeretem a sudokut, az átlag bonyolultságút, amit meg kell érteni, de nem ütközik falnak az ember. Érdekes élmény, hogy egy vers agyamnak éppen azokat a logikáért felelős részeit csiklandozza, mint egy sudoku, egy egyszerűbb fejtörő.
2, a fenébe azzal a gerendával, amely visszafordíthatatlanul gurul, gurul, és szétcincál mindent, ami alatta van; életből romok, szépségből szemét lesz a nyomában, miközben ő maga nem változik!!!
3, Ki győzött? A gerenda? Mindent elért, amit el tudott érni: amit lehetett, tönkretett, de ő maga nem változott. De nyert volna? Hiszen alulmaradt! Ő van az utolsó versszakban az utolsó sorban, fölötte a romok, amiket ő maga csinált. Ha van 0 összegű játék  egyik nyer, másik veszít , ha van  adja Isten  kettes összegű játék, amikor mindkettő nyer  ilyen a szerelem, ha jól működik , akkor kell lennie mínusz kettes összegű játéknak  mint a háború, vagy amikor valami végigpusztítja életünket, de a végén ő maga is a sárban terül el.

Homor Tivadar

Benyomásaim a Fughetta c. költeményről.

A guruló gerenda az élet és a halál szomorú szimbólumaként is értelmezhető. Az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég.
Életünk kezdetén, minden színes és gyönyörű. Álmokkal, vágyakkal teli, szabadon szárnyaló lelkünk a "boldogság kék madaraként" repül, fogalmunk nincsen arról, hogy képzeltbeli "guruló gerendánk" már születésünk pillanatában elindult, és végzetesen közelít felénk, hogy fokozatosan lépésről lépésre, hideg feltartóztathatatlan racionalitással, az út végére módszeresen felmorzsolja, elpusztítsa minden életerőnket és energiánkat. Az élet négy stációjaként is értelmezhető a négy versszakon keresztű guruló gerenda (gyerekkor, ifjúkor, felnőttkor, öregkor) Először színes álmainkat, majd hitünket, reményinket töri szét, végül megöli a testünket és a lelkünket, majd dolgavégeztével megáll. A vers szerkezeti felépítése ragyogóan érzékelteti a guruló gerenda lefele haladó útvonalát: az első versszak elejétől indul, minden következő versszakban letarol valamit, majd az utolsó versszak végén megáll. Bevégezte a dolgát, beteljesült végzetes predesztinációnk!

Kapitány Ágnes és Gábor

Weöres Sándor: Fughetta
(Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor interpretációjában)

A gerenda természetesen az ígéretnek megfelelően legurul (a legfelső sorból a legalsóba). Weöres Sándornak – amikor éppen nem akar beugratni -- hinni lehet. De itt nagyon komolyan beszél, hiszen a sorsról van szó. A sors, minden létező sorsa: ami tündököl: összetörik, ami énekel: szétfreccsen, ami leng: eltűnik. A sorsdráma és a játék mint Weöresnél általában (és minden játék valódi mélyében) itt is ugyanaz. És mindez szépen, fokozatosan, ahogy az valóban történik: amikor már ott van az összetörés, a szétfreccsenés, még akkor is lengenek odalenn a csigaszarvak.
Weöres nem csépeli közhellyé tartalom és forma összetartozását, hanem tökéletesre dolgozza ki. A gerenda lezuhanását vizuálisan is ábrázolja, sokkal funkcionálisabban, mint a par excellence képversek többsége. És egyébként is Geasmtkunstot művel: a címnek megfelelően a zenei fuga szabályai szerint futtatja egymás után a motívumait; a színek kiemelése festménnyé is teszi a verset; a nyelvvel meg végrehajtja azt a bravúrt, hogy a hangokat a minimálisra redukálva (és szinte) pusztán a cs-vel, k-val, sz-szel, és t-vel rajzol fel egy olyan világot, amit aztán a g+r gurgulázásával-görgésével sodor el. A három pusztuló elem -- a gerenda súlyának való kiszolgáltatottságukat fokozottan kiemeli, hogy csupa törékeny vagy puha dologról van szó -- maga is három érzékleti területet képvisel (ráadásul egymásbajátszatva): a hang-adó = látszik, a tárgyias, képies = hangot ad, a harmadik (a lassúság jelképe) = a mozgás. (Az külön tökély, hogy nemcsak a tojás sorsa a szétfreccsenés, hanem az éneké is: a zene valóban ily módon törik és tűnik el…). Aztán ott van még a matematika is, a zenével oly sokszor összeparentált (s valóban egybe is forrt) matematika: a rövid vers kerek kis kombinatorikai tanulmány (is).
A fogalmi elemek szimbolikájába nem mennénk bele, mert – szimbólumokról és nem allegóriákról lévén szó – azok nyitott jelentésűek, (a szocialista idők olvasói mindenesetre belehallhatták a “tündöklő piros csörgőkbe” a tündöklő távlatokat ígérő vörös zajcsinálást is, azzal a reménykeltő jóslattal, hogy persze ez is össze fog törni a végén). Az is szép, hogy a lassúság, a lemaradás jelképe marad fenn legtovább. Az egészet egyébként egy mélyen hívő szemlélő világképe fogja össze, amelyben a lét szépsége és a szükségszerű pusztulás (s a külsőleges hivalkodás meg a belső harmónia) nem egymás ellentéte, hanem ugyanaz; egy materialista számára az összefüggés egyirányú: a szép lét pusztulása; itt azonban a fordított irányú összefüggés is nagyon hangsúlyos. A pusztulás is építi a szépséget, a rendet (mert maga is része a Törvénynek, az Egésznek). A külsődleges és a belső mélység is egymásból származik. A gerenda legurulásával egy aión végetér, (ahogy az élet is), de a virulás kezdeti képei azt is törvényszerűvé sugallják, hogy mint a természet éves körforgásában, a tavasz megjelenése is éppoly része a lényegnek, mint az, hogy a gerendák előbb-utóbb lezuhannak.
A misztikus bölcsesség, mint Weöresnél mindig, a gyermeki világfelfedezéssel van egymásbajátszatva, a tündöklő csörgő, a lengő csigaszarv a legkorábbi tapasztalások élményeiből származnak, s alighanem a tojás is, (ami egyébként, mint egyéb műveiből is tudható, nála – Bosch-hoz hasonlóan – egyfajta éjszakai kozmikus szimbólum is). Talán nem tévedünk, ha a csigaszarvat (de persze a csörgőt és a tojást is) ön-jelképnek is tekintjük: az az antenna ez, amely, amíg a gerenda legurulása nyomán széjjel nem foszlik a láthatatlanban ezt az egész mágikus rendet érzékeli.
Mindez nemcsak a játék és a dráma azonosságát, hanem a gyermeklét és a törvénytudó végső bölcsesség egylényegűségét is hordozza. A magyar nyelv filozofikus természetét mindenki érzi, akinek van érzéke a líra logikájához. Weöres azért olyan tömör, (mint ebben a versében is) mert a nyelv (és a gyermeki érzékelés) ezen természete viszont csak a sűrítés nyomása alatt tud érvényesülni.
És mindez persze a szerző azon dacos figyelmeztetésével együtt érvényes, hogy “akarta a fene”. Mert a verset nem a szerzője akarja-alkotja, hanem…

Kárpáti Sándor

Látni, ahogy legurul. Közben rombol. A vége azért reményteli, hátha a csigák csak eltűnnek és pusztulnak el. Bár ki tudja... De mégis szép vers - a képei miatt. Hát ilyen az élet. Jön egy gerenda feltartózhatatlanul és végünk. Egyszer meg is tanultam, el is mondtam pár embernek, tanítványaimnak, de csak azt kérdeztem: "Láttad, hogy gurult le?"

Kézdi Éva
A Fughettáról:
Színes, pompás, fénylő világ az első versszak 2-4. sorában:
- piros, kék, tarka
- tündöklés, énekszó, könnyed ingamozgás.
A csörgők, a húsvéti tojások (az ég kék színével, a feltámadás öröménekével) a csecsemő- és gyermekkor idilljét idézik. A látvány, a hangzás összhangját teljessé teszi a csigaszarvak lengése: a csiga a gyermek kedves kis állata, a gyermek kíváncsiságát, jó megfigyelő voltát is előhívja.
Az igék jelen idejűek, sugallják: hogy a gyermek az el nem múló jelen idejűségben él.
Ez a három sor a kis fúga, a játékos hangzású fughetta egyik témája  három, egymást kiegészítő szólama.
A fő motívum, a fenyegető ellenpont a felütésben, a vers első sorában: a gerenda, amely jellemző helyzete és alaptulajdonsága (a ház tartó, szilárd, erős, biztos, biztonságot adó része) helyett különöset, idegent cselekszik: legurul. Ereje, súlya miatt biztos veszély az útjába kerülő apró tárgyaknak, élőlényeknek.
A gerenda versszakról versszakra egy-egy sorral lejjebb gurul: összetörnek a csörgők, szétfreccsennek a tojások.(Érdekes, ők maguk cselekszenek a gerenda hatására.)
Ezek az igék is jelen idejűek, de jelentésük szerint visszafordíthatatlan értékvesztés, tragédia következett be, egy új állapot, a pusztulás,az elmúlás állapota állandósul.
A gerenda a múló idő jelképe? Az idő - közhelyesen - kegyetlenül múlik, az ember egyik életkorból a másikba nő át, és a túlélt életszakasz tűnik, lezárul.
A gerenda legurul a vers utolsó sorába. De ez nem megnyugvás,nem megállás, marad a jelen idejű igealak,nincs vége a cselekvésnek. Hiszen a rövid kis zenemű csak egy szelete a nagy egésznek: a szöveg kis betűvel kezdődik, nincs interpunkció, nincs mondatvégi írásjel. A folytatás, a folytonosság érzetét kelti. Nincs vége a gerenda, az idő rombolásának. Az egyes ember személyes sorsában a gerenda a végső pusztulásig gurul.
Tragikus.
De talán mégsem. A nagy egész egyes elemének pusztulása nem jelenti a teljes pusztulást. A természet részei, a csigaszarvak nem elpusztulnak, itt a 'tűnnek' a veszély elöli visszahúzódást is jelenti. Nem a csigaház törik össze, a csigaszarvak 'tűnnek', behúzódnak a csigaház védelmébe.
Az állandóság és a változás, az élet és a pusztulás kettősségével zárul a vers.
Monológként is elképzelhető a vers - a közlés szűkszavúságának és a befogadás lehetséges bőségének köszönhetően.
Olyan, a gyerekkorból kinőtt fiatal felnőtt monológjaként is értelmezhető, akiből egy hirtelen esemény (a saját háza építésekor elszabadult, guruló gerenda) azt váltja ki, hogy elgondolkodjon, szembenézzen a múló idővel. A saját ház építése egy új életszakasz, az önálló élet kezdete, de egyúttal elválás a gyerekkoritól. A gerenda pusztításának látványa ambivalens érzéseket kiváltva rádöbbenti a lét ambivalens lényegére: az elmúlás és változás kettősségének állandóságára: a pusztítás, pusztulás, elmúlás és az újat teremtés, a folytatás, a folytonosság együttesen lényege az ember életének is. A lét örök.
(Már nem is olyan tragikus.)


Kocsis Imre Antal

Gyorstalpaló zenetörténeti kurzus az őskortól a fughetta műfajig egy percben

Kezdetben vala a mágia, a varázslás, a sámánkodás, amelyben – mint minden valamire való őssejtben – benne rejlett néhány őstudatforma: a művészet, a tudomány, a vallás. Ebből a polifonikus, közösségi happeningből finomodott a zene az antik görögség differenciálódott hangsorokon alapuló egyszólamú zenéjéig, amely a hellénisztikus kultúrák és a zsidó liturgia által átszínezve - némi kis-ázsiai beütéssel - belefutott a gregoriánba.
És uralkodott vala az egyszólamúság több mint ezer esztendeig, ám míg a katedrálisokban, templomokban bent zengett az egyre finomodó gregorián dogma, a Liber Usualis, kint a templomkertben a nép már mást énekelgetett. Rájöttek, ha valaki elkezd énekelni valamit, és valamivel később a másik is belép ugyanazzal a dallammal, az nem is rossz mulatság. Konszonáns, mondták volna, ha ismerték volna a terminológiát. Imitációs műfaj, azaz kánon, ha érdekelte volna őket az elnevezés. A gregorián ijedten a fejéhez kapott, és megpróbálta utánozni a templomkerti népséget. Nem ment neki könnyen, kínlódott vele egy-két évszázadig. De aztán lassan-lassan megszülettek az imitációs műfajok, a motetta (vigyázat, ez a kora reneszánsz motettája), a ricercare, a chaconne, a passacaglia és persze a csúcs: a fuga és annak diminuált változata, a fughetta.
A fuga csodája
A fuga zenei, szellemi, konstrukciós, intellektuális csúcsteljesítmény. Minden polifon zene magában hordozza ugyan a horizontális (dallami) és vertikális (harmóniai) gondolkodás egységét, de a fuga több ennél: folyamatosan készteti a befogadót a fugatéma keresésére, meghallására. (Ricercare = keres, kutat.) A különböző szólamokban felbukkanó, rendszeresen új alakot öltő (moduláló, transzformálódó) téma a horizontális (lineáris) érzékelés síkján jelenik meg, miközben az ellenpontozó szólamok éppen ezt az érzékelést oldják, fedik, gyengítik a harmóniai variációikkal. (Innen a csoda…)
Weöres: Fughetta
Három illusztrációt csatoltam értelmezés helyett a vers kapcsán.
1. Tipográfiai variáció: a fughetta nem érvényesül a szokásos tipográfiával, hiszen az egymás alatt megjelenő versszakok nem képezik le a fughetta zenei szerkesztésmódját. Az egymás mellé helyezett hasábok a színvariációkkal (piros, kék, tarka) és a gerenda pusztítása után a töredezett betűtípussal szemléltetik, amint egy gerenda legurul.
2. Rajzos variáció: idő hiányában az internetről vett primitív képek bármikor válthatók egyéni rajzokra.
3. Kottapéldák (nem zenei megjelenés, csupán illusztráció):
a) a barokk fuga először szólóban exponálja a témát, utána történik meg az ellenpontozó kifejtés. Ez a változat a bevezetésben a szopránban kíséret nélkül hozza a fugatémát, majd az ellenpontozó szólamokban a Weöres-vers szerkezete határozza meg a disszonanciák ciklikus megjelenését.
b) a vershez „szöveghűbben” ragaszkodó változatban egyszerű ellenpontozással követik a szólamok a szoprántól a a vershez „szöveghűbben” ragaszkodó változatban egyszerű ellenpontozással követik a szólamok a szoprántól a basszusig végigvonuló – aláhulló – fugatémát.

Komáromi Gabriella


Kézdi Áginak a 70. születésnapjára
(Szabálytalan dolgozat Weöres Sándor Fughettájáról,
egy a millió közül, amit életében javított)

Benyomások:

Pici fuga, fugácska, de minthogyha nagy volna.
Kergetik, űzik egymást a sorok,
Olyanok, mint a szólamok.
Gurul a gerenda, látom is, hallom is,
piros csörgők, kék tojások, tarka csigaszarvak,
meneküljünk, ti is, én is.
Tündököljünk, énekeljünk, tengjünk-lengjünk,
Előbb-utóbb, szép sorjában összetörünk.

Suta reflexiók:
Gyerekvers? Dehogy, akárki is mondja.
Csak játék? Annak látszik. Megszerkesztett, mint egy kép. Kiszámítható, legalábbis vertikálisan. A sorok, szavak csereberéje kombinációs játék. Nem csak játék, de az is, akár a sudoku.
S hogy mi más? A szerkezete, narratív felépítése a metaforikusság jeleit mutatja.
Megrendítő létélményünk pereg le a versben. Aktuális jelentése is van a számomra.
Ha a sors kitette goromba lábát (ó, hányszor fordult elő hetven év alatt), az olyan volt, mint amikor egy gerenda gurul felém. Hiába menekülök, előbb-utóbb utolér, rám zuhan, eltemet.
Próbálok védekezni, ahogy lehet: kikecmeregni, felállni. De bármikor összetörhetek, és jaj, nekem, ha senki sem segít!
Drága Ági, okos, kedves és szép, kamaszkorom egyik legkedvesebb barátja,
a 70. születésnapodra kívánom, hogy „tündökölj, énekelj,” tengj-leng is (rád fér!), s ha „gurul a gerenda”, Okostojás rántson félre!
A régi szeretettel köszönt (és rózsákat küld a kertjéből):

Korda Eszter:
Az elvont zenei szerkezet és a későmodern dialogicitás Weöres Sándor költészetében ‒ A Walse triste és a Fughetta című versek összehasonlítása
Absztrakt (Fűzfa Balázs, 12 legszebb vers projekt, 2013 tavasza, Csönge)

Ez az előadás folytatni kívánja a Veres Pálné Gimnázium magyartanári műhelyének bemutatását, amelyről már esett szó módszertani tanulmányban (A Reménytelenül tanítása hetedik osztályban, Kamarás Istvánné és Széky Péterné). A Veres Pálnéban ugyanis a bejövő osztályok mind kilencedikben, mind hetedikben a Galagonya-ként aposztrofált versével kezdenek a (Rongyszőnyeg 99-es darabja), ami az esztétikai bevezető és az egész gimnáziumi magyartanulás bevezetője is egyben, ezért nagyon hangsúlyos a szerepe. Az első dolgozatot pedig a Fughettából írják a diákok, az 1997-es Pedagógiai Szemle kérdéssora máig érvényes a strukturalista megközelítés tanításmódszertanában. A Walse tristének is zenei a műfaja, a szerkezete, az első szimfónia négy tételéből a harmadik lévén, illetve követi még 10. Talán nem véletlen, és irodalomtörténeti jelentősége is van. A zenei szerkesztésben a dallamok, tételek ismétlődnek, variálódnak, kombinálódnak (lásd a fúga definícióját): ami egyfajta belső, szerkezeti dialogicitást eredményez. Ennek megfigyelése, értelmezése a diákok számára megfogható, ugyanakkor abszolút poétikus, esztétikai megközelítést tesz lehetővé, amely méltó keretét adja a gimnáziumi irodalom tanulmányoknak, ha nem sikerül eljutni a posztmodernig, illetve a Weöres-i költészet bizonyos stílusjegyei a posztmodern felől közelíthetőek meg. A legutóbbi ilyen első óra videófelvételével alátámasztott előadás talán szolgálhat információval azzal kapcsolatban, hogy hogyan alakul az irodalomtanítás a digitális paradigmaváltás után, melyek az esélyei, kudarcai és lehetőségei az 1978-as pedagógia reform hagyományaira épülő irodalomoktatásnak.


Korzenszky Richárd

Állítsa meg már valaki azt a gerendát!
A piros csörgők csörögjenek tovább!
A színes tojásból élet fakadjon!
Csigabiga, told ki szarvádat, szarvádat…

Viruljanak színes virágok!
Konduljanak ünnepi harangok!
Kiscsibék keljenek, sárga pihékkel!

Fogjuk meg már végre azt a gerendát!
Rázzuk meg bátran a csengettyűket!
Ne hagyjuk, hogy barbárok széttörjék a reményt!
Énekeljük a gyerekek énekét!

Loboczky János


Weöres Sándor Fughettája számomra a zeneiség és az ökonomikus versépítkezés egyik legszebb példája. A fúga mint zenei forma, amelyet rafinált játékossággal alkalmaz a költő szigorú szabályosságot kíván meg, ugyanakkor éppen ebben mutatkozhat meg izgalmasan a zenei vagy költői teremtőerő A megjelenő tárgyi világ négy eleme – gerenda, csörgők, tojás, csigaszarvak – egyszerre jeleznek valamiféle állandóságot (lásd a gerenda fundamentális szerepét), valamint a dolgok változékonyságát, tünékenységét. Egyedül a gerendához társul ugyanaz az ige mind a négy versszakban (legurul), amely kissé baljóslatú jelentésárnyalatával már a vers indításánál valamely egész, pl. egy építmény széthullását asszociálja. Az első versszakban a másik három „szólam” még kifejezetten fényesen csengő, emelkedő ívű (’tündökölnek’, ’énekelnek’, ’lengnek’). Az ellenpontozás fokozatos „mélyülésére” utal, hogy míg a második versszakban kiegyenlítődnek a fölfelé szárnyaló és a szétesést jelző motívumok (összetörnek, legurul – énekelnek, lengnek), addig a harmadik versszakban már csak egy pozitív energiájú ige marad (lengnek), a befejező strófa pedig egyértelműen az enyészet, a pusztulás képeit vizionálja. A vers ökonómiájára jellemző, hogy a tárgyak ugyanazt a jelzők viszik végig, egyedül a gerenda szerepel végig dísztelenül, talán ezzel is utalva fundamentum mivoltára. Végül is minden az ellenkezőjébe fordul át: a tündöklő csörgők összetörnek, az éneklő tojások szétfreccsennek, a lengő csigaszarvak tűnnek. Ugyanakkor a játékos, egyúttal zárt formából következően is semmiképpen nem mondanám tragikus hangvételűnek a befejezést. Inkább úgy fogalmaznék, hogy az elmúlás halk alkonypírja érződik rajta, valamiféle rejtett melankólia.

 

Marosi Zsuzsa

A címe után ítélve, fúgácska, kicsi fúga. A zenei hangzás a szerzőnél nem ritka. Lásd a gyermekeknek szánt verseket.. Itt is a vidám, pozitív kifejezések mellett jókedvű a jelző is./kék tojás énekel, stb./ A versszakokon belüli négy sor is a négyszólamú fúgára emlékeztet. A kifejezések egy gyermekversben is szerepelhetnének. A sorrendjük, azonban egyre nyomasztóbb. A nehézség, szomorúság azonban fokozatosan összetöri, megsemmisíti a vidámságot, örömet. Annak ellenére, hogy sokkal több benne a szépséget, vidámságot kifejező fogalom, az az egy súlyos, nyomasztó, rám mégis határozottan, sőt kétségbeejtő hatással van.


Matavovszky Mária

Zenét olvasunk: kis fuga, rövid vers, de a legtökéletesebb, a négy hangra írott. Nyilván, ahogy kell, majd elindul a vezérszólam, aztán a társak is, kerülgetik, kísérgetik egymást, nincs megállás, és a végén minden a helyére kerül, megszületik a harmónia. Első ránézésre: egy fuga alaprajza.
Képet olvasunk: színes mesét. Piros, kék, tarka. Tündöklés, ének, lengedezés. Csak a gerenda... Fenyegetés? Mégsem mesevilág?
Az első sor még nem is olyan ijesztő. Legurul a gerenda, nem lezuhan, nem leszakad. Talán csak oda volt valamihez támasztva, meglökték, hát legurult. Attól még ott a szép világ. Jól észre vehető tiszta rímekkel összekötözött sorokban. A második versszakban már látjuk az útját, egy sorral lejjebb került, összetörte a piros csörgőket. Kialudt a tündöklés. A harmadikban ismét lejjebb ért, újabb kártételt okozva. Elhallgat az ének, undorító a törött tojások szétfröccsent tartalma. Végül a negyedikben a csigaszarvak is eltűnnek. A gerenda az első sorból az utolsóba került. Felette a rímek a teljes pusztulás sorait fogják össze. Befejeződött a fuga. Csak éppen hol a célhoz érés, hol a harmónia? Nekünk már ilyen fuga jut?
Nagy vers ez a kis fuga. Keserű, ha nem tragikus életérzés a minden formai eszközzel bánni tudó, nagy költő halálosan komoly „játékával” közvetítve. Köszönöm, hogy olvashattam.


Márton László

A fughetta művészete
A téma semmi
A structura minden
Az inventio imitatio
Csak a contrapunctus fontos

A structura minden
A téma semmi
Az inversio is imitatio
Fontosabb a contrapunctus

Csak az inversio fontos
Az imitatio semmi
A téma maga a structura
A contrapunctus minden

A kántor maga a structura
Az inversio majdnem minden
A fény már belülről világít
Kívül eltűnik a semmi


Mártonffy Marcell
Variációk egy mestergerendára
1. (Fogalmazás)
Weöres Sándor verse a zenéről szól. Címe egy ismert, főként a barokkban használatos zenei műfaj könnyed változatát jelöli.
A gerenda: az előadó ujja, amint hozzáér a zongorához (clavicordhoz) és belekezd a darab lejátszásába. Legurul: fut a billentyűkön, előállítva, de egyben agyon is csapva a zenét, melyet a maga érintetlenségében, ugyanakkor némán, a kotta tartalmaz. Az egyes motívumok a valóság elemi összetevőit fejezik ki: a piros csörgők az önmagáért való játékosságot, a kék tojások az élet lappangó lehetőségét a teremtés hajnalán (vö. Kalevala), a tarka csigaszarvak a természet törékeny sokféleségét. A motívumok nem szólalhatnának meg az előadás nélkül, amely azonban rögtön meg is semmisíti az általuk jelképezett eszményi teljességet.
A vers tehát többértelmű: egyszerre jeleníti meg a létezés alkotó és veszélyeztetett arculatát, egyidejűleg pedig a művészet paradoxonát.
2. (Tanulmány)
Weöres költészetét az ornamentális verskompozícó gyökeres előjelváltása emelte a pál-, pontosabban az ákosfordító tapasztalat rangjára. Szilágyi Ákost ugyanazok a művek, amelyek korábban a semmit körülindázó díszítményekként a lényeg hiányára vallottak, utóbb mint a kozmikus teljesség médiumai igézték meg (ld. emlékezetes tanulmányát Nem vagyok kritikus! c. kötetében). A próteuszi költő lírájának referenciális üressége megnyílt a nyelvi végtelen, és így az osztatlan, minden fogalmi felbontást megelőző-meghaladó értelem befogadására.
Önálló mű-e a Fughetta, vagy csupán a költői nirvánagép egyik alkatrésze? A kérdés megválaszolhatatlan, hiszen az egész töredéke maga is töredék-egész: ha a semmi egyben a minden, akkor a semminél nagyobb minden mennyivel kisebb a végtelennél?
S mit bizonyít a légies apokalipszis, ha nem a szerző ösztönös strukturalizmusát? Minél inkább az elrendezés tökélyét látjuk benne, mondandói annál inkább visszahúzódnak. Csak pozíciók maradnak és ekvivalenciák, a tér elmozdulásai és képletváltozatok, hogy végül mindezek egy még absztraktabb, végleges és megragadhatatlan világszerkezetté épüljenek össze.
A nyelv és a poétikai hagyomány társalkotója azonban – a piros csörgősapkás, gerendagurító guru (s az örök visszatérés fonetikai értékegyensúlyának szavatolója: legurul > tündökölnek/összetörnek, énekelnek/szétfreccsennek, lengnek/tűnnek > tűnnek/tündökölnek > legurul da capo – mert hová is gurulna tovább?) – a látvány összhangjába és a hangzat összképébe foglalt, tragikus súlyától ily módon megfosztott, ismétlésekkel és az ismétlődés körkörösségével ritmikus formává, égszakadás és földindulás könnyed futamává, ősmotívumok és archetípusok színes sormintájává átalakító történést a mobil állóképből visszafordítja a mítosz szilárd idejébe.
3. (Hommage)
Legyen ez a mítosz most (az olvasás nagyon is mulandó, múló és életidő-múlató mostjában) az önmagát létrehozó, elpusztító és pusztításával életre támasztó költészet mítosza, ének az értelemadás kényszeréről: ahogy az olvasó belép az éteri porcelánboltba, meglöki a gerendát, mely legurul, tör-zúz; ahogy a megfejtés könyörtelenül végigrobajlik az érzéki teljesség polcain,
miniatűrök törnek össze, freccsennek szét, tűnnek.
A befogadó – lelkes társromboló – pihen, a mű tündöklik, énekel, leng.
Mozgása újjáteremti allegóriáit.


Menyhért Dorka

Rövid vers, rövid sorok és néhány szó egymás mögé pakolva. Mégis, ahogy ütemesen gurul előre a vers, úgy jut az ember eszébe egyre több dolog. Minden versszak, sor és szó másfelé vezeti a fantáziát.
Elég nagy fejtörést okozott, míg eldöntöttem, hogy a vers pozitív vagy negatív. Vajon arról szól, hogy minden, ami szép volt, elromlik? Esetleg arról, hogy ha elromlik, az nem a vég, hanem valami új kezdete? Én az utóbbi mellett döntöttem és a következő pár bekezdésben be is bizonyítom.
Nézzük először a szavakat. A gerenda, egy biztonságot, tartást adó tárgy, ami megakadályozza, hogy összedőljön felettünk a ház. Viszont a tornaszeren elég kevesen érzik magukat biztonságban. Ott meg kell találni az egyensúlyt. A vers szépen ki van támasztva, elején-végén egy gerendakerettel.
A csörgők kis pajkos játékok, kapcsolatban állnak a kisbabákkal és a nevetéssel. Tündökölnek, amíg a gyerek pici, de összetörnek, mert egy idő után az ember kinövi ezt.
A tojásokból madarak lesznek, a madarak énekelnek és a szép ének kapcsolatban áll a zenével és a hangversennyel. A Fughetta lehet egy hangverseny is. Megszólalnak a lágy hangszerek, muzsikálnak. Majd versszakonként beszáll egyre több és több hangszer. Óriáskoncert, hatalmas hangzás. A kotta végére érve a karmester int egyet karjával  akár egy csigaszarv  mikor „legurult a gerenda”. A csigaszarv lehet a közönség is, amikor tapsol, éljenez és eltűnik a koncert végén.
A Fughetta számomra olyan, akár egy búgócsiga. „Egy gerenda legurul” – ez a kezdő lökés, a pörgetés. Az első versszak a játékszer hibátlan forgását, a gyerekek ámulatát mutatja be. A többi versszakban, mikor változik egy-egy sor, azt jelenti, hogy a pörgettyű nekiment a falnak, egy gyerek lábának vagy lecsúszott a szőnyegről. A gerenda negyedik legurulása az olvasónak is jelzi, hogy bizony megállt a búgócsiga.
Bár sokfelé elkalandoztam a Fughetta elemzése során, mindegyik variáció egyfelé a mutat, a körforgás felé. Tehát hasonlíthatjuk az évszakokhoz, a táncokhoz, az olimpiához, a Holdhoz valamint a születésnapokhoz. A sorok változása három hónap elteltét jelenti. Születésnapunk után élvezzük azt, hogy ismét egy évvel öregebbek lettünk, imádjuk az ajándékokat és boldogok vagyunk. Három hónap múlva, rég túl vagyunk az ünnepségen. A sorváltozás jelképezheti azt a kis változást is az életünkben, amit előre elképzeltünk, mégis másképp történt. A két születésnapunk között csak zajlik az élet, meg is feledkeztünk róla- nem sokan ünneplik a „félszületésnapot”. Az év háromnegyedénél, mikor már közeledünk a nagy naphoz el is felejtettük milyen volt az előző. És mikor legurul negyedszerre is a már sokszor emlegetett nagy fadarab, akkor gyújtják meg a gyertyát és az ünneplők éneklik az ünnepeltnek, hogy: Boldog szülinapot!

 

Mesterházi Márton

a.
1966-ban önerős társasház-építkezésünk falai fölértek a tető-szintre. Oda, 7 méter magasba kellett felpakolni a gyári betongerendákat. A tanács által szövetkezeti lakásra jogosulatlannak ítélt, koldusszegény népség voltunk: csak a műszaki érzékünk nem volt egyforma.
Leginkább nekikeseredett (és majdnem a leggyöngébb műszaki érzékű) társunk azt javasolta: építsünk lépcsőzetes állványzatot, s a gerendákat azon följebb és följebb hágva „vállazzuk fel”.
Weöres Sándor elgondolta – bár Ő sem kérdezett bennünket, mi sem Őt – mi van, ha „egy gerenda legurul”. Ha nekilódul, és minden szinten döndül egyet: mi történik a csörgőinkkel, a tojásainkkal, a csigaszarvainkkal.
Legjobb kedélyű és legerősebb műszaki érzékű társunk nem sokkal ezután kiállt az út (vagy a Lumumba, vagy a Fogarasi) szélére, és lemeszelt egy darus-kocsit. Amelyik háromnegyed óra alatt felpakolta a gerendákat a helyükre. Kapott a munkáért akkor komoly pénzt: ötszáz forintot.
b.
A költemény egyébként tökéletes.

Nagy Eszter


A Fughetta, azaz fúgácska cím a szigorú szabályokat követő, témára vagy témákra illetve azok variációjára épülő zenei formára utal, és Weöres Sándor verse ennek a zenei szerkezetnek a nyelvi megvalósítására tesz kísérletet. Ebből a szempontból a vers kettős fúgának tekinthető, melyben az első téma, az első versszak első sora üldözi a következő sorokat, melyek azonos mondatszerkezetükkel és szótagszámukkal, az őket összekapcsoló ragrímekkel, finomságot, törékeny szépséget hordozó jelentésükkel egy téma három variációjának tekinthetők, és élesen ellentétben állnak a tőlük mindezen szempontból elütő, és még szövegképileg is elváló, a vaskosság, durvaság érzetét keltő „egy gerenda legurul” sorral. Ahol az első téma „utoléri”, ott a második témából „tükörfordítás” lesz, vagyis az eredeti jelentés visszájára fordul: az addig tündöklő csörgők „összetörnek”, a tojások „szétfreccsennek”, a csigaszarvak „tűnnek”. A három sor második, visszájára fordult verziójának igéi a megsemmisülés kifejezői, melyeknek hangutánzó volta felerősíti a pusztulás borzalmát, erőszakos voltát. Ezt a megsemmisülést tehát a „gerenda” idézi elő, mely sorról sorra, lépcsőfokról lépcsőfokra valóban legurul: a pusztulási folyamat a szemünk előtt játszódik le, ténylegesen végbe megy. Ez a megsemmisülési folyamat megállíthatatlan: a gerenda legurulása egyenes vonalú mozgásként jelenik meg, s ez a visszafordíthatatlanságot, a pusztulás végérvényességét hangsúlyozza. Mégis van pár apró mozzanat, ami oldja ennek a tragikumát. A megsemmisülés durvaságát enyhíti az utolsó előtti sor „tünnek” igéje, mely az „összetörnek” és „szétfreccsenek” szavak brutalitásával szemben lassú, lágy, visszafogott elhalványodást érzékeltet. Az egyenesvonalúságot pedig a ciklikusággal kombinálja az, hogy az utolsó sor megegyezik az elsővel, s így a kompozíció körré zárul. A vers végére tehát a szerkezet logikája révén végérvényesen megsemmisülnek az első versszakban felmutatott értékek, ékszerfinomságú motívumok, ugyanakkor valamilyen módon mégis ellensúlyozza ezt, hogy egy tökéletes forma jön létre, ékszer maga is.

Nagy Sára


Ez a vers egyszerre működteti a zenei, a matematikai, a képi és a nyelvi kódot, hogy félreérthetetlenül, minden kétséget kizáróan, hátborzongatóan átjárhasson minket a pusztulás-élmény.
Nem harsányan, hatásvadász módon, hanem rafináltan, és megdöbbentő fegyelmezettséggel. A matematikai rendezettség végérvényességet, lezártságot sugall. A képi megjelenítés; a nyitósor, ahogy gerendaként egy-egy sorral lejjebb „gurul”, szintén ezt hordozza, hiszen lejjebb a zárlatban a versszak legaljára kerül, lejjebb már nem kerülhet, más verselemet már nem rombolhat le. Ahogy a ’szétfreccsennek’, összetörnek’, ’tűnnek’ fogalmi jelentések is a pusztulást verselik, úgy a zeneiség is ennek szolgálatában áll; a ritmustalan, rímtelen, nehézkes ’egy gerenda legurul’ sor, minden versszakban elrontja, megtöri a dallamot.
Súlyából és tehetetlenségéből adódóan a gerenda szép sorjában, sorról sorra zúzza szét a vizuálisan és akusztikusan is hirdetett/megjelenített szépség, kicsiség, vidámság, életöröm, idill felmutatását szolgáló csörgőket, tojásokat, csigaszarvakat. Megtöri a szabályos mondatszerkezetet, megtöri a rímelést, a dallamos ritmust, a magas magánhangzók dominanciáját. Mindezzel megtöri az idillt, nyugtalanságot kelt, ami sorról sorra tovább fokozódik. A gyerekkor elemei visszafordíthatatlanul, végérvényesen roncsolódnak, megsemmisülnek. A négy féle kód közül egyedül a zeneiség az, mely egyszerre segít kibontakoztatni ezt a jelentést hordozó tendenciát, és kezdi ki a megsemmisülésbe való beletörődés megalapozottságát. Ez abban ragadható meg, hogy a megváltoztatott sorok ugyanabba a dallamszerkezetbe rendeződnek, mint a gerenda közbeavatkozása előtt, nem uralkodik el a disszonancia. Ennek köszönhetően válik szembetűnővé, hogy a ritmustalan, rímtelen gerenda, amíg beékelődik a mondatszerkezetileg, és a hangszínt tekintve is homogén, egymásra rímelő sorok közé, addig mindig kiugraszt egyet a három közül, ám a versszak végére kerülve, újra összekapaszkodhat a három permutáló, de hasonló sor. Ez az összekapcsolódás talán kulcs a túléléshez? Még jó, hogy ebbe a leheletnyi kérdőjelbe kapaszkodhatunk.


Németh István Péter


W.S.-Fughetta-variáció Áginak
(köszöntésül 70. évnapjára)

1 gerenda mindig fent marad
Alig a horizont felett pedig
Többit sarak kövek elfedik
Szálkáin csak piros háncs a lakk
1 gerenda mindig fent marad
Többit pudvás felhők elfedik
Piros háncsa alkonyi Nap
Már föld fölött s ég alatt
1 gerenda mindig fent marad
Csak épp-embernyi súly alatt
A többi utána emelkedik
Alig a horizont felett pedig
1 gerenda mindig fennmarad
A többi csak holmi ácsolat
A többi csak millió alkonyat
Amin piros háncsa lakk


Pomogáts Béla

Minimítosz

Weöres Sándor Fughettája valójában a „minimal-art” eszközeivel kifejezett játékos mítosz. Véleményem szerint a lét: az emberi lét és maga a létezés törékenységét és kiszolgáltatottságát jelzi. A fughetta, mint zenei szakkifejezés, a fuga kicsinyített formája, a fuga „futást”, „menekülést” jelent, mintha ezt a „menekülést” fejezné ki a verssorok ismétlődése is: a veszélyeztetett dolgok („gerenda”, „csörgők”, „tojások”, „csigaszarvak”) keresik a veszendőségből „kivezető utat”, de hiába, végül mindegyikükre a pusztulás vár: „összetörnek”, „legurulnak”, „szétfreccsennek”. Mindez a játékosság nyelvén fejeződik ki.

Ribár János

A két ihletforrás és kifejezésmód: a játék és a mítosz Weöres Sándor költői világában szinte mindig összefügg egymással. A „homo ludens”-nek az a képzete, amelyet a neves holland művelődéstörténész (a „szellemtörténeti” iskola egyik legismertebb alakja) Johan Huizinga dolgozott ki, nagyon is ráillik mindarra, amit a játék és a mítosz fogalmainak költői egyesítésében Weöres Sándornál találunk. A költői játék így kap, mondhatni, mitikus mélységet, a mítosz pedig játékos könnyedséget. Mindez Weöres Sándor költészetének titkai közé tartozik.

 

Scharle Péter

… ha megpróbáljuk megérteni a természetet, akkor úgy kell tekintenünk a jelenségeit, mintha megérteni kívánt üzenetek lennének, eltekintve attól, hogy mindegyik üzenet véletlenszerűnek látszik, amíg létre nem hozunk egy kódot, amellyel elolvashatók. Ez a kód az absztrakció formáját ölti, vagyis kiválasztunk bizonyos dolgokat, melyek elhagyhatók, és így egy szabad választás révén részben megválasztjuk az üzenet tartalmát. A lényegtelen jelek alkotják a „háttérzajt”, amely korlátozni fogja az üzenetünk pontosságát. Mivel azonban a kód nem abszolút, ugyanabban a nyers adathalmazban számos különböző üzenet lehet, emiatt a kód megváltoztatásával az előzővel megegyező jelentőségű üzenethez jutunk valami olyanból, ami előzőleg csupán zaj volt, és megfordítva: egy új kóddal a korábbi üzenet értelmetlenné válhat. … (SAGREDO, in Hofstadter, D.R., 1998, Gödel, Escher, Bach, TYPOTEX, 408-409)
Egy hatszólamú fúga rögtönzésének feladata talán ahhoz hasonlítható, mintha valaki hatvan szimultán sakkjátszmát játszana vakon, és mindet megnyerné. (Hofstadter, p. 7)
A nagymesterek által ismert sémák mennyiségére kapott becslés nagyjából megegyezik a legkiválóbb irodalmárok által használt szavak és fordulatok számával, azt is jónéhány tízezerre becsülik. (Mérő László 2011, Új észjárások, TERICUM p. 158)


Silló Ágnes

A „mindent bele lehet értelmezni“ mintájára
A látnok költő
Ha mai szemmel olvassuk e sorokat, rögtön feltűnik nekünk, hogy Weöres Sándor látnoki képességekkel rendelkezett, ami az ország sorsát illeti. (Ebben az összefüggésben nem szabad elfeledkeznünk az „Alva jár az Orbán“ című versről sem, ami ezen állításunkat alátámasztja.)
Mert igenis, a gerenda legurul. Évről-évre egyre jobban gurul az a fene gerenda lefelé, senki és semmi nem tartóztatja fel.
A piros csörgők már régen összetörtek (apropó, mi lett az úttörő nyakkendőmmel meg az úttörő igazolványommal?) és az új szabadság kék tojásai is törékenynek bizonyultak. Most meg éppen a tarka csigaszarvak eltüntetésén dolgozik az a kemény gerenda.
De mi lesz ezután, Sanyi bácsi? Azt már sajnos nem írta meg. Gurul még lejjebb a gerenda és vajon kit fog agyonvágni?


Somlai Péter

Somlai Péter, 3b. osztályos tanuló interdiszciplináris (fizika-magyar)
dolgozata a „Fughettá”-ról.

Vegyünk egy éles szemű költőt, amint séta közben megfigyeli környezetét és a nehézkedés törvényét felhasználva fontos megállapításra jut! Legyen ez a költő Weöres Sándor!
Egyik nap Weöres Sándor egy háromemeletes pesti bérház poros padlásán (alliteráció!) sétálgatott. Jártában-keltében egyszer csak egy gerendát látott. „Ezt rosszul rögzítették” – állapította meg éles szeműen – „tehát valószínűleg le fog gurulni”.
A költőknek nincs mindig igazuk, de ezúttal Weöresnek igaza lett, a gerenda elmozdult és – a nehézkedés törvényének megfelelően  gurulni kezdett lefelé. Először csak a harmadik emeleten lakó spanyol táncosnő látta ennek kárát, mert összetörtek piros csörgői, amiket a gerenda alatt tartott. Aztán továbbgurult a gerenda, rá a kék tojásokra, amiket a gyerekek (a „Bóbita” olvasói) festettek húsvétra. Nem csoda, hogy azok szétfreccsentek. És még nincs vége, mert az addig békésen a padláson lengedező csigák szarvai is eltűntek a guruló gerenda alatt. (Ezzel a biológiát is bevontuk az interdiszciplinák testvéri táborába)
Most már levonható a következtetés: egyes költők, mint pl. Weöres Sándor a saját szemükben még a szálkát sem, a más padlásán viszont…
Quod erat demondstrandum.

 

Szabó László

az emlékek gátak
a szeretet nehéz
a megértés fájdalmas
egy gerenda emelkedik
az emlékek gátak
a szeretet nehéz
egy gerenda emelkedik
a megértés az enyém
az emlékek gátak
egy gerenda emelkedik
a szeretet könnyít
a megértés az enyém
egy gerenda emelkedik
az emlékek támaszok
a szeretet könnyít
a megértés az enyém

Szekszárdi Júlia

Weöres Sándor: Fughetta (10 soros elemzés)

A vers négy strófáján négy motívum vonul végig. Az „egy gerenda legurul” súlyos tőmondata minden szakaszban egy sorral lejjebb kerül, s elsodorja először a piros csörgőket, majd a kék tojásokat, s végül a tarka csigaszarvakat. A vidám, játékos képek fokozatosan komorulnak el. Piros csörgők mesehangulatot árasztó tündöklését a csupa zöngétlen hangot tartalmazó, prózai ’összetörnek’ váltja fel. A kék tojások vidám éneke után egy szintén zöngétlen hangokat tartalmazó, hangutánzó ige (’szétfreccsennek’) következik. A tarka csigaszarvak eddig lengtek, most meg ’tűnnek’, ezúttal megőrződnek a zöngés hangok. Az igekötő elhagyása a lebegés érzetét kelti, a tarka csigaszarvak mintha fokozatosan olvadnának bele a semmibe. Egy súlyos puffanást vélünk hallani, „a többi néma csend”. Színek, hangok – a mulandóság hangulata játékos könnyedséggel, ahogyan ezt Weörestől megszoktuk.

Széky Zsóka


A nagy közös kalandok egyik legizgalmasabbika: a Fughetta, a WS-csodák között is csodának nevezhető. Nem emlékszem az első találkozásra, már nem tudom, hogy azonnal kapcsoltam-e, vagy csak lassan világosodott meg a lényeg. Egyetemi jó barát, az irodalommal hivatásszerűen foglalkozó vendég, maga gyakorló többszörös apa viszont dühödt tiltakozásba kezdett: hogy lehet ilyen szöveget kisgimnazisták elé tenni dolgozattémául, valószínűleg csak tekintetével a mutatóujjamat követve fedezte fel a „trükköt”. És akadt kisgimnazista, aki azonnal átlátta a szöveg rendszerszerű építkezését, de nem tudott túllépni azon az egyszerű tényen, hogy a gerenda tetőtartó elem, tehát: összedőlő babaszoba, megsérülő játékok, gyerekbánat, no de sebaj, majd veszünk másikat. Külön csoportot alkottak azok a gyerekek, akik a leguruló gerendában a múló időt látták, ez az értelmezés csak akkor kapott gellert, ha az időfolyamat egyes állomásaként próbálták meg értelmezni a csörgőket, tojásokat, még a csigaszarvak sem jelentettek akadályt a vad értelmezgetési próbálkozásokban. De mindig akadtak csodapalánták, akik nagy-nagy türelemmel, a szöveg iránti óvatos alázattal és a szükséges elvonatkoztatási képesség birtokában közelítettek a vershez.
Drága Ági, huszonöt éven át fughettáztam Veled és a gyerekekkel. Hogy a kölyköknek is nagy kaland volt ez a feladat, bizton állíthatom: éppen húsz éve áll a könyvespolcomon egy érettségiző osztályomtól kapott szobrocska, amelynek talapzatába ezt a verset vésették a gyerekek, négy év múltán is emlékezve az első nagy közös izgalomra. És most, kinővén a kalandozások korából, másfél hónapja foglalkoztat újra a feladat, amióta Istvántól megérkezett a dolgozattéma.
Micsoda izgalom! Az egyik dolog, ami nyugtalanít: a motívumok esetlegessége. Miért éppen csörgők, tojások, csigaszarvak? / Hát persze, miért éppen”egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy” Pilinszkynél? Vagy Adynál: miért éppen „legalább száz párta”?/ Nincs válasz a miértre, az esetlegesség lényege éppen az, hogy bármi lehet, így lesz totális, egyetemes a kirajzolódó kép. De olyan jó lenni megragadni a megragadhatatlant… A három motívum együttese persze megragadható: a kicsiség, a bájosság, a vidámság hordozói. És hát az igék! A fény, a hang, a finom mozgás élménye –játékosság, ártatlanság, önfeledt derű, harmónia. Rendben a világ, színes és örömteli a lét… No és a másik, ami nem hagy nyugodni: a gerenda maga. Nem lehet egyszerűen hatalmas pusztító erőként értelmezni, nem természeti csapás, földöntúli akarat megnyilvánulása, hiszen emberi kéz formálta , tehát ember helyezte oda, ahol a biztonság, a támasz, a megtartó erő eszközeként funkcionálhatna, a kicsik, törékenyek fölé. És akkor itt a kérdés: ki indította pusztító útjára? És miért? Oka van vagy célja? És főként: megállítható-e? /Mint J.A.-nál a karó: versbéli megjelenésekor már támadó eszköz, az ellenséges közelítés hordozója, pedig lehetne támasz, megtartó erő…/ Éluard-nál nincs menekvés, a fordított evolúció visszajut a kiindulásig, a pusztulás totális, egyetemes, a lezárulás vitathatatlan, de itt? A folyamat nem zárul le, tehát folytatódhat a pusztító „gurulás”, de akkor meg is állítható… A játékosság, a fúgácskaság persze nem nyugtathat meg, sőt növeli a félelemérzetet, a kiszolgáltatottság, a gyanútlan önfeledtség érzete rémisztően hat.
Isten éltessen, drága „hetvenkedő” barátnőm. Köszönöm, hogy Veled fughettázhattam át a verespálnés éveket, sőt mostanság is valami hasonlót teszünk. Köszönöm Istvánnak, hogy hetekre, hónapokra ellátott töprengenivalóval…

Szoboszlai-Kiss Katalin

Piros, kék, tarka, csörgés, szétfreccsenés, gurulás, csörgő, tojás, csigaszarv és gerenda? Ez maga az élet. A gyerekkorom jut eszembe, ami színes, hangos és varázslatos mint a csigaszarv reakciója. Csupa édes, kacagós érzés, ami a személyiség megszületéséről szól, olyan tapasztalatok jutnak eszembe, amelyek nem a biztonságról, hanem a felfedezésről szólnak; rejtett infantilis és humorral teli énünket csalják elő e sorok. A gerenda viszont a valóság, mert a csörgők összetörnek, a tojások szétfreccsennek, a csigaszarvak eltűnnek, mert egy gerenda legurul.
Ez a költemény az életről szól!

Tarján Tamás

Kedves Ünnepelt! A Fughetta szövege mindmostanáig pontatlanul jelent meg! A vers írója diákkoromban, a Ménesi úti Eötvös Collegiumban tett látogatásakor, 19.. …us 2.-án egy pohár kadarka mellett maga mondta nekem tollba a hiteles eredetit – ezt küldöm most szeretettel: Tarjaán Tamaás

Weöres Saándor: Fughettita
egy gerenda legurul
piros csörgők tündökölnek
kék tojások énekelnek
tarka csigaszarvak lengnek

piros guruk tündökölnek
csiga tarka szarva ének
kék gerenda kelne lengve
egy pohár bor legurul

összelengnek hetvenévek
tojáskékek versennek szét
sanyimanó üzenete
csigacsörgő legurul

piros csörgő pohár bornak
tarka tojás tűnne kéknek
ének ének hetven évek
egy legenda legurul

Tölgyesi Lívia

Az emberi pillanat jelenvalósága, a végtelen idő ajándéka,
vizualitása a képzelet mankója,
gondolatisága a lélek lakhelye
játékossága a fantáziája bő tere,
ereje a szelleme, tudása a veleje,
szíve üzenete odaadó szeretete… és viszontszerethetősége.
A múlandó test impresszió, az emberi lét idea.


Várfalvi Erzsébet

Elég egyetlen mozdulat, hogy minden összetörjön.
Elég egy mozdulat, hogy újraépüljön a világ.
Egy gerendát felállítasz
csiga jár majd rajta,
madár fészkel, kék tojások
ragyognak a napba,
piros csöngőt tesz a gyerek,
melegbarna fára,
csilingelnek, lengedeznek
kéklenek a tájba J


Végh Balázs Béla

Más értékrend felé
(Megjegyzések Weöres Sándor Fughetta c. verséhez)

Harmonikusan berendezett világunkba behatol a rombolás szimbóluma: a gerenda. Az idillikus világ összhangját és rendjét fokozatosan és módszeresen építi le egy külső agresszív erő, helyét teljesen átveszi a diszharmónia és a káosz. A felsorakoztatott motívumok közül a romboló erőt szimbolizáló gerenda az állandó, az aktívabb. A többi motívum, az értékszimbólumok (csörgők, tojások, csigaszarvak) elszenvedik a változást, áldozataivá válnak a rombolásnak, passzivitásukkal és törékenységükkel képtelenek az ellenállásra. A világ minőségében változik meg, önmaga ellentétébe csap át: lassú, ám határozott folyamatként a rombolás viszi előre életünket. A verszárlat egyben nyitány egy új világrend felé: másfajta rend, másfajta értékek, másfajta harmóniák veszik át a leromboltak helyét, amelyek korántsem azonosak a régiekkel, könnyen lehetnek álértékek, álharmóniák is.


Vincellér Katalin


Azon gondolkodom, miÉrt gurul le az a gerenda? Szükségszerű és megállíthatatlan? És aztán nincs tündöklés, éneklés, lengés, elmúlnak a színek,
Csak a barna-szürke gerenda kerül a helyére? Ugye, nem?


Vörös István

WS-FRAKTÁL
Ági néninek szeretettel

és egy verssor elszökik
mozdulatlan még az álom
a jövő is szép ígéret
az ímélek megérkeznek

nyüzsgő boly lett már az álom
és egy verssor elszökik
a jövő is szép ígéret
az ímélek megérkeznek

nyüzsgő boly lett már az álom
most a múlt a szép ígéret
és egy verssor elszökik
az ímélek megérkeznek

nyüzsgő boly lett már az álom
most a múlt a szép ígéret
kettévágva a drótposta
és egy verssor elszökik


Vörös Klára Ilona


Isten fúgái
Akadt már pillanat, amikor éppen nem futott a világban valahol egy ember?
Szakadó esőben tarka csigaszarvak mellé zuhanó talpakkal, száraz homokban megbújó kék tojások közelében. Szökkenve, guruló gerendákon át, és lélekszakadva, csörgő tüdővel. Sietünk, szökünk, kergetőzünk, menekülünk, el akarunk érni valamit, szaladunk, rohanunk. Isten fúgái vagyunk.
Első lépéseink nekiiramodások az egyensúlyért. Gyermekkorunk legönfeledtebb játékaiban szaladunk. Felnőttként, mint megannyi ellenpont, vágunk neki saját életünknek, hogy végül lemásoljuk a generációk örökkön ismétlődő futamait. Lengünk, éneklünk, tündöklünk, legurulunk. Születünk, növekedünk, egybefonódunk, új invenciók sarjadnak belőlünk.
Isten fúgái vagyunk. Mindannyian ugyanannak a teremtésnek részei. Szabad imitációi az életnek, de beleszövődünk egy rendbe. Minden, ami történik, füzérszerűen összekapcsolódik. Gerendák, csörgők, tojások, csigaszarvak léte egymást másolva, egymásba tekeredik. Mert nem külön életek, csak öröklét van.
Csak öröklét van, bár vannak éveink: pirosak, kékek, tarkák, és mindegyik után egy-egy gerenda legurul. Bontakozik az életünk, minden jön egymás után: vagyunk csörgők, tojások, csigaszarvak. Megélünk mindent, majd összetörünk, szétfreccsenünk, eltűnünk, mert egy-egy gerenda mindig legurul. De a szövedék erős, fáradhatatlanul szól a zene: Isten fúgái vagyunk.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

publika@gmx.net

(Turfitt Katalin, 2013.01.03 08:42)

Kedves Kamarás Tanár Úr,
vajon emlékszik-e még rám? A Mester...-hez készítettem Önnek interview-kat. Sőt tanítványa is voltam és Pilinszkyt elemeztük :)
Megadok egy blog-címet, azon keresztül "rám nézhet", megtisztelne vele.
Megtaláltam honlapját és mélyen meghajolok tevékenysége előtt.

Mennyire boldoggá tenne, ha elérné Önt ez a bejegyzésem :)
Tisztelettel és üdvözlettel
Turfitt Katalin

Magyar blogom címe: http://nepali-utilapu.blogspot.de/
Német blogom címe: http://nepalseidank.blogspot.de/
Honlapom: www.turfitt.de