Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kamarás István OJD: Az evangéliumi csodálatos kenyérszaporítás recepciója

2014.09.10


Kamarás István OJD:

Az evangéliumi csodálatos kenyérszaporítás recepciója

(In: Olvasó-próba, Budapest, 2013, Pont Kiadó, 147-162)

Vass Györgynek

„Veszi egy és veszik ezren:  annyit egy,
amennyit ezren;  fogyasztják és nem fogy el.”
(Aquinói Szent Tamás: Lauda Sion1)

A történet, mind a négy evangéliumban2 szerepel, kettőben3 két változatban is, ami arra utal, hogy ez kiemelten fontos esemény és üzenet. Nem csak a hat változat kínál legalább hatféle értelmezést, hanem közülük bármelyik. Ulrich Luz (1996) a Márk evangéliumba szereplő első változatot értelmezteti különböző teológiai irányzatok képviselőivel.
Az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elvonultak egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani. Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék elhagyatott, s már késő van. Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.” Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt, és két halunk.” Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre. Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta. Mindenki evett és jól is lakott. A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele. A kenyérből csak férfiak ötezren ettek.
Daniel Margeuerat, a történetkritikai megközelítés képviselője műfaját tekintve ezt a szöveget ajándékozási csodának nevezi, mely szembeállítható nem csak a természeti csodával, hanem a csodás gyógyítással is. Modellje az Elizeus népének adott árpakenyerek és a Mózes népének adott manna és fürjek. Még az ötvenfős csoportoknak is megvan az ószövetségi előzménye. A fundamentalista megközelítést ezen a konferencián Ernts Lerle képviselte, aki fontos mozzanatnak tartja, hogy a megvendégelést hosszú prédikáció előzi, ám ebbe az egybegyűltek annyira belefeledkeznek, hogy az éhségről is megfeledkeznek. Nem ételt kérnek, csak Jézus közelében szeretnének lenni. A kenyéradással Jézus lerombolja a politikai szabadítóról elterjedt sémát: ő még a politikusokon és a hadvezéreket is túllép, át tudja lépni a természeti törvényeket. Az evangelikál4 megközelítés képviselőjeként Wolfgang Bittner azt hangsúlyozza, hogy a készlet szégyenletesen kevés. Nem a saját tartalékuk sokasodott meg. Nem a hiány lesz bőséggé, hanem a számukra is keveset kellett megosztani. A megsokasítás nem a szétosztás előtt van, de nem is egy kis részre vonatkozik. Homályban marad: hogyan ment végbe, mit mondtak az emberek. A keveset osztják szét és a bőség marad vissza. A feminista megközelítésben Denise Jornod szerint indirekt utalás van ugyan arra, hogy nők is voltak ott, de ők nem vesznek részt a történetben. Az elbeszélés mégis „a nők birodalmában” játszódik, hiszen a nők gondjairól szól, akiknek gyakran kell a semmiből csinálni valamit. Jézus férfi tanítványai, a racionális patriarchális kultúra reprezentánsai ezúttal női szerepkörbe kényszerülnek: váratlan vendéget fogadni, tartalékok után nézni, mindenkit megvendégelni. Kissé ingerült hangon csupán a pénzről beszélnek, Jézust pedig a megéhezés realitására érzéketlennel tartják, aki azonban  megszánva őket. a legbenső megindultság  édesanyaként gondoskodik a sokaságról.: anyai összetevő. Jézus, aki a
tanítványi erőtlenségéből és a kevésből indul ki az isteni bölcsesség női alakja, csodával
semmisíti meg az éhezés elnyomását. A materialista megközelítés jegyében Kuno Füssel arról szól, hogyan lesz a tébláboló, nyugtalan, instabil, vezető nélküli sokaságnak tanítója. Jézus az adást nem a vásárláshoz, hanem a meglévő tulajdonhoz köti. Az asztalközösségekben történő letelepedés egy új, önmagát megszervező társadalom kezdete. Jézus nem populista vezető, hiszen nem ad alamizsnát.
Rolf Kaufmann mélylélektani megközelítésében arra alapoz, hogy a misszióból visszatérő tanítványok összegyűlnek a középpont (Jézus) körül, vagyis a kifelé fordulás után a befelé fordulás következik. Felhívja a figyelmet arra, hogy a lakatlan hely, ahol az ember önmagával találkozhat: az átalakulás helye, valamint arra is, hogy a héber „könyörületesség” összefügg az „anyaöllel”. A csoda az új rend teremtése: a kaotikus sokaság mely az ötvenes-százas csoportokba való elrendezése, ahol aztán a testi étkezést lelki atmoszféra hatja át a shalom jegyében (Lutz 1996).
Négyszáz vallását rendszeresen gyakorló, felsőfokú végzettségű vagy felsőfokon tanuló személlyel olvastattam el ezt a Márk-szöveget és a János szerintiváltozatot. Azért ezt a kettőt, mert különösen is kíváncsi voltam, hogy hogyan reagálnak a Márk-szövegben szereplő „megszánta őket”, és ”ti adjatok neki enni” mozzanatok mellett a János-evangéliumban szereplő „van itt egy fiú, akinél van öt árpakenyér és két hal” (Jn 6,9) és az „amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult” (Jn 6,15) mozzanatokra. Ebben a körben a két leggyakoribb (a kérdezettek 30-35 százaléka által említett) értelmezés-elem a csoda és az isteni (jézusi) gondoskodó szeretet volt. Mellettük eléggé gyakran (15-20 százalékos arányban) fordult még elő két értelmezés-elem: a csoda mint a hit következménye, valamint az Isten (vagy Jézus) hatalma. Csak néhány esetben bukkantak föl a következő értelmezések: Jézus próbára teszi tanítványait, a tanítványok felelősségérzetének felkeltése, a jól lakott tömeg önző, evilági reakciója5, az apró dolgok6 (a néhány kenyér és hal) jelentősége, közösségformálás, a tanítványok hitetlensége, lelki táplálék. A tömegszuggesztió mellett Ezek közül a közösségformálás, Jézus gondolkodó szeretete a nem vallásos kontroll-csoportban is előfordult.
A keresztény vallási elit (klerikusok, továbbá vallásukat és a Bibliát jól ismerő, esetleg bibliai egzegézisben is járatos „laikusok”) kéttucatnyi, és a nem vallásos értelmiségiek tucatnyi képviselőjével mind a négy evangéliumi szöveget értelmeztettem. Ebben a körben azok az értelmezések voltak a leggyakoribbak (15), melyeknek megosztani másokkal motívum domináns vagy nagyon fontos eleme; eléggé gyakran előfordult még a testi-lelki táplálék (8) és a lelki táplálék (5) elemeket tartalmazó értelmezés; és ezeken kívül még nyolcféle értelmezés-elemmel találkoztam. Az értelmezések döntő többsége árnyalt, többféle elemből összeszövődő értelmezés, és nem ritka közöttük a részletes (tanulmányszerű) kifejtés sem.

1. A másokkal megosztott kenyér
A legtöbbször előforduló megosztás motívum leggyakoribb változata az egy személyben jungiánus pszichológus és református teológus Gyökössy Endre (1999) értelmezésére emlékeztet, aki szerint jó példája nyomán a jelenlévők a magukkal hozott és egymással megosztott élelemből laktak jól: „Itt egy kisfiú és András megható jó példával jártak elő. Odaadták azt, amijük volt. Erre a tanítványok is elővették a magukét, és erre a tanítványi jó példára mindenki kinyitotta kosara fedelét, odahordták Jézusnak, amijük csak volt, és Jézus a tanítványok segítségével úgy osztotta el a tömeg rendelkezésére álló élelmet, hogy abból mindenkinek egyenlőképpen jutott, sőt még maradt is. Ezt a verziót – mondják az állítói – az teszi valószínűvé, hogy kéznél voltak az élelmiszer kosarak, hogy ebben az időben különösképpen a zarándokok, akik Jeruzsálembe tartottak, de még azok is, akik rövidebb útra indultak, nem indultak el élelmiszer nélkül. Itt – mondják – nagyobb csoda történt, mint az, hogy Jézus a kenyérkéket és halacskákat szaporította volna meg, mert emberszíveket, önző és mindent magunknak tartó emberszíveket változtatott át olyan módon, hogy azok megnyitották kosaruk fedelét, és minden elemózsiájukat Jézus rendelkezésére bocsátották, hogy Ő ossza szét, hogy egyaránt jusson mindenkinek. Gyakran mondtam már és mondom ismét, hogy Jézus legnagyobb csodája Ő maga. S talán nem is az az érdekes, hogy hogyan történt, hanem az, hogy olyasmi történt általa, ami addig nem történt, csodás tett volt, és ehhez Jézus Krisztus kellett. De nem felejthetjük el azt sem, hogy ehhez a csodás tetthez két ember is hozzásegített. Az egyik András, aki nem látta olyan egészen reménytelennek a helyzetet, mint Fülöp, és Jézushoz vezette azt a kisfiút, akinél némi élelmet látott; a másik pedig az a kisfiú, aki odaadta, amije volt. Így épülhetünk mi is bele eszközként Jézus Krisztus végbement csodáiba. És lehetünk részesei annak.”
Matavovszki Mária hívő katolikus könyvtáros hiába gondolta mindig is úgy, hogy a jelenlévők az egymással megosztott, magukkal hozott élelmükből laktak jól, valahogy eretnekül racionalistának érezte mindaddig, amíg fel nem fedezte Gyökössy értelmezését7, ami teljesen megnyugtatta. Gyökössy értelmezéséhez még azt fűzi hozzá Matavovszky, hogy mint Andrásnak, nekünk is meg kellene tenni minden tőlünk telhetőt, nem egyszerűen beletörődni a tehetetlensége. Magát a megosztás kötelezettségét: pénzünk, időnk, képességünk, energiánk megosztását talán lassan beleverjük magunkba mi, akik keresztények szeretnénk lenni. És talán az ezt lehetővé tevő egyszerű életmódot is. De milyen nehéz a készenlét, a rugalmasság, az adódó alkalmak felismerése, az esetleges módosítás az elképzelésünkön! Nagy Attila református pszichológus Gyökössy értelmezését említve leszögezi, hogy amikor rá hivatkozom, nem szeretném egyetlen pillanatra sem kétségbe vonni a tényleges csoda lehetőségét. Egyszerűen számomra ez magával ragadóbb, hitelesebb, mint a hagyományos magyarázatok sora. Azt, akinek csak éppen az önmaga ellátására volt gondja, ez a rabbi rábírja az önzetlen vendégségre, az adakozó gesztus gyakorlására. Tehát a magába forduló életekből, az önzésből ki lehet lépni, ha megértjük a szolgáló élet, a mások javát kereső gondolkodásmód szeretetteljes alapállását. Vagyis ezen a síkon az ember lelkének megmozdítása, kibillentése a megszokott viselkedési sémákból jelentette a csoda magvát. S amint azt a legmélyebben tudjuk, ez sem akármilyen tett.”
A megosztás motívum másik gyakoribb változata Jézus igencsak meghökkentő javaslatára épül „Ti adjatok nekik enni!” Várfalvi Erzsébet evangélikus könyvtáros szerint a történet szinte tapintható, annyira emberi, mindennapi, ugyanakkor bátorító, erősítő, feltétlen bizalomra indító, isteni. A tanítványok gyakorlatiasak, a földön járnak (szép, üdvös dolog, hogy Jézus beszél, de a nép hamarosan éhes lesz), mégis meghökkennek amikor Jézus azt mondja, hogy ők adjanak nekik enni, ugyanis ezzel azt mondja, hogy ha velem vagytok, csodára vagytok képesek! Mert nem bábút teremtett az Isten, hanem EMBERT! Képességekkel, feladattal, használjátok!” Mácz István (egykori katolikus pap, nemrégen volt ceglédi polgármester) értelmezésének is meghatározó eleme az, hogy Jézus azt akarja, hogy a nehézségek megoldásában magunk tegyük meg az első lépést. Lantos Péter katolikus informatikus ugyanerről így ír: Számomra erősen hangsúlyos a "ti adjatok nekik enni!" Pedig milyen kényelmes lenne, ha Jézus gyorsan elmondaná, mit is kell tenni! Amikor Jézus megkéri őket, mérjék fel, mi van náluk, vajon mit gondolhattak az apostolok? Érezték, hogy Jézus meg fogja oldani a feladatot? Sejtették itt csoda lesz?” Márpedig: a csodához mi is kellünk, még hozzá tevékenyen!
A megosztás jegyében történő értelmezések között szerepel a katolikus vallástudós, teológus Máté-Tóth Andrásé, aki szerint a kenyérszaporítás egyrészt az megosztás csodája, másrészt szociális program. A felszabadítási teológia Biblia-magyarázói szerint az evangélium és a korai kereszténység azért terjedt olyan gyorsan, mert a megosztás kultúrájával válasz volt a kor nyomasztó szociális problémájára. Egy kórház, egy öregek otthona, egy hajléktalan szálló több hívet nyer meg Istennek, mint bármely dóm, lelkigyakorlat. A csoda az adás, nem az adomány, ám nehéz úgy adni, hogy ne kerüljek fölé senkinek, hogy senki ne érezze, tőlem kapott, hogy ne legyenek hálásak.
Farkas Attila Márton egyiptológus és kulturális antropológus és egyiptológus a mai világ, a mammon világa kontextusában értelmezi (mintegy politikai teológiai regiszterben) az evangéliumi szöveget, annak szociális és politikai üzenetét emelve ki: A kenyérszaporítás a nyugati kultúra legnagyobb narratíváját meghatározó, s így annak egyik fundamentumát alkotó szimbóluma mindannak, amit a mai világrend ideológusai kiiktatni próbálnak mind az emberi fejekből, mind a kultúra egészéből. A kenyérszaporítás értelmezése nem lehet csakis és kizárólag steril vallásos értelmezés, ahogyan maga a »krisztusi« fogalma sem szimpla vallási fogalom, ezért az olyan nem vallásos embereknek is  mint amilyen én is vagyok  sokat tud jelenteni. A krisztusi tanítás többek között a szociális gondolat egyik ősforrása. Erre és a hozzá kötődő ideákra épített az összes utópia; még a kommunizmus is, dacára az explicit keresztényellenességnek. E példázatnak talán soha nem volt ekkora jelentősége, avagy aktualitása, mint éppen most, amikor a neoliberális ideológia évezredes értékeket próbál negligálni, sőt propagandája odáig erősödött, hogy már a gondoskodás, a közösségi lét, vagy a társadalmi igazságosság puszta említése is káromkodásszámba megy. Kenyeret és halat szaporítani azt jelenti, hogy gondoskodni a rászorulókról: a közösség egészéről. (És ez nem mond ellent az esetleges misztikus olvasatoknak.) És miként a gyógyítás, vagy akár Szentlélek áldása, ez is szigorúan ingyenes. Jézus nem akar ennek fejében király (vezér, politikus, stb.) lenni. Ma viszont a „szentlélekért” is pénzt kérnek. Ahogyan a Mammon-imádat vallásos formát ölt, úgy a vallás is a Mammon-imádat szolgálatába áll. Ha létezik valami, ami tisztán képviseli ezt a szellemiséget, akkor az a jelenlegi világ centrumából kiinduló neoprotestáns fundamentalizmus, amit akár a tévéprédikátorok diktatúrájának is lehetne nevezni. Ennek gyökerei persze ott vannak a protestáns etikában, amely szerint az anyagi jólét, a pénz fial(tat)ása a kiválasztottság egyik jele. A protestáns etikával a kereszténység (ill. a nyugati gondolkodás) nyíltan fölvállalta a Mammon-imádatot. Akik a Mammont imádják Krisztus nevében, nem egyszerűen megtagadják a krisztusi tanítást, hanem magát a krisztusi lényeget gyalázzák meg; mint egy feketemisén. Krisztus helyett Mammon: ez csupán még egy rossz választás, ám nem a mélypont. A tökéletes elkárhozás: Krisztusként imádni a Mammont. Ez az antikrisztusi lényege: a Krisztus nevében vagy alakjában megvalósuló krisztusival ellentétes. Ezért még a kommunizmus is „keresztényibb”, mint a jelenlegi „keresztyén” neoliberális-neokon szellem, amihez képest a sátánizmus egy naiv-romantikus, kamaszoknak való gyermeteg idétlenség, amit hívei előbb vagy utóbb úgyis kinőnek. A valódi sátánizmus ott kezdődik, hogy megkérdőjelezetlen alapértékké teszik mindannak a szöges ellenétét, amit a kenyérszaporítás kifejez.
Csorba László katolikus biológus a megosztás kapcsán azt hangsúlyozza, hogy a tarisznyák a közösségteremtés után nyíltak meg, és ebben az öt hal és kenyér ebben csak mintegy katalizátor szerepet játszott. Csikós Csaba katolikus vegyészmérnök és teológus azt emeli ki, hogy Jézus az emberi munka termékét sokasítja meg a tömeg számára, Korzenszky Richárd bencés perjel pedig azt, hogy az, amit fenntartás nélkül bocsátunk a közösség rendelkezésére, Jézus áldásával megsokszorozódik és az emberek javára válik, Bernolák Éva katolikus hitoktató pedig a szabadon, fontolgatás és méricskélés nélküli adás szeretet-szolgálattá válásáról ír. Govardhana das, Krisna-hívő lelkész, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívõk Közösségének vallásközi referense azt vallja, hogy aki ad az kap, ugyanis az önzetlen embert segíti és ellátja Isten mindazzal, ami számára szükséges. Havas Katalin könyvtáros saját élmény alapján alakította ki megosztás-értelmezését: Gyerekkorunkban sose volt elég ennivaló, és sose volt senki éhes, beleértve a véletlenül betérőket. És ha már a negyedik váratlan vendég is jól lakott, a Nagymama mindig mondta, hogy ez volt a csodálatos kenyérszaporítás.

2. Testi-lelki táplálék
Akárcsak a megosztásra épülő értelmezések esetében, a megosztott kenyér egyszerre testi és lelki táplálék mivoltát aláhúzók között is akadnak nem vallásos értelmezők. Így például Kapitány Gábor kultúrantropológus, aki Tizenkét evangélium című könyvében (2002)  ahogyan írja: a maga „kesernyés evangéliumában” melyben a bibliai események racionalizáló, pszichologizáló olvasataival próbálkozik, ez az evangéliumi történet egyike volt azoknak, melyek kifogtak rajta. Számol olyan olvasatokkal, melyek szerint a hal és a kenyér lelki tartalmakat jelképez, ám ő maga inkább egy olyan értelmezésre voksol, mely egyszerre hangsúlyozza a testi és lelki jóllakatást, ugyanis ebben a történetben szerinte „a lélek és test olyan felfogása kap hangsúlyt, amelyben a kettő szétválaszthatatlan (ezért fontos a test feltámadása is, nem csak a lélek halhatatlansága) A test és lélek szétválasztása (illetve egymásnak való alárendelése) ugyanis egyenesen vezet egyfelől a miszticizmushoz, másfelől az individualista materializmushoz. Ezért fontos a test szükségleteinek olyan kielégítése, amely a lélekből származik (és nem pénzért vett javakból), s amely úton sokkal többre is jutunk, (s amelynek tartalékai sosem fogynak el, hanem még maradékaiból is többlet keletkezik. Govardhana Das Krisna-hívő lelkész szerint Jézus egyfelől Isten kegyelmét képviseli és adja át az embereknek”, másfelől testi szükségleteikről is gondoskodik, ugyanis szerinte „nem lehet lelki kultúrát oktatni addig, amíg üresek a gyomrok Legalább a minimális életfeltételek szükségesek mindenki számára egy ideális, lelki elveken felépülő emberi társadalomban.
Steinbach József református püspök és Lónárt Ildikó katolikus hitoktató szerint Jézus mindig az egész emberen könyörül, a testén és a lelkén együtt, egyiket sem hanyagolja el a másik rovására. Az egész embert váltja meg, testestül-lelkestül. Steinbach szerint Jézus cselekvésének indítéka az emberek iránti irgalom eredetileg az emberek testi éhségére vonatkozhatott, később azonban a lelki éhségre is, erre utal, az „olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok” kitétel. Megemlíti, hogy Jézus úgy osztja ki az eledelt, ahogy azt zsidó családokban a családapa szokta. Asztalközösségbe vonta az embereket, és ez nem csupán a földi éhség csillapítása volt, hanem részesedés az ő pásztori szeretetében, isteni hatalmának ajándékában. És ebben a részesedésben mindenkinek helye van. Lónárt szerint Jézus jóllakatja a sokaságot, de nem csupán úgy, ahogyan Mózes vagy Elizeus tette, ugyanis ő az égből alászállott kenyér. Az egész ember jóllakik.
Ketten a „nem csak igével él az ember” értelmezést alkalmazzák. Csikós Csaba katolikus teológus és filozófus ezt azzal egészíti ki, hogy Jézus vendéglátó tettét az evangélium üdvtörténeti perspektívába állítja: Isten Országának jövendőbeli menyegzős terített asztalát elővételezi. Mácz István volt katolikus pap, Cegléd rendszerváltás utáni polgármestere azt teszi hozzá, hogy Jézus a kenyérre és az igére éhezőket egyaránt jól lakatja.
Turcsik György katolikus papot „a vallási és a földigérő józanság ellentéte” ragadja meg. Az apostolok – közülük néhány legalább – úgy gondolkodik, mint mindig a rajongók, az úgynevezett lelki emberek: a mennyei dolgokkal kell törődnünk, az Igét hallgatni (mint ama Mária); és nem holmi evilági dolgokkal törődni (mint ama Márta): az evéssel. Szent komolyság kell ide, kérem, a dolgok helyes megkülönböztetése, arányérzék és súlyozás! Ezzel hamis beállítással helyezi szembe Jézus, felelősségének teljes tudatában, azt a józan igényt, hogy az embereknek enni kell. Elutasít tehát ezzel a történettel az evangélium minden hamis és túlzó és egyoldalú lelkizést, a lélek szembeállítását a testtel, a test leértékelését a lélekkel szemben.

3. Lelki táplálék
A harmadik leggyakoribb értelmezés-elem a lelki táplálék. És ez is felbukkan nem vallásos értelmezésben is. Mesterházi Márton irodalmár, rádiódramaturg elveti mind az „atommag-bontással, klónozással effektíve előállított” kenyérszaporítás-csodát, mind a tömegszuggesztiót8, és határozottan úgy véli, hogy a jelképi esemény jelentése az, hogy az emberek az igazságot éhezték és szomjúhozták. Jézus pedig jóllakatta őket a lélek eledelével. Leveleki Magdolna szociológus is elveti a kenyérszaporítás csodáját, és a magyarázatot abban találja meg, hogy a kenyér és a hal a lelki táplálék szimbólumai, és ez a lelki táplálék (Vagyis az Istenhez való közelség állapota) védi, menti meg az embert „a magunkra maradottságtól, az ismeretlen sötétségtől való félelemtől”, és ez jelenti a kiteljesedett élethez vezető utat.
Huszár Ágnes református nyelvész meglepőnek tartja az elbeszélés módjának hihetetlen köznapisága és részletező prózaiságát, valamint azt, hogy az elbeszélés mindegyik evangéliumban úgy koncipiálódik, mint egy logisztikai probléma rendkívül gyors és hatékony megoldása, nem pedig mint valami isteni csoda, melynek szemtanúi úgy érzik, hogy életüket alapvetően megváltoztató isteni kinyilatkoztatásban volt részük. A csoda  mely szerény és hétköznapi: „ettek és jól is laktak”  Huszár szerint nem önmagában értelmezhető, hanem az együttlét csodájaként, a lelki tápláléknak a testit felülmúló fontossága jeleként.
Venesz Ernő Tarziciusz népművelő, nyugdíjas művelődési ház igazgató, bencés oblátus szerint Itt nem a populista "tömegetetés a hatalomért" érdekes, hanem: az önzetlenül másokért cselekvés! Annál is inkább, mert a tömeg sem azért ment,  honnan is sejthette volna?  hogy megetessék, bármennyire is jól esett ez is. Ők elsősorban hallgatni akarták, keresték elesett életük megoldását, gyógyíttatni akarták betegeiket. A maguk helyzetében olyan nagy szükségük volt Jézusra, »mint egy falat kenyérre”. Ezt érzékelte Jézus, tudta és mondta másutt: „Én vagyok az élet kenyere!", vagyis Én vagyok az életetek megoldása, én tudom a megoldást, ez az örömhírem. Éljetek az én normáim szerint, a magatokról is esetileg lemondó, szolgáló szeretetben! Keressétek először az Isten országát  már itt a földön is  és a többi majd hozzáadatik nektek, mint éppen most is, a kenyér formájában.
Császár Attila református lelkész szerint a földi kenyér csak a testet táplálja, a mennyei pedig a lelket, de ha ezt a két dolgot összekapcsoljuk akkor lép harmóniára az illető úgy magával, mint Teremtőjével, a test és a lélek egységében. Ha csak kenyérrel él az ember, akkor csak létezik, ha a lelkét is táplálja, akkor viszont úgy kivirul, mint tavasszal a rét. Jézus ezzel a kenyérszaporítással két dolgot akart megmutatni: az Isten általi ember feletti erejét ill. a fennmaradáshoz szükséges táplálást, melyet nyilván a lelki síkra is előrevetített. Őrá úgy kellett és kell ma is tekinteni mint az örök lelki kenyérre, aki által nemcsak a föld fiai, hanem a menny polgárai is lehetünk!

4. Az eukarisztia előképe
A „hivatalos” teológiai értelmezések között leggyakoribb értelmezések hivő katolikusok körében fordultak elő. Mácz István és Dékány Csaba mérnök olvasataiban ez az evangéliumi esemény előre jelzi az eukarisztia isteni ajándékát, valamint  Mácz szerint  a világ végéig tartó kenyérszaporítást a szentmisékben, az úrvacsorákon. Lónárt Ildikónak II.János Pál Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikája jutott eszébe, melyben külön fejezetet szán az Eukarisztia apostoli természetéről, hiszen egyes változatokban Jézus a tanítványoknak adja a kenyeret, és ők osztják ki. Csikós Csaba azt emeli ki, hogy az utolsó vacsorán Jézus szavaiban és tetteiben csodálatosan egybefonódik a kenyérszaporítás elővételezett lakomájának és az eukarisztikus tanítás realizálása”, majd hozzáteszi, hogy „az apostolok bizonyára ekkor még nem értik a történtek hogyanját és mikéntjét, ez majd csak a húsvét fényében, majd a Lélekáradás teljesebb látásmódjában lesz elevenné és valósítja meg mindmáig ható realitását. Az első keresztények  az apostolkollégium tagjai  a Jézus eseményt krisztianizálják, vagyis biblicizálják (útjára indul az apostoli igehirdetés, melynek kiindulópontja Péter pünkösdi beszéde), ekklezializálják (létrejön az egyház, csakhamar nem parányi ősgyülekezetek heterogén konglomerátuma, hanem una, sancta Mater Ecclesia) és paschalizálják (kialakul az eukarisztikus áldozatbemutatás, a kenyértörés gyakorlata).

5. Isten (Jézus) személyes szeretete
Ezek is tipikusan vallásos olvasatok. Gödéné Török Ildikó gyermekirodalommal foglakozó főiskolai tanár szerint a kenyérszaporítás csodájában Jézus személyes szeretetét tapasztalhatták meg az emberek. A megmagyarázhatatlan ajándék megnyitja az emberek szívét, hitükben megerősíti őket, érzik, hogy az Isten velük van. Máté-Tóth András szerint “Jézusnak megesett a szíve, irgalmas volt, irgalom volt. A mások nem pokol, ahogyan Sartre érezte, élte, tanította. A mások: irgalom. Mások irgalmából élünk, mert minden büntetésre méltók lennénk. Minden vallás gyógyulást ígér. Jézus is gyógyított egy darabig, aztán úgy nyilvános működésének fele elteltével már kevésbé. A gyógyítás a betegeknek mindent jelentett, neki (vagy az evangelistáknak) Messiás volta igazolását”. Lantos Péter informatikus úgy gondolja, hogy a lényeg a végtelen túláradó Szentháromságos Istentől eredő kegyelem áradat, ám hozzáteszi, hogy a csodához mi is kellünk, még hozzá tevékenyeni!

6. Közösségteremtés
Ez az értelmezéselem, mely Füssel „materialista”olvasatát uralta az általam összegyűjtöttek közül a vallásos olvasatokban fordul elő. Steinbach József szerint Jézus a sokaságból egy rendezett asztalközösséget formál (100-50-es csoportokra ülteti le őket). Jézus valóban, mint egy új Mózes cselekszik, aki a végső időkben népének vezére.”Makai Péter filozófus A törésről és a törődésről az embereknek enni adó Jézus evangéliumi története alapján címet adja kisesszéjének, melynek kulcsmondatai a következők: A kenyér törése és a hal elosztása, az egész – az életet adó étel – részekre osztása és kiosztása azok számára, kik szükséget szenvednek, és vigaszt – mi több életet – keresnek, azaz a iustitia distributiva gyakorlatára való normatív felhívást utat mutató példával tanúsító tett arról való csodás bizonyosság, hogy az életet átható-metsző töréseknek létezik egy olyan típusa, a lét megosztásának egy azt nem elszegényítő, hanem gazdagító formája, mely a másikkal való találkozás és együtt-lét e közös pusztai terét műveli meg mint egyesítő és közel-hozó törés. Akik között azonos jellegű köz (távolság), azonos minőségű – szíves – viszony tarttatik fenn, azok lesznek képesek arra, hogy a pusztai külön-létet egymás személyes törései mellett (és ellenére) virrasztani képes és az igaz-nál tartózkodó közel-létté szelídítsék.
Kékesi János informatikust, pályája elején katolikus papot a kenyérszaporítás eseménye az Apostolok cselekedetei 2,44-46-ra emlékezteti, amikor a hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. (…) A keresztény ember nem étkezhet magányosan: mindig rászoruló testvérek sokaságában él, akik várják a számukra hiányzó élelmet. Jézus szavaiból világosan kihallatszik az asztalhoz telepedésre szóló hívás. Az asztaltársak szükséges táplálékkal történő ellátására vonatkozó parancs („ti adjatok nekik enni”) pedig sürgetően szól minden hívő felé. Az embernek ki kell lépnie elszigeteltségéből, és közösségben, mások társaságában kell élnie. A kenyérszaporítás elsősorban testvéri szeretetlakoma.

7. Az emberi és az isteni megoldás
Az emberi megközelítés („nincs, csak öt kenyerünk és két halunk, van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?”) és Isten csodája közti különbséget érzékeltetik az erre az értelmezés-elemre épülő − minden esetben vallásos − olvasatok. Kelemen Antal hittanár olvasatában ilyeténképpen: Ha rossz a kedvem én is emberi megoldásokat próbálok véghezvinni, és nem mindig látom, sőt sajnos gyakran nem látom, hogy Isten egészen más szemszögből közelíti meg a gondokat. Amikor nekem is szükségem van a lelki támaszra, a kifogyhatatlan szeretetre, akkor olvasom János 6.1 részét, mert ez a kedvencem. Oláh Ilona református lelkész úgy gondolja, hogy Jézus mintegy rávezeti a tanítványokat a lehetőség felismerésére. Fel is ismerik, hogy mennyi lenne a szükséglet, és azt is, hogy ezzel szemben mi a szomorú tény, a végkifejlet pedig az, hogy Jézus nélkül tehetetlenek. (…) A csoda pedig a renddel kezdődik. Ahol Jézus jelen van, ott nem lehet fejetlenség, káosz. Csoportonként leülteti az embereket. Föltekint az égre hálát adva. Összekapcsolja a mennyeit a földivel. Oláh felteszi a kérdést: Miért nem lehet megismételni ezt a kenyérmegszaporítást?, és így válaszol: A felelet épp a történet lényegéből adódik. Jézus nem azt mondta tanítványainak, hogy majd ismételjétek újra és újra ezt az eseményt, hanem lehetőséget mutatatott számukra. Túl kell lépni a lemondás, az „ez lehetetlen” határán.
Ennek az értelmezés-típusnak sajátos és eredeti változata Balázs Zoltán katolikus társadalomfilozófus magyarázata, aki szerint a nép jóllakatása királyi kötelesség. A táplálni tudás pedig isteni képesség. Legalábbis az ókorban az volt. A földművelés hatalmas fejlődés a vándorló-gyűjtögető-pásztorkodó életmódhoz képest, mivel sokszorosára nőhetett általa az emberiség. Paradox módon azonban a sokkal több ember sokkal nagyobb kockázatot is jelent, hiszen egy tragédia – járvány, természeti csapás – sokkal nagyobb veszteséggel fenyegetett. Ezért a legfőbb kötelessége az uralkodónak a táplálás, amihez ésszerű gazdálkodás, takarékoskodás, bölcs előrelátás kell; ezt ismerjük József történetéből. (József ugyan nem uralkodó, de a fáraó nevében cselekszik.) Az emberi bölcsesség azonban nem képes minden veszélyt előrelátni és kivédeni, isteni segítség nélkül kevés esélye van. (…)
Ismert a zsidóság ambivalens viszonya a királyság intézményéhez, amelyben a próféták mindig is egy kicsit Jahve, az egyetlen és egyedül törvényes király elárulását látták. Ám a nép királyra vágyik, olthatatlan és lankadatlan vággyal, Kánaánra, a végleges megpihenésre, a bőség otthonára. Ábrahám földet kap ígéretül. Melkizedek kenyéráldozata kedves az Úr előtt. Amikor Jákob Egyiptomba indul, az Úr bátorítja. A törzsek birtokul kapják Kánaán földjét. De közben a pusztában lázongó népet újra és újra meg kell tanítani arra, hogy a táplálás nem függ a földtől. Az éhínség az új hazában sem kerüli el Izraelt; de Illés vendéglátójának nem ürül ki a szakajtója. Az evangéliumi történet mindezekre visszatekint. (…)
Jézus személyes tapasztalatból ismeri a kenyér kísértését: a pusztában maga is átélte. A Sátán ezzel a kísértéssel Messiás-voltát, isteni képességeit akarta tisztázni. Jézus ezt neki megtagadta – a népnek azonban föltárja a titkot. A jóllakatás isteni képesség és királyi feladat. Jézus tökéletes királynak bizonyul: a maradék tizenkét kosár arra utal, hogy Izrael egész népét, a tizenkét törzset is képes volna táplálni. A kommentátorok rendszerint az eucharisztikus lakoma szabályára való utalást látnak abban, hogy a maradékot nem szabad veszni hagyni, de talán nem indokolatlan az egész népről való gondoskodásra való utalást is látni benne. A nép mindenesetre érti ezeket a gesztusokat, s nem is habozik királyt látni Jézusban. A királyi feladat és az isteni képesség Jézusban maradéktalan és meghaladhatatlan egységbe forr, s a kenyérszaporítás csodája a világtörténelem egyetlen valódi istenkirályi cselekedete.
De Jézus nyomban visszahúzódik. A kenyérszaporítás csak jel, egy még nagyobb hatalom és feladat jele. Azé a hatalomé, amely minden ember táplálását vállalja és teljesíti. A királyi méltóság teljes dicsősége csak a kereszt feliratában nyilvánul meg: ez az ember király, a zsidók királya – vagyis egyetemes uralkodó. S szíve mélyén – az irónia rettenetes – Izrael soha másféle királyt nem tudott elképzelni.

8. A szó, a metafora és a mitikus gondolkodás
Az általam megkérdezettek közül vallásos és nem vallásos olvasók egyaránt szembesültek a fikció vagy realitás, a csoda vagy megmagyarázható különleges eset kérdéseivel. Simon Zoltán irodalmár, aki magát ateistának nevezi, az evangéliumokat némi valóság-alappal rendelkező fiktív történeteknek tartja, és úgy véli, lényegük nem a tárgyi igazságukban, hanem metaforikus jelentésükben van. Ennek megfelelően a kenyérszaporítás csodáját úgy is értelmezi, mint az új hit terjesztése a „maradék” tizenkét kosárból, azaz az apostolok által.
Debreczeni Tibor református színházi rendező azzal kezdi, hogy „Jézus csodatételei nem foglalkoztattak. Amikor okoskodások nélkül hittem  fiatal korom néhány esztendejében  minden egyszerűnek tetszett. Jézus Isten, tehát bármit megtehetett, amiről úgy gondolta, hogy jó, amivel az üdvösséget szolgálja. Szaporíthatta a kenyeret meg a halat, jól lakathatott ötezer férfit meg a hozzájuk tartozókat, úgy, hogy még maradt is a korásban. Minden, ami az Újszövetségbe foglaltatott, beletartozik a krisztusi misztériumba. Úgy gondoltam tehát, nem kötelező mindent értenem, miért is, amikor hiszek Isten titokzatos bölcsességében. Mára számár ez a történet mintha az igehirdető hatalmáról szólna, arról, hogy képesek vagyunk megfeledkezni az éhségről, szomjúságról, fáradtságról, képesek vagyunk önmagunk esendő léte fölé emelkedni, ha azt tapasztaljuk, hogy hiteles emberek szólnak hozzánk, akik a létünket érintő kérdésekről szólnak hozzánk, akik a létünket érintő kérdésekről beszélnek, igazságérzetünkhöz hasonlító módon, meggyőző erővel. Ilyenkor fordul elő, hogy csüggünk  ahogy mondani szoktuk  az igehirdető ajkán, s szájtátva hallgatunk. Eszembe jut az is, hogy azok a bibliai emberek, az ötezer meg a többiek, korábban is elindulhattak volna hazafelé, mehettek volna a nyájas hangulatú családi vacsorához. S nem ezt tették. Amit hallottak, nemde, az lehetett számukra az igazi étek!
A mese vagy valóság kérdésben állást foglalva Vermes Géza arra hívja fel a figyelmet9, hogy a történet ószövetségi előzménye Elizeus próféta példája alapul (2Kir 4,42-44). Olyan mesének minősíti a történetet, amelyiknek lényeges eleme az összegyűjtött "felesleg", amelyik a csodát megkérdőjelezők számára akar bizonyítékul szolgálni. Úgy vélem, ezen az úton halad Pfitzner Rudolf katolikus pszichológus is. Előbb a Bultmannra10 támaszkodó Drewermannra hivatkozik, szerint ez esetben sem valódi történésről van szó, hanem egy jelről, irodalmi értelemben (Drewermann 1985:66-67). Végkövetkeztetése azonban nem marad a racionalizálás dimenziójában: Véleményem szerint a mitikus gondolkodás síkján érthető eseményről, csodáról van szó. Vallásunk a mitikus gondolkodás nélkül sok nehézséggel jár. Merjünk mitikusan gondolkodni, csak ne keverjük össze a mítoszokat a racionális tényekkel.

9. Kitekintés
Háromféle meglepetés érhette a csodálatos kenyérszaporítás olvasatait olvasót. Az egyik az, hogy a vallásos olvasók körében is mennyi „alternatív” értelmezés született a hittankönyvekben és kézikönyvekben leggyakrabban szereplő „hivatalos” értelmezéseken kívül. A másik az, hogy a vallásukat rendszeresen gyakorló és jól ismerő, Szentírás-olvasó a „laikus” keresztényektől nem kevésbé szakszerű, mély, árnyalt és eredeti értelmezéseket kaptunk, mint a klerikusoktól és a hívatásos teológusoktól. Ebből a vizsgálódásból is arra lehet következtetni, hogy az utóbbi évtizedekben jelentős teológiai kapacitás halmozódott fel a „laikusok”11 körében, mely javarészt kihasználatlanul lappang. A harmadik meglepetést a művelt és nyitott nem vallásos értelmiségiek ugyancsak meglepően szakszerű, mély, árnyalt és eredeti olvasatai jelenthették. Kissé kilépve recepció-kutatói (értelmezés-értelmezői) szerepemből, ezt azzal magyarázhatnám, hogy ez a szöveg valamiért, valamiképpen (ha tetszik „csodás módon”) megfogta őket. Egy másik, ezt nem felülíró, hanem csak tovább árnyaló magyarázat is kínálkozik, a vallásos, a bibliai, az evangéliumi szövegekre, gondolatokra nyitott nem vallásos értelmiség értelmezéseiben is találhatunk olyan „hozzáadott értékeket”, melyek akár jelentős mértékben gazdagíthatják általában az evangéliumi szövegek körüli diskurzust, de magát a szentírástudományt is.
Elgondolkodtató, az a tény, hogy a másokkal megosztott kenyér és a „Ti adjatok nekik enni” értelmezés-elem bizonyult leggyakoribbnak még másfél évvel a gazdasági világválság előtt. És az is, hogy ebben konszenzus mutatkozik hívő és nem vallásos, „laikus” és „klerikus” között. Az is fontos tényként említendő meg, hogy mindez nem rövidre záró politikai vagy szociológiai értelmezésekben, hanem jobbára „többdimenziós” olvasatokban, evangéliumi ihletettségű kontextusokban fordult el. Nem ritkán olyanokban, melyek arról árulkodtak, hogy valamit megerősített, megmozdított bennük ez az evangéliumi szöveg, arra biztatva őket, hogy ők is osszák meg másokkal azt, amijük van, az „akinek van, annak adatik adni” alapján.

Jegyzetek
Babits Mihály fordításában
2 Márk 6.30-44, Máté 14,12-21., Lukács 9,10-17, János 6.1-15.
3 Márknál (8,1.10) és Máténál (15,32-39)
4 Az evangelikalizmus észak-amerikai keresztény mozgalom, amelyben az üdvözülésre, egyházra és a Biblia autoritására vonatkozó klasszikus protestáns doktrínák mellett különös hangsúly esik az isteni kegyelem személyes élményére, a megtérésre és az újjászületésre.
5 Jézust királyuknak óhajtása.
6 Ez esetben a néhány kenyér és hal.
7 Gyökössy is számol azzal a magyarázattal, hogy mindenki kapott egy-egy morzsácskát, és a Lélek erejéből a lelke telítődött, és aztán már nem is volt éhes, de megjegyzi, hogy ezzel nincs magyarázat a maradékkal teli kosarakra
8 „Jézus a maga korának egyik legtudósabb embere lehetett, nyilván értett a hipnózishoz; a tömeg éppen nem »hitetlen várt csodára«”, hanem hittől felajzottan, a dolog könnyen összejöhetett. Jézus az üdvös cél érdekében vállalt egy kis szemfényvesztést, passz. Csakhogy nem vagyok én ezzel a történetileg valószínű/valószínűsíthető verzióval boldog.”
9 Jézus hiteles evangéliuma
10 Aki szerint "az Írás világnézete mitológiai és így a modern ember számára nem elfogadható, akinek a gondolkodását a természettudomány formálja és ezért már nem mitologikus."
11 Indokoltnak tartom ezt az idézőjeles szóhasználatot, és időszerűnek érzem a már eléggé mesterkéltnek tűnő klerikus-laikus megkülönbözetésen való túllépést, valahogy olya módon, mint az evangélikus egyházban, ahol
lelkész és nem-lelkész evangélikusokat különböztetnek meg, akik a legfelsőbb vezetésben fele-fele arányban vesznek részt.

Felhasznált szakirodalom
Drewermann, Eugen (1985) Tiefenpsychologie und Exegese. Olten, Walter-Verlag, 66-67.
Gyökössy Endre (1999) János evangéliuma. Nyíregyháza, Örökségünk Kiadó Bt., 81-82.
Kapitány Gábor (2002) Tizenkét evangélium. Budapest, General Press K.
Luz, Ulrick (szerk) (1996) A viszály könyve? Egy Biblia  sokféle értelmezés. Budapest, Hermeneutikai
Kutatóközpont.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.