Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kamarás István OJD: Népszerűség nép nélkül

2008.12.25

Kamarás István OJD:

Népszerűség nép nélkül,

avagy irodalmi sikerek egy szubkultúrák halmazából álló társadalomban

 (In: Alföld, 2009. 5. sz.)

            Milyen értelemben beszélhetünk az irodalomolvasás vonatkozásában könyvsikerről, bestsellerről, népszerű olvasmányról, amikor egyre kevesebben olvasnak bármit, bármilyen fikciót, s főképpen értékes irodalmat? Mennyiben beszélhetünk átfogó sikerről, nagy mértékű népszerűségről egy olyan társadalomban, mely korántsem egységes, hanem legalább tucatnyi, egymás nyelvét olykor alig értő élmény és ízlés-szubkultúra eléggé laza halmaza. Sajnos még nincsen olyan fajta térképünk ezekről a szubkultúrákról, amilyent még 30 éve Józsa Péter szándékozott megszerkeszteni a „kulturális blokkokról” (Józsa, 1972), és még a különböző nézőpontú, tematikájú térképek egymásra helyezése, olyanfajta szembesítése sem történt meg, mint Bourdeu „habitus-térkép”, mely a gazdasági és kulturális tőke koorditáta-rendszerében helyezi el jellemző szabadidő-tevékenységeik, szokásaik, „modoruk” és ízlésük[1] alapján a társadalom különböző rétegeit (Bourdieu, 2002:17-20). A társadalmat a fogyasztás és élmények jellegzetességei alapján leíró miliő- és életstílus-elméletek ihletésére készült empirikus kutatásokban kirajzolódó társadalmi csoportok hipotetikusan ízlés-szubkultúráknak is tekinthetők. Gondoljunk csak Spellenberg-féle kutatás hármas osztatú (élmény)társadalomképére, melyben az  elfogadott magaskultúra iránt érdeklődök és a populáris kultúra iránt érdeklődők fogják az élmény és változatosság-orientáltak szubkultúráját, mindhárom típuson belül eléggé jól elkülöníthető további három-négy variánssal (Andorka, 2006:545). Feltételezhetően Utasi Ágnes életstílus-csoportjai[2] (Utasi, 1984) is köszönő viszonyban vannak ízlés-szubkultúrákkal[3], de Természetesen nem gondolom, hogy bármelyik életmód-, életstílus- vagy értékorientációs csoport egy az egyben megfeleltethető egy-egy ízlés-szubkultúrának, még kevésbé, hogy homogén irodalmi élmény-közösségeket alkotnak. Már csak azért sem, mert − empirikus irodalomszociológiai kutatásaim alapján − ezek az irodalmi ízlés-szubkultúrák rendre tovább feleződnek nők és férfiak, fiatalok és idősek, vallásos és nem vallásos világnézet, jobb és baloldali politikai orientáció szerint.

Kérdés, lehet-e egyáltalán irodalmi művek esetében olyan mértékű (terjedelmű és erősségű) sikerről és népszerűségről beszélni, mint a valóságshow- vagy a Megasztár-jellegű tévéműsorok esetében, melyeknek hazánkban akár három-négy milliós és elejétől végéig hűségesen kitartó tábora van. Nos ilyen léptékű sikerről még az István, a király vagy a Harry Potter esetében sem beszélhetünk. Úgy látom, hogy minél fiatalabb korosztályban vizsgálódunk, annál nehezebben találunk legnagyobb közös osztót képviselő sikeres műveket, és majdnem hasonló a helyzet a szellemi vagy kulturális elitnek nevezhető − szintén eléggé heterogén − rétegben is. Egyetemi hallgató körében történt vizsgálódásaim alapján úgy tűnik, hogy a kedvenc irodalmi művek, zenék (mind a műfajok, mind az együttesek) és képzőművészeti alkotások tekinttében igen nagy a szórás, amint ezt a zeneszociológus is megállapította, hogy „Igazi könnyűzenei stílusok már nincsenek. A zenei határok elmosódtak összefolytat. A »disco«, »rock«, »beat« néven nevezett zenei műfajok több tucatnyi ágra szakadtak” (Ságvári, 2008).

           

Mi a sikerkönyv?

Bár az ízlést akár jelentős mértékben is befolyásolhatják a kötelező olvasmányok, elfogadhatónak tartom a szabad olvasmány-választás melletti érvelést. Emellett szól az, hogy az iskolai olvasmányok egy részéhez nem a kellemesség, hanem a kötelesség élménye járul, jelentős részük  hamar elfelejtődik, másik részük nem kerül be a legkedveltebb művek közé. Ellene szól az, hogy egy részük (például az Egri Csillagok, a Kőszívű ember fiai, az Aranyember, a Nyomorultak, az Akiért a harang szól) nem csak a legolvasottabb, hanem a legkedveltebb (legnagyobb élményt jelentő) olvasmányok között is szerepel. Csakhogy ezek egyfelől sok esetben gyerekkori alapélmények is, másfelől beletartoznak az „illik ismerni”, egy részük pedig  az „igazi hazafinak illik ismerni”

kategóriába is.

       Kézenfekvő, de nem problémamentes a sikerkönyvnek az a meghatározása, hogy sokan olvassák és sokan kedvelik is. Ennek a kettős szempontú kritériumnak a segítségével kiszűrhetők ugyan a rövid lefutású (és az emlékezetből hamar kieső), kérészéletű sikerek, csakhogy mit is jelent a „sokan”? Mennyire sokan? Mihez képest vannak sokan? És miből van sok? Milyen (mennyire heterogén) összetételű az éppen adott „sokan”? Leszámítva Bibliát, a tankönyveket és  a kalendáriumokat a legkelendőbb könyvek Amerikában, melyek között egyre nő a szórakoztató lektűr aránya: 1780 és 1799 között átlagosan 32.000-es példányszámmal Richardson, Burns, Swift, Fielding, Shakespare művei voltak, ez után húsz évenként négyszereződött a példányszám, és 1920 és 1939 között már átlagosan 1.200.000-es példányszámmal Woodehouse, Mitchhell, Wells, Grey, Lewis, Milne, Gardner, Hammet, Cronin, Christie és Ellery művei voltak a legnépszerűbbek. (Mott, 1947). Ezekre a lektűrökre még áll az eléggé arisztokratikus habitusú[4] A. Hauser megállapítása, mely szerint „a népszerű irodalom mindig is trivialitásra hajlott, de alkotásai egy részét a modern bestseller feltűntéig igényesebb olvasók is élvezhették” (Hauser, 1982: 710). A legolvasottabb művekre vonatkozó hazai adatok már ötven év leforgása alatt igen jelentős változásokat érzékeltetnek: 1947-ben Mitchell, Jókai, Remarque, Zilhay, Bromfield, Cronin, U. Sinclaire, G.B. Shaw, Knittel;1964-ben: Jókai, Gárdonyi, Móricz, Mikszáth, Hugo, Verne, Cronin, Móra, Mark Twain, Tolsztoj; 1985-ben Szilvási, Jókai, Dumas, Berkesi, Merle, Zalatnay S., Zilahy, Móricz, Rejtő, Szabó L., 2000-ben D. Steel, R. Cook, Lőrincz L. László, Jókai, Moldova, W. Smith, V. Fable, Courths-Mahler, S. King művei voltak a legolvasottabbak (Gereben, 2005:116-117). Bár Jókai, Gárdonyi és Mikszáth − részben persze kötelező olvasmány mivoltuknak köszönhetően − művei a huszadik század első éveitől a forduló pontot jelentő nyolcvanas évekig (vagyis közel nyolcvan évig) uralták a sikerlistát, az utolsó ötven év tendenciája: (mely a nyolcvanas évektől felgyorsult, megerősödött) csökken a legsikeresebb műveket olvasók száma, az értékes és a kötelező irodalmi olvasmányok aránya, és nő valamint a kortárs, a külföldi (ezen belül, is elsősorban az amerikai), valamint  a népszerű szórakoztató művek aránya. Az 1964-es, még egyértelműen klasszikus orientáltságú névsor már 1985-ben is jelentős mértékben „hígult” a kortárs, főként amagyar lektűr-szerzők műveivel, 2000-re még mutatóban maradt két hazai, kortárs lektűr, de a domináns „szólamot” az angolszász szórakoztató irodalom veszi át

            Ha van is még sikerkönyv, az ma már hazánkban is jóval kisebb arányban szépirodalom, mint 20-30 éve, és még kevésbé értékes irodalom. Nem csak a rendszeresen könyvet, szépirodalmat és értékes irodalmat olvasók aránya csökken folyamatosan, hanem szembetűnően megváltozott a 30-40 ezelőtti olvasmányszerkezet is. Akkor még erőteljesen különbözött Magyarország, Nyugat-Európa és Észak-Amerika olvasmány-szerkezete: hazánkét a fikció uralma, valamint a magas és tömegirodalom ízlés-ellentéte jellemezte[5]. Nem így volt (és máig nem így van) ez Amerikában, ahol az olvasók (már akik könyvet is olvasnak) jellegzetesen mindenevők. Bár még Európa valamennyit megőrzött olvasói identitásából, egyre inkább globalizálódik, vagyis amerikanizálódik. Mindezt jól érzékelteti a friss hazai könyvsiker-lista élmezőnye: Kepes: Matt a férfiaknak, Coelho: Élet, Csernus: A nő,  Sebestyén: Szigorúan bizalmas,  Byrne: A titok, Étterem és borkalauz, Müller: Szeretetkönyv, Nora Roberts: Forró Jég, Follett: Az idők végezetéig, Fejös Éva: Bangkok tranzit,  Catherine Hapka: East High a király, Grisham: A fellebezés, Tracy Hogg: A suttogó titkai I, Coelho: A fény harcosának kézikönyve. A fele sem kifejezetten szépirodalom, és annak a fele sem értékes mű. Az Alexandra összesített siker-listáján első tizenöt helyén mindössze két „szépirodalom”, egy „gyermekkönyv”, négy „regény” (vagyis nem szépirodalom, hanem szórakoztató regény), és nyolc „egyéb” könyv szerepel”. Ha egymás mellé tesszük a havi listákat, „szabad szemmel” is kiolvasható még egy tendencia: Kertész Imre, Závada, Esterházy, Tóth Krisztina könyvei csupán viszonylag rövid időre bukkannak fel az élmezőnyben, ami arra utal, hogy sikerük nem igazán átütő, vagyis nem üti át annak két-három (és nem túl nagy populációt jelentő) ízlés-szubkultúrának a falait, ahonnan lelkes olvasóik kikerülnek. Még egy nagyon fontos tendencia: a sikerkönyvek példányszámának eléég szembetűnő csökkenése: 1969-ben a tíz legsikeresebb könyv példányszáma 110.000-221.000 között volt, köztük Három Christie-, két Rejtő-regény, valamint Berkesi, Chandler, Maugham, Dumas és Dallos regényei. Ma már ennek felére-harmadára-negyedére-tizedére csökkentek a sikerkönyvek példányszámai. 1989-ben még 14.300, ma már 3.400 a kiadott könyvek átlagos példányszáma. A szépirodalom a könyvkereskedelmi forgalomnak mindössze 13 százalékát teszi ki.[6]

Az olvasottság és kedveltség a magyar olvasáskultúrában általában együtt jár, de sosem esik teljesen egybe, ezért lehetséges a sikerkönyvet úgy definiálni, hogy olvasottsági és a kedveltségi listán egyaránt élen járókat tekintjük sikerkönyvnek. Ilyennek találtuk a hetvenes évek elején az akkor vizsgált 150 regény közül sorrendben Jókai Az arany ember és Kőszívű ember fiai, Gárdonyi Egri Csillagok és A láthatatlan ember, Hugo Nyomorultak, Dumas Gróf Monte Christo, Stendhal Pármai kolostor, Cs. Brontë Jan Eyre című regényeit. Mivel nagyobb részük olvasóik nagyobb része számára kötelező olvasmány volt, megállapíthatjuk, hogy még kötelező mivoltuk sem volt képes lerontani kedveltségi mutatójukat. Viszonylag ritka a nagy arányú olvasottságukhoz képest jóval kevésbé kedvelt irodalmi olvasmány. Ilyennek bizonyult a hetvenes évek elején Berkesi Sellő a pecsétgyűrűn, Fejes Rozsdatemető, Kosztolányi Édes Anna, Hasek Svejk, Falubert Bovaryné, Maupassant  Egy asszony, Verne Utazás a holdba, Móricz Rokonok,  Doyle A sátán kutyája, Mark Twain Huckleberry Finn kalandjai, Rejtő Piszkos Fred, Sánta Husz óra, Zola Nana című műveit. Ezek azért kerültek a kelleténél jóval hátrébb a kedveltségi listán, mert vagy nők (Hasek, Rejtő, Doyle) vagy a férfiak (Maupassant, Flaubert, Fejes, Kosztolányi), vagy az idősek (Mark Twain, Verne), vagy a fiatalok (Kosztolányi, Móricz, Maupassant), vagy az alacsonyan képzettek (Kosztolányi, Sánta), vagy a magasan képzettek (Berkesi)  az átlagosnál jóval kevésbé őket. Gyakoribbak voltak a szerényebb olvasottságukhoz képest jóval nagyobb arányban kedvelt művek, akkor például az Szolzsenyicin Iván Gyeniszovics egy napja, Semprun A nagy utazás vagy Lengyel József Igéző,  Bromfield  Árvíz Indiában, Cronin Ezt látják a csillagok, Dau Maurier A Manderley ház asszonya, Keyes Virágot Algernonnak, Knittel Via mala, Merle Állati elmék, Remarque A diadalív árnyékában, Schulz A kőbe zárt fájdalom, Székely: A halhatatlan kedves című művei. Ezek csak a kis körben vagy csak a saját körükben sikeres (olvasott és kedvelt) műveknek tekinthetők[7]: A két világháború közötti bestsellerek (Bromfield, Cronin, Du Maurier, Knittel)  az idősek és a kevéssé iskolázottak, Szolzsenyicin, Semprun és Lengyel az iskolázottabbak, Remarque a fiatalok és iskolázottak, Keyes a fiatalok, Székely a nők körében voltak olvasattabbak és kedveltebbek is (Kamarás, Balogh, 1978, Gondos, 1971).

            Ha eltekintünk az irodalmár és az irodalomtanár szakma ítéleteitől (és persze előítéleteitől), hazánkban a „jó könyv” azonos a kedvelt olvasmánnyal, ezért a különböző kritériumok alapján sikeresnek nevezett könyvek általában „jó könyvek”. Csupán az olvasók töredéke különíti el az olvasmány esztétikai értékét és kellemes vagy kellemetlen hatását, mondván „bár nem képvisel különösebb esztétikai értéket, igazán jó kis lektűr”, „Tudom, mert tanultam, hogy ez egy klasszikus és/vagy értékes mű, de nekem nem tetszett”. Mivel a magyar átlagolvasók körében hét „tetszett”-re mindössze egy „nem tetszett” jut, elmondható, hogy a magyar olvasók többsége bejárt utakon halad, biztosra megy, olvasói beállítódása nagy valószínűséggel megóvja a kockázattól és kudarctól. Ebből az is következik - ha nem is automatikusan, csak sztohasztikusan -, hogy jóval inkább az átlagolvasó lesz az igazi sikerkönyvek olvasója, mint a nála többet és többfélét olvasók. Kérdés persze, hogy vannak-e, lesznek-e olyan művek, melyek mind az átlagolvasók, mind az olvasó-elit körében népszerűek. Az eddigiek alapján jól érzékelhető, hogy számolnunk kell azzal, hogy még akár az ízlés-szubkultúrákat is megoszthatják a nemek, a nemzedékek, az iskolázottsággal együtt járó olvasottság- és ízlésbeli különbségek, továbbá feltételezhetjük még a politikai és a világnézeti megosztottságot is. Mindazonáltal az irodalomolvasás terén nem számolhatunk homogén női, férfi, fiatal, idős, iskolázott, iskolázatlan, vallásos, ateista, jobboldali vagy baloldali izlés-rétegekkel.

            A hetvenes években a legkedveltebb irodalmi olvasmányok a romantikus művek voltak, és ezek lényeges eltérés nélkül nagyjából egyformán kedveltek voltak a különböző nemű, életkorú és iskolázottságú rétegekben. Ugyanez ez már már akkor sem volt elmondható a többi olvasmánytípusra, még az inkább női olvasmánynak számító  lektűrök különböző - „békebeli” (pl. Cronin, Mitchell), „történelmi” (pl. Passuth), „pszichológizáló” (pl. Cusack, Segal), „társadalmi” (pl. Berkesi, Szilvási), „kulturális” (pl. Dallos) - típusaira[8], és még ennél is kevésbé a tipikusan férfi olvasmánynak számító krimire, a kalandregényre és a sci-fire, és legeslegkevésbé az akkor legmodernebb irodalomra (Golding, Bulgakov, Semprun, Kóbó, Böll, Updike), melynek elsősorban a fiatal iskolázott olvasók voltak ismerői és kedvelői. Egy nőíró vagy címében női nevet hordozó vagy női témára utaló mű a mai napig jóval esélytelenebb a férfiak körében, és ennek ellentettje mondható a krimiről, a kalandregényről, a szatíráról és a sc-fi-ről. A szinte egyetlen kivétel A. Christie művei. Komoly mértékben lehet számolni vallási-világnézeti és politikai vétóval is, nem csak olyan művek esetében, melyek irányultsága egyértelműen vallásos vagy vallásellenes, jobb vagy baloldali, de akkor is, ha ezt nem is annyira a mű, mint kultuszkörének hatása idézi elő.[9]

            Amennyiben a sikeresség és népszerűség kritériumai közé felvesszük az idő tényezőt is, beszélhetünk divatos „rövidárúról” és nemzedékeken át tartó sikerről. Jókai, Mikszáth és Gárdonyi csaknem száz évig tartó sikerrel dicsekedhetnek, Szilvási, Berkesi, Passuth már csak alig két évtizedessel. Tapasztalhatjuk, hogy egyre rövidebb ideig élnek a sikerkönyvek, igaz, néhányuk életét meghosszabbíthatja vagy őket újra élesztheti egy-egy filmváltozat. A sikerkönyvből készült filmváltozat viszont felére-harmadára csökkentheti potenciális olvasói számát, amint ezt legutóbb a Harry Potter esetében is tapasztalhattuk.

            Többek azt a művet tekintik sikerkönyvnek, melyek a megcélzott olvasóközönséget minél nagyobb arányban telibe találták. Escarpit szerint „sikerkönyv az, mely azt fejezi ki, amit a csoport vár tőle, melyben a csoport magára ismer (…) képes olvasója - V. Hugo szavaival - harsány visszhangja lenni” (Escarpit, 1973:94). A könyv- és olvasástörténetek alapján úgy tűnik, inkább a kiadó, mint az az, aki céloz. Ezt látszanak bizonyítani az ilyenfajta kiadói elvárások, mint az amerikai újságírók számára kiadott Tizenkét lecke a bestseller novellaírás technikájáról, melyben ez is olvasható, hogy „azoknak a novellistáknak, akik szívesen kerülnének be jó magazinokba, nem szabad megfeledkezniük arról, hogy bizonyos témák eleve nemkívánatosak, tekintet nélkül a novella érdemére. Nagyon kevés magazin fogad el bármit, ami piszkos vagy nyomasztó. Olyan siváran reménytelen életszemléletű írókat, mint Thomas Hardy, nem szeretik a népszerű magazinok, bármilyen ügyesen is van megoldva irodalmi szempontból”. Ugyanilyen egyéretelműséggel figyelmezteti az angol írókat mint amit az Angol-Amerikai Kézirat Szolgálat fogalmazott meg angol kliensei számára: „Ha ön sikeres akar lenni amerikai publikálás szempontjából, szem előtt kell tartani, hogy az amerikai széppróza nagyjában és egészében nem pesszimista, nem is sikamlós vagy tiszteletlen, nem is vörös, vagy nem amerikaellenes. Kerülje a morbiditást. a szexet kezelje tisztelettel, kerülje annak gusztustalan aspektusait. Ne legyen vulgáris. Ne feledj, hogy a komolyságot az amerikai magazinok többsége nem keresi. Ne nyúljon szociális vagy politikai témákhoz, hadd menjenek azok a maguk útján. Ne feledje, hogy Amerika fiatal virágzó ország, és Isten földjén nincs semmi hozzáfogható” (Mott, 1947:201-202).

            Ma már az elitkultúra olyan képviselői közvetlenül a világpiacra termelnek, mint Umberto Eco, figyelmeztet P. Bourdieu, aki elszomorít az a tény, hogy mindenki úgy beszél róluk, mint "adu ászokról", akik nyereséget hoznak a kiadó konyhájára, majd így folytatja: „Bestseller írók, de bestseller írónak lenni számomra nem ugyanaz, mintha valaki élő klasszikus, ahogy mondjuk egy Joyce, vagy egy Faulkner voltak még akár harminc évvel ezelõtt. Ami a tisztán gazdasági kérdéseket illeti (ha egyáltalán különválasztható a »tiszta« gazdaság a kulturális szférától, mert a csomagolás, a reklám stb. révén egyre inkább kultúrahordozóvá válik maga az áru is), ott sem látunk mást: úgy teszünk, mintha a fejlődésnek egyetlen útja volna... Ebben az is közrejátszik, hogy a gazdaság világgazdaság, a világ globalizálódott világ (Monory, Tillmann, 1998) .

            Gondolhatjuk azt is, hogy az igazi siker talán inkább az, amikor időben és térben a véltnél és tervezettnél szélesebb sávban hat a mű, ”amikor a könyv meghaladja a kiadó által elképzelt határokat, s kiesik az ellenőrzés alól” (Escarpit, 1973:93), de ennél még inkább védhető az a kritérium mindenképpen védhető, hogy a népszerű olvasmány hatása több ízlés-szubkultúrára terjed ki. A továbbiakban ebben a kategóriában gondolkodom.

 

A sikeresség és népszerűség titka

            Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a sikeres művek társadalmi szükségletet elégítenek ki, és ilyenkor ha nem feltétlenül „össztársadalmi”, de eléggé széles körre kiterjedő szükségletekre gondolunk. F. Baldensperger a siker mibenlét az adott irodalmi mű adott társadalmi csoport elvárásainak való megfelelésével magyarázza, és ez magyarázható tematikai összetevőkkel, a könyv formai adottságaiból levezetett kiadáspolitikával, illetve az ahhoz kapcsolódó olvasás-gyakorlatok társadalmiságával. A sikeres könyv ebben az esetben kiszolgál egy adott közegben hagyománnyal rendelkező olvasásgyakorlatot, vagy elébe megy annak. L. Löwenthal például így magyarázza Dosztojevszkij széleskörű, sokrétű, világosan felismerhető hatását, melyet Németországban váltott ki a harmincas években: „A német polgárság még a klasszikus liberalizmus korában sem tudott döntő befolyást gyakorolni  a politikára. Ez állandó ingadozáshoz vezetett az agresszív, imperialista uralkodó csoportokkal való azonosulás és a passzív defetizmus magatartása között, mely (…) újból és újból az önkéntes alávetettséget eredményezte, amint a polgárság maga fölött érzett valamilyen vezető személyiséget. Az ebből keletkező szadista és mazochista reakciók gazdag élményanyagot találtak Dosztojevszkij regényeiben, mely hősei önmagukat és másokat kínoztak. (Löwenthal, 1973:239)

            A siker olvasás-szociálpszichológiai magyarázata - Józsa Péter nyomán - az, hogy nagyon sokan és emellett sokféle ember érzi úgy, hogy az adott mű róluk szól, ennek pedig három feltétele van: a) ismerős legyen a mű nyelve, b) viszonylag ismert legyen a mű világa, vagyis az a világ, mely  valamiképpen a mindennapi világ alternatíváját kínálja, c) az olvasó valamilyen külső vagy belső okból e mű mellett döntsön (Józsa, 1986).

            Természetesen igen lényeges tényezője a sikernek a jól megcélzott igények és a jól felmért piac. Három évtizede B. Luckham a manchesteri egyetem neves olvasáskutatója elvitt egy főképpen alsó középközéposztály lakta, panelházas lakótelep könyvtárába, odavitt a Romance fiction könyvsorozat polca elé, és levizsgáztatott: mit gondolok, kiket célozta meg (egyébként tökéletesen9 ezekkel a könyvekkel. A könyvek pasztell-színekbe voltak öltöztetve, valamennyi 160-170 oldalas volt. Meg sem kellett néznem a szerzők nevét (egyébként számomra ismeretlen lektűr-írók voltak) máris mondhattam, hogy alsó-középosztálybeli dolgozó nők olvasmányai ezek; és a fair play jegyében azonnal jegyeztem, hogy R. Hoggart életmód- és ízlésszociológiai műveinek ismeretében mehettem biztosra.

            Sikerkönyv lehet bármely sikeres, sztárolt, kultikus személy műve, legyen az Nobel-díjas (nálunk Kertész Imre[10]), média-sztár (nálunk Vámos Miklós, Kepes András, Farkasházy Tivadar), vagy a  nemrégen még tiltott, most „felszabadított” művek (ilyenek voltak valamikor Szolzsenyicin és Bulgakov művei, a rendszerváltás után, Zilahy, Márai, Cronin, Courts-Mahler, Mitchell, Wass Albert könyvei). A sztárok művei a nagy üzlet lehetőségei, hiszen könyveiket olvasóik többsége az ő két szép szemükért olvassa. A sztárok műveit érdemes sztárolni, ebbe érdemes befektetni, az ő esélyüket érdemes reklámmal, plakáttal megsokszorozni. A „megvettem a legújabb Kepest”, és az ehhez hasonló kijelentésnek ötször hatszor akkora a valószínűsége, hogy „megvettem a legújabb Závadát”, annak ellenére, hogy az ő könyveit a filmsiker segítgeti.  

            Sikeres lehet másfajta siker visszfényében tündöklő mű. Ilyenek a filmek könyvváltozatai, de még a megfilmesített könyvek is; és ilyenek a híres emberekről szóló könyvek, bár ezeket ma már legtöbb esetben újságírók írják, olykor igen tehetségesen, olykor irodalmi értéket hozva létre.

            Vannak sikerkönyvvé átírt „komoly” vagy „magas” művek. Ilyenek voltak a Robinson, a Gulliver és a Don Quijote gyermekkönyv-változatai. Ilyenek lehetnek a Nógrádi Gábor által magyarról magyarra magasról le-fordított nemzeti klasszikusaink. Ezekkel a fordításokkal az eredeti mű nem csak az gyermeki és gyermekded lellkek számára érthetőbb lesza gyermeki és gyermekded lelkek számára is, hanem átkerül egy másik kontextusba: sötét filozófia által táplált szatírából (Gulliver) és a kolonializmus helyenként unalmas dicséretéből (Robinson) szatírából jóval könnyedebb ifjúsági regények lesznek (Escarpit, 1973:93).

            A több ízlés-szubkultúra azonos nemű és nemzedékű olvasóit elérő műveken (az előbbire példa Szabó Magda regényei, az utóbbira Varró Dániel versei) kívül a népszerű művek közé kerülhetnek a gyerekek, szülők és nagyszülők számára egyaránt élvezhető „családi olvasmányok”, mint például a Micimackó, Lázár Ervin meséi, a Gyűrűk ura, a Harry Potter, Janikovszky Éva és Fekete István könyvei. Szabó Magda regényei jó néhány ízlés-szubkultúra fiatalabb és idősebb nő-tagjait képesek magukkal ragadni. Fekete István könyvei már inkább csak a nagyszülők és unokák körében igazán népszerű. A Gyűrűk ura - a maga kilencszáz oldalával - már inkább csak a magasabb körök családjaiban kultuszmű. A Harry Potter-jelenség tipikus tömegkultúra-jelenség, pontosabban — G. Schulze kifejezését használva — élménykultúra-fenomén (Schulze, 1998:186-204).  A Harry Potter-könyvsorozat az élménykultúra csúcsteljesítménye, „szupersikerkönyv”, még akkor is, ha az irodalomtudomány remekműnek ítéli. Ez a „folytatásos regény” egyszerre elégíti ki a gyerek- és felnőtt olvasók tündér- és boszorkánymese-, kaland-, horror-, krimi- és misztikum-igényeit. Főszereplője árvagyerek, afféle alulról érkező „álruhás királyfi”, Színhelye egyfelől egy másik világ, másfelől a közkedvelt diákregényeké: a bentlakásos iskola, a diákélet összes rekvizitumával, beleértve a sport- és egyéb versenyeket. Középpontjában a jó és rossz küzdelme, amelyben előbb utóbb világossá válik, ki melyik oldalon áll. Szerepel benne a sorsdöntő ügyekben a felnőtteknek segítő gyerek (a „tizenötéves kapitány”), a melodramatikus és a tragikusi szólam mellett van benne jócskán helyzetkomikum, diákhumor, nyelvi lelemény, és a negyedik kötetben felbukkanó a romantikus mozzanatok után az olvasó joggal reménykedhet, hogy a folytatásban a kamasz-szerelem szólama is felcsendül. Mindehhez hozzájön a földhözragadt pragmatista-racionalista nyárspolgár kicsúfolása és az űrrakétát seprűvel, a mobiltelefont varázsgömbbel felcserélő posztmodernség. Fontos szólama ennek a könyv-sorozatnak a gyermeki identitás, a kisebbségi érzés és nagyzoló fantázia, a naiv nemtörődömség és okosság, a peergoup-hoz való igazodás és az olvasó számára fokozatosan meghitté, bizalomgerjesztővé váló fantasztikus univerzum (Kamarás, 2002). Végül is, de korántsem utolsósorban - amire Boldizsár Ildikó hívta föl figyelmünket - a regény akciósűrűsége az akciófilmek ritmusát biztosítja (Boldizsár, 2001) . Természetesen a családi olvasmány korántsem sem terjed ki minden családra: családok egy részében még az iskolás gyerekek is alig olvasnak, másik részében a gyerekek még csak olvasnak valamit, de a szülő-gyerek kapcsolatnak nem része, közös tevékenysége, témája közös olvasmányélmény.

            Sikeresek lehetnek szélesebb körben ható (több ízlés szubklutúrát is megérintő) ideológiát és világnézetet képviselő irodalmi művek. Megjelenésekor ilyen volt hazánkban A Mester és Margarita - mely elsősorban a felső fokon tanulók fiatal diplomások körében hódított -, mely akkor a jóval népszerűbb volt a vallásos mint a nem vallásos diplomások körében, és egészen nagy volt a különbség a regényt a vallásos diplomásokhoz hasonlóan fogadó vallásos középiskolások és a regényt eléggé ambivalensen fogadó nem vallásos középiskolások között. Érthető, hiszen akkor ez a regény persze, ha nem is tiltott, de tűrt gyümölcs volt, hiszen egyszerre többszörösen tabut sértett: nem csak politikai szatíraként, hanem - legalább is nagyon sokan így dekódolták - elsősorban Jézus-regényként is olvasták, vagy legalább is a vallásüldöző kommunizmus bírálataként. Manapság kifejezetten „vallásos” jelzővel illethető irodalmi mű nem szerepel a sikerlistákon, de még az elsősorban „vallásos berkekben” sikeres művekről sem igen tudunk. Magyarázatra szorul, hogyan kerülhetett be ez a regény a Nagy Könyv döntőjébe, amikor az olvasáskutatók becslései alapján az első százba való bekerülésére sem volt komoly esélye. Tudjuk azonban, hogy ebben az eléggé széleskörű - de anyagilag is erkölcsileg szerintem inkább a televíziót, mint az olvasókat támogató - akcióban nem csak könyvek, olvasók, hanem különböző nézetű csoportok is versenyeztek: óriási kampány volt Wass Albert versenyben lévő könyvei mellett a magukat igazi magyarnak, erdélyinek nevező, főképpen jobboldali körökben. Nyomára bukkantam a Bulgakov-regény mellett tűntető, s szavazatok ezreit küldő csoportnak, melynek politikai-világnézeti behatárolásával nem dicsekedhetem.

            A művelődéstörténeti kriminek is nevezhető Da Vinci kód annak ellenére, hogy felkerült nem csak kereskedelmi sikerlistákra, hanem 2005-ben I. Brown a kurrens olvasmányok leggyakrabban emlegetett szerzője volt, nem lehetett „össznemzeti siker”, sokan vallás- és/vagy egyházellenesnek ítélték. Természetes a film is jócskán lefékezte[11] sikertörténetét. Jellemző, hogy olyan könyvek, mint a „megdöbbentő bestseller Jézus szerelméről” hirdetett A kumrámi csók is csak 5000 példányban jelent meg.

            A kétségkívül igazi sikerszerző Wass Albert, népszerűsége[12] kiterjed néhány szubkultúra egészére és még jó néhány kisebb-nagyobb részére, ám az, hogy sokan irredentának és/vagy antiszemitának tekintik, erőteljesen akadályozza is „össznemzeti” sikerét. Wass jó példa arra, hogy a rendszerváltozás utáni demokráciában is lehet valaki és valami ellen olvasni (mint annak idején akár Bulgakovot, Szolzsenyicint, de még Rejtőt is), elsősorban az „Imre Kertész a tiétek, Wass Albert viszont a miénk”-típusú, „pártos olvasatokkal” jellemezhető, eléggé markánsan jelenlévő olvasói kultuszkörben. Feltehető a kérdés, vajon, mondjuk éppen az a Wass Albert-kultusz, melynek erőssége messze felülmúlja az ehhez képest csak szűköcske szektákra kiterjedő Ottlik- Esterházy- és Hamvas-kultuszokat, mennyiben jelent ízlés-változtató népszerűséget? A vallásosság, habitus és ízlés összefüggésélt vizsgáló kutatásom adatai alapján úgy tűnik, hogy csak részben vagy kisebb részben, ugyanis ez esetben is eléggé nehezen kibogozhatóan bonyolódik össze az irodalmi ízlés és a habitus (az értékrend és a világnézeti-politikai attitűd). Az általam vizsgált félezer felsőfokon tanuló és diplomás egyötöde olvasta Wass Albert (Kukorelly szerint ritka kivételt képező, már-már értékesnek nevezhető) Farkasverem című regényét, és minden másodikuk Kertész Imre Sorstalanságát, tizedük mindkét művet[13]. A Sorstalanságot tetszéssel fogadók háromnegyede nem volt kíváncsi Wass-regényre, a Wass-regényt tetszéssel fogadók kétötöde pedig a Kertész regényre. Mindezek alapján a Wass Albert-kedvelők sem tekinthető homogén rétegnek, csak egy részük tartozik nagy valószínűséggel a Wass Albert kultuszkörbe. A Wass-kultusz erősségét mutatja azonban, hogy egy ötfokú skálán 4.0 volt a Farkasverem, és csak 3.4 a Sorstalanság tetszésindexe. Meggyőződésem, hogy ezek a mutatók egyaránt tartalmaznak ízlésbeli és ideológiai ítéleteket. Azok kétharmadának, akik tetszéssel fogadták a Wass-regényt, ugyanis a Sorstalanság is megnyerte tetszését. Az iskolázottabbak és olvasottabbak ízlését a Wass-kultusz nem befolyásolta komolyabb mértékben[14]. Feltételezem, hogy a kevéssé olvasottak ízlésében jóval mélyebb nyomot hagy a Wass-kultusz, melynek diplomás tagjai kevésbé nyitottabbak mind a magas művészet, mind a tömegkultúra alkotásaira (Kamarás, 2009).

            Mivel tágabb értelemben tekinthető akár még vallásos irodalomnak is, határesete az előbbi kategóriának, de jóval kevésbé megosztó, mert általánosabb, aktualitásokhoz kevéssé kötődő szükségleteket elégít ki a Coelho-féle ezoterikus olvasmányirodalom. Maga Coelho több könyvével szerepel egy-két éve a hazai sikerlistákon. Talán a legtöbb ízlés-szubkultúrát érintő, többeket teljesen lefedő olvasóközönsége szélesebb terjedelmű, mint az „világnézeti” bestsellerek, már csak azért is, mert nem kötődik szorosan valamelyik valláshoz, ugyanakkor nem vált ki ellenérzést a vallásukat rendszeresen gyakorló, hagyományosan, egyháziasan vallásos olvasókból. Remekül megfelel az egész a hazánkban magát vallásosnak nevezők háromnegyedének, akik egyházakhoz nem vagy szorosan nem kötődő, „maguk módján vallásos” többséghez tartoznak. Tudvalevő, hogy Európában és Amerikában a gyülekezetekhez tartozó katolikusok, protestánsok, evangelikálok, pünkösdiek szívesen kevernek vallásukhoz kisebb-nagyobb adag ezoteriát. Nem csak a homo religious, hanem a homo esotericus igényeit is kielégítve nem csak a maguk módján vallásosoknak, hanem a nem vallásos keresőknek és szorongóknak is megnyugvást, valláspótlékot jelentenek ezek a művek: majdnem minden korosztálynak, az egyetemi hallgatóknak[15] ugyanúgy, mint a kevéssé iskolázottaknak, de a nőknek inkább, mint a férfiaknak, mindazoknak, akik képesek egy kicsit lelassítani, akik azt sem bánják, ha jóval kisebb ezeknek a könyveknek az akciósűrűsége, mint az őket leginkább szórakoztató akciófilmeknek. Míg a filmek (moziban, tévében, videón, DVD-n), úgy tűnik, még mindig inkább eseményekkel, akciókkal „gyorsítják föl” a mindennapi élet monotóniáját, az ezoterikus regények egyfelől „lelassítják” a rohanó világból ebbe az alternatív világba átlépő olvasót, másfelől titkokba avatják be az olvasót, méghozzá − szemben a krimik gyilkos megtalálásával, az akciófilmek és -regények a gonosz ellensége legyőzésének titkával − olyanokba, melyek életét, egzisztenciáját mélyebben érintik. Nem véletlen, hogy a felgyorsult életet élő technokrata és menedzser réteghez tartozók a buddhizmus[16], a jóga és a meditáció különböző változatai mellett az ezoterikus olvasmányokhoz is szívesen fordulnak. Míg a vallásszociológusok már a New Age leszálló ágáról − ám korántsem elhalálásáról − beszélnek (Melton, 2000)[17], úgy tűnik, egyik továbbélési formája éppen az ezoterikus olvasmányok, ezen belül is az ilyen jellegű irodalmi művek, melyeknek hatóköre messze túlterjed a New Age-centrikus szubkultúrákon.  Az ezoterikus szólam felhangzik a nem kifejezetten ezoterikus irodalomhoz tartozó művekben, így például a „gyorsabb” olvasmányokhoz tartozó Harry Potter-ben és a Da Vinci-kódban is. Megjelenik a gyermekirodalomban, a szerintem tisztán New Age-karakterű Momo-n (Ende regényén) kívül még jó pár meseregény mellékszólamként.

 

Végül

„Mi mérhető? Mondjuk az eladott példányszám. De hogy miből lesz a bestseller, az még akkor is manipuláció, bunda és umbulda dolga, ha van tapasztalatunk arról, hogy a jó lektűr fogy a legjobban. Meg persze a botrányirodalom. A politikai vagy a szexbotrány. Ki kivel, mikor és hol, és ki a buzi, ki a leszbikus… Meg az olyan sznob divat (avantgard, nouveau roman, posztmodern), amiről mindenki beszél, amit mindenki vásárol, de senki sem olvas”, mérgelődik Kertész Ákos (Kertész, 2008). Jogosan védte a sznobokat már annak idején Halász László művészetlélektani érveléssel (Halász, 1976), és ma még több okkal teheti ezt Ungvári Judit, aki e szavakkal áll ki mellettük: „Ma, – bocsánat a kifejezésért – az elbunkósodás korában a sznobizmus hatalmas érték, mert végre presztízst adhat a könyvnek” (Ungvári, 2005). Az ilyen-olyan kameraállásból sznobnak észlelt olvasók eléggé különbözőképpen sznobok, eléggé különböző ízlés-szubkultúrákban csinálnak némi kis felhajtást, némi kis divatot fontos, értékes, de széleskörű népszerűségre esélytelen műveknek. Azt, hogy a Való Világot és a Big Brothert négy millióan nézték végig kisebb fajta tragédiának tartom, mert a való világról legfeljebb csak a manipuláció szakemberek tudhattak meg valami relevánsat. A szappanoperák és más sorozatok bizponyos értékek és mentalitások közvetítésével, propagálásával sok esetben még afféle népfőskolaként is működhetnek, de legalább szomszédokat és családtagokat jelentenek sok-sok magányos ember számára. A népszerű olvasmányok azzal, hogy az olvasó adja a szöveghez a képet, jóval nagyobb mértékben fejleszti fantáziáját és empátiáját, mint a mozgó kép, még akkor is, ha a szöveg szinte kizárólag szterotipiákból építkezik. „Vallásosan hiszem, hogy aki olvas, bármit, azt még nem veszítettük el véglegesen. Őt talán visszacsábíthatja a szépirodalom egy-egy kötettel, mely akár akarttal, akár véletlenül szíven találja”, írja a bestsellereket is író Vámos Miklós (Vámos, 2008). A népszerű filmek és tévéműsorok sokkal óvatosabb lennék és ugyancsak vacillálnék a „fontos” minősítés megítélésben, de az általam fontosnak nevezett irodalmi művek közé irodalomszociológusi felelősséggel besorolom a népszerű irodalmat, és igazat adok annak a könyvterjesztői reklámnak, amely szerint „Aki életében nem olvasott el egy bestsellert, az valószínűleg sosem olvasott valami igazan fontosat”.

Felhasznált irodalom:

Andorka Rudolf (2006) Bevezetés a szociológiába, Bp, Osiris

Baldensperger, Fernand (1913) La littérature: création, succès, durée. Paris, Flammarion.

Balogh Zoltán, Kamarás István (1978) Élményalakzatok I. Bp. Népművelési Propaganda Iroda.

Boldizsár Ildikó (2001) A gyermekirodalom első akciókönyve. In. Holmi, 2001/április.

Bourdieu, Pierre (2002) A gyakorlati észjárás. Bp. Napvilág

Elek Tibor (2003) Az irodalmi siker természetrajza. In: Új Forrás 8. sz.

Escarpit, Robert (1973): Irodalomszociológia - A könyv forradalma. Bp. Gondolat.

Gereben Ferenc (2002) Olvasás- és könyvtárszociológiai vizsgálatok Magyarországon. =  Könyvtárosok          kézikönyve. IV. kötet. Hováth Tibor, Papp István (szerk.)  Budapest, Osiris. 17-50. old.

Gereben Ferenc (2005) Olvasáskultúra és identitás. Bp. Lucidus K.

Gondos Ernő (1971) Ízlés-alakzatok. Bp. Népművelési Propaganda Iroda

Halász László (1976) A képernyő tekintete. Bp. Gondolat.

Hauser, Arnold (1982) A művészet szociológiája, Bp. Gondolat.

Jauss, Hans Robert: Recepcióelmélet – Esztétikai tapasztalat – Irodalmi hermeneutika

Józsa Péter (1972) Kulturális blokkok Budapesten. I. kötet. Bp. Népművelési Intézet.

Józsa Péter (1986) A kulturális javak fogyasztása a fejlett társadalmakban. = U.ő: Az esztétikai élmény nyomában. Művészetszociológiai és szemiotikai tanulmányok. Bp. Akadémiai K.

Kamarás István (1996) Olvasatok. Bp. Osiris.

Kamarás István (2002) Egyházi áldás vagy átok Harry Potteren? In: Holmi, 6. sz. 768-778. old.

Kamarás István(2005) Big Brother, Small Reader? In: Új Holnap, 3. sz. 21-24. old.

Kamarás István (2009) Vallásosság, habitus, ízlés. Bp. Loisir K.

Kertész Ákos (2008) Az értékzavar értékrendje In: KönyvHét, 2008.10.27.

Keszeg Anna: Elkönyvelni és beharangozni a sikert. In: Korunk, 3. sz.

Löwenthal , Leo (1973) Irodalom és társadalom, Bp. Gondolat

Melton, J. Gordon (2000) The Post-New Age Spiritual Emergence Movement. Santa Barbara CA Zhe       Institut for Study of American Religions

Monory M. András, Tillmann József.A.(1998) Ezredvégi beszélgetések Bp.Kijárat.

Mott, Frank Luther (1947) Golden multitudes; the story of best sellers in the United States. New York:      Macmillan.

Nagy Attila (1997) Modernizáció, globalizáció, amerikanizáció? = Könyvtári Figyelő, 3. sz. 476-484. old.

Nagy Attila (2003) Háttal a jövőnek? Középiskolások olvasás- és művelődésszociológiai vizsgálata. Bp. OSZK-Gondolat

Nagy Attila (2006) Az olvasás mint kiváltság? Adatok és töprengés a Nagy Könyv akció ürügyén. In:     Magyar Tudomány 2006. 9. sz.

Ságvári Bence: FantaTrendRiport 2008. In: Coca Cola (online) 2008,09.17.             http://www.cocacola.hu/media/file/sajtohir/Fanza_Trendriport2pdf

Schulze, Gerhart (1998) A Német Szövetségi Köztársaság kulturális átalakulása. = A kultúra      szociológiája. Bp. Osiris 186-204. p.

Ungvári Judit (2005) Közüggyé vált a könyv. In: Debrecen Online 2005. dec. 15 
Utasi Ágnes (1984) Életstíluscsoportok, fogyasztói preferenciák. Bp. MSZMP KB Társadalomtudományi             Intézete

Varga Lajos Márton (2003) Irodalom: amilyen lenni szokott. In: Népszabadság, 2003. március 22.

30-31.

Vámos Miklós: Rossz könyvek dicsérete. = Könyvjelző 2008. október. 56-57. old.

 

 

 



[1] Ezzel a fogalommal magyarázza és cseréli föl leginkább Bourdieu a habitust.

[2] Elit, intellektuális orientáció, családorientált, magasabb helyzetei rétegek mintáját követő, tárgyorientált, emberi kapcsolatokban gaz6dag, elmagányosodott, robotoló, szegény.

[3] Már csak azért is, mert az életstílusok kilenc dimenziója között több olyan is szerepel, mely közvetve (lakásberendezés, tárgyi környezet, rekráció) vagy közvetlenül (intellektuális tevékenységek) az ízlésre utalnak.

[4] Aki szerint „a bestseller vágyakat és reményeket elégít ki, pótmegoldásként a feladat tényleges megoldása helyett” (Hauser, 1982:172)

[5] Vagyis akik körében az előbbi volt népszerű, az utóbbiak aligha.

[6] A körülbelül felerészben szépirodalomból álló gyermekkönyvek alig 10 százalékát.

[7] Ilyen típusú, reprezentatív mintára alapozó kutatás adatai azóta, sajnos, nem álénak rendelkezésre.

[8] A bestsellerek közönsége is sokrétű és változékony, figyelmeztetett már A. Hauser is. (Hauser, 1982: 712)

[9] Így például a Wass Albert kultuszkörbe tartozók „aki magyar velünk tart, és Wass-könyveket olvas” habitusa sokakat vonz magához, főleg az erőteljesen jobboldali rendezvények látogatók közül, akik mindjárt meg is vehetik a Wass-müveket zászló-, jelvény- és könyvárusító standjait, de tele vannak velük az „ősmagyar”, hunmagyar”, „szittya” és „sámán” boltok kirakatai is.

[10] Nobel-dijas regénye sikerében - ha jóval szerényebben is - nem csak Kertész Imre más művei is részesedek, hanem még Kertész Ákos és Kertész Erzsébet regényei is.

[11] Mint lenni szokott: jóval több potenciális olvasót vitt el, mint újat hozott.

[12] 2005-ben már a negyedik helyet foglalta el a kurrens olvasmányok szerzői sorában.

[13] Másik tizedük egyiket sem.

[14] A Kertész-művet kedvelők és a másikat elutasítók ízlésszintje szignifikánsan ugyan, de nem sokkal volt magasabb, mint azoké, akik a Wass-művet tetszéssel fogadták, a Sorstalanságot viszont elutasították. Hasonló kép alakult ki, amikor a Wass-regény hatását A Mester és Margarita és az Édes Anna hatásával hasonlítottam össze.

[15] A Pannon Egyetemen tanuló bölcsész és társadalomtudományt szakos, háromnegyedrészben nőkből álló  tanítványaim legkedveltebb szerzőinek listáját Szabó Magda, Wass Albert, Rowlings és Brown előtt toronymagasan vezeti Coelho.

[16] Ennek is inkább „light” változatai.

Kíváncsian várom és hálásan fogadom olvasóim kommentárjait

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.