Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kamarás István OJD: Vallásgyakorló zsidó fiatalok vallásossága, habitusa és ízlése

2013.12.27

Kamarás István OJD:
Vallásgyakorló zsidó fiatalok vallásossága, habitusa és ízlése
In: KeresztényZsidó Teológiai Évkönyv. Budapest, KeresztényZsidó Társaság, 123-138.


A vallásosság, a habitus és az ízlés összefüggéseit vizsgáló kutatásunkban (Kamarás, 2009) vallásukat rendszeresen gyakorló, felső fokon tanuló vagy már diplomás 21-35 éves katolikusok, protestánsok (reformátusok, evangélikusok, baptisták, adventisták, metodisták, pünkösdiek és unitáriusok), Jehova tanúk, buddhisták , muszlimok és két különböző irányzathoz tartozó Krisna-hívők 20-80 fős csoportjai mellett egy 26 fős zsidó minta is szerepelt. Rajtuk kívül két hasonló összetételű (vagyis azonos életkorú és végzettségű) kontrollcsoportot is szerepeltettem: Istenben nem hívő nem vallásos és a maguk módján vallásos (vagyis vallásukat rendszeresen nem gyakorló, vallási (egyházi) közösséghez nem (vagy csak nagyon laza szálakkal) kapcsolódó csoportokat. Az adatfelvétel önkitöltős kérdőíves módszerrel történet 2006-2007-ben. A zsidó minta megszervezésében Kurucz Zsófia, Pap Ágnes, Sturovics Andrea és Vári György voltak segítségemre.
1. A vallásosság jellege
1.1. A vallásosság főbb dimenziói
Valamennyi csoportban a vallásos hit mutatkozott a legfontosabb dimenziónak (4.1 és 4.9 közötti átlagértékekkel), méghozzá oly módon, hogy csoportok többsége vallásosságuk nagyon fontos elemének tekintette. Szignifikáns eltéréseket mindössze kétféle viszonylatban tapasztalhattunk:a buddhisták (3.6) és a zsidók(2.5) minden más vallási csoporttól szignifikánsan különböztek abban, hogy számukra legkevésbé volt fontos ez az elem. Magyarázatul kínálkozhat hogy mindkét csoportban elég nagy arányú a vallását nem régen gyakorló hívő.
Az erkölcs mellett a vallási ismeretek követték fontosságban a hit-dimenziót. Ebben a tekintetben a zsidók (4.2) a Jehova tanúk (4.4), a hagyományos krisnások (4.4), a muszlimok (4.3) és az adventisták (4.2) után következtek, de ebben a tekintetben nem volt szignifikáns különbség zsidók és nem zsidók között.
Az erkölcsi elvek megítélésében az élen a Jehova tanúk (4.5), a hagyományos krisnások (4.5) és a muszlimok (4.4), az ellenkező póluson az modernizált krisnások (3.4), a buddhisták (3.4), az evangélikusok (3.4), a metodisták (3.2) és a zsidók álltak (3.2), vagyis a vizsgáltak közül jó néhány mutató alapján a leginkább modernizált csoportok, akik szignifikáns távolságra voltak az élen állóktól,
Az vallási érzéseket és élményeket általában kevésbé tartották fontosnak a kérdezettek, mint az előző három (kognitív és intellektuális) dimenziót, de ez a dimenzió is inkább fontos volt számukra, mint nem. Ebben a vonatkozásban a zsidók a modernizált krisnásokat (4.4) és a muszlimokat (4.3) követték a katolikusok (4.0) társaságában, de egyik csoporttól sem különböztek szignifikánsan.
A vallási rítus bizonyult valamennyi csoport számára a legkevésbé fontos dimenziónak. Az is igaz, hogy szinte mindegyikben akadt egy, a rítusok fontossága mellett voksoló kisebbség. A leginkább fundamentalista újprotestánsok (1.8 és 2.3 közötti értékekkel) erősen szignifikáns távolságra voltak mind az evangélikusoktól és reformátusoktól (2.72,8), mind a keleti vallásoktól (2.33.6). A zsidók (3.2) a keleti vallások híveihez álltak legközelebb, szignifikánsan különböznek egyfelől újprotestáns egyházak híveitől (2.7-2.8) és a Jehova tanúktól (2.1), másfelől az élen álló buddhistáktól (3.6).
A vallási közösséget  mint várható volt  az úgynevezett kisegyházak képviselői, valamint a krisnások (3.74.2 közötti átlagértékekkel) szignifikánsan fontosabbnak tartották, mint az evangélikusok, a katolikusok és a zsidók. Elgondolkodtató, hogy azok a fiatal vallásgyakorló zsidók, akik a rítusokat fontosnak ítélték, a vallási közösséget már jóval kevésbé, ami talán arra utal, hogy utóbbi még kevésbé része a vallási identitásnak. Ez a magatartás egyébként egyfelől a népegyházi, másfelől az individuális vallásosságra jellemző, melyek közül valószínűleg az utóbbiról lehet szó a zsidó fiatalok esetében.
Természetesen számolni kellett azzal, hogy a meditáció mást és mást jelent a buddhisták, a katolikusok, az újprotestánsok és a zsidók körében. Ebben a tekintetben egyfelől a buddhisták és a krisnások (4.0-4.7) voltak szignifikáns távolságra a többiektől (2.2-3.3), másfelől a katolikusok (3.1) az újprotestánsoktól (2.2-2.7). Utóbbiakhoz álltak legközelebb a zsidók (2.5).
Azt tapasztalatuk, hogy a vallásosság különböző dimenziói közül a keleti vallások hívei jóval többen élik meg intenzíven vallásukat, mint a többiek. A hit a protestánsok és a Jehova tanúk számára volt kiemelkedően a legfontosabb dimenzió. A modernizált krisnások, muszlimok és a zsidók esetében a kognitív dimenziók (hit, ismeret, erkölcs) és az emotív dimenziók (érzés, élmény, rítus, közösség) egyenlő súllyal jelentek meg. Feltűnő, hogy a zsidók számára a hitnél jóval fontosabb volt, mind az ismeret (a Biblia ismerete), mind az érzések és élmények.
1.2. A „szent dolgok” fontossága
Igaz, hogy „minden jelentős szimbólum, amit csak az emberiség az abszolút keresése közben kitalált magának, a hierofánia beszédmódja” (Boyer, 2003), ám az is igaz, hogy világszerte a szent szféra visszaszorulása tapasztalható, vallásokon belül is, igaz, eléggé különböző mértékben. „A nagy vallásokon” belül kialakultak és ma is kialakulnak purista irányzatok. Néhányan azt szeretnék, ha a prédikációk kerülnék az ékesszólást, ha a liturgikus szertartások egyszerűségben, pompa nélkül zajlanának, ha a kereszténység és más vallások templomait megfosztanák minden díszítéstől és képábrázolástól”, írja M. Delahoutre (2003). Igencsak jellemző egy-egy vallás vallásosságára, hogy (még) mit tartanak szentnek. Ebben a kutatásban nyolc „szent dolog” (szent írások, zene, képek, épületek, öltözet, cselekmények, ünnepek és zarándoklatok) fontosságát minősíttettük.
Először is megállapíthattuk, hogy a „varázstalanítás” (M. Weber) az iskolázott fiatalok körében korántsem akkora mértékű, mint amekkorára számítani lehetett, még a protestánsok körében sem. Mindemellett a szent dolgok (és az ezekhez kapcsolódó vallási szokások) fontosságának megítélésében jelentősebb eltérések mutatkoztak, mint a vallásosság különböző dimenziói fontosságának megítélésében. Súlyuk a krisnások körében a legnagyobb (4.8. és 4.4), őket a katolikusok (3.3) és a muszlimok (3.1) követik. A zsidók (2.8) középen foglaltak helyet, de az utánuk következők (zömmel neoprotestánsok) közül csak a Jehova tanúktól (2.2) különböztek szignifikánsan.
A szent dolgok közül a zsidók érthetően a szent képek (1.1) és kevésbé magától értetődően a zarándoklatok (1.6) megítélésében mutatkozta leginkább elutasítónak, legkevésbé a szent írások, a szent ünnepek és a szent zene esetében. A szent látványosságok és cselekmények megítélésében tapasztalhattuk a legnagyobb eltéréseket a csoportok között (1.4 és 3.9 közötti átlagértékekkel). A felső pólust a krisnások, az alsót a pünkösdiek (1.5) és a Jehova tanúk (1.4). A zsidók (2.5)  a buddhisták, az evangélikusok és a reformátusok társaságában  éppen középen foglaltak helyet

1.3. Istenkép
MegIepő mértékű hasonlóság mutatkozott  ne feledjük, ez esetben a társadalom fiatal és magas végzettségű rétegéhez tartózókról van szó!  mind az istenkép, mind az Istennel való kapcsolat személyessége és bensőségessége tekintetében. A Hogyan képzeli el Istent? kérdésre az érdemi válaszokat egy ötfokú skálán helyeztük el aszerint, hogy számukra Isten mennyire távoli (elvont, szellem) vagy közeli (személyes, anya, barát). Egyértelműen az adventisták istenképe bizonyult a leginkább személyesnek (3.7), és a zsidóké a legkevésbé (1.9).
A Hogyan jellemezné Istennel való kapcsolatát? kérdésre adott érdemi válaszok döntő többsége bensőséges istenkapcsolatra utalt. Ez alkalommal is az adventisták álltak az élen (4.6), megelőzve a Jehova tanúkat (4.5) és a pünkösdieket (4.4), és ugyancsak a zsidók voltak a sereghajtók (3.3).
Az istenképet és az istenkapcsolatot valamivel egzaktabb módon egy kilenc kijelentésből álló attitűd-skálával mérve is vizsgáltuk. A közeli-távoli kapcsolat skála egyik végpontjára (1-es értékkel) azok kerültek, akik számára Isten inkább távoli, hatalmas, rajta kívüli, parancsoló, ítélő, személytelen szellemi erő, király, apa és, mester, a másik végére pedig (5-ös értékkel) azok, akiknek inkább közeli, a hívőben benne levő, biztató, vigasztaló, személyes, anya, barát, szerető társ. A reformátusok kivételével (2.7) valamennyi csoport , köztük a zsidókkal (3.4) inkább közelinek, mint távolinak érezték Istent. Másképpen fogalmazva: a legiskolázottabb rétegben még a protestánsok között sem találkozhattunk a protestantizmus M. Weber által megfogalmazott személytelenített Istenével, aki „minden érzékitől mentes abszolút transzcendens lény lett, aki teljességgel kikerülhetetlen parancsokkal szabja ki öröktől fogva az ember sorsát”. (Weber, 1982: 131). Éppen az igen erős a hasonlóság miatt volt érdemes megvizsgálni az istenkép „finom struktúráját”. Az istenképek legjellemzőbb vonásai a zsidók esetében is a biztatás, a vigasztalás és a személyesség voltak, és az ő istenképeikben is alacsony arányban szerepeltek az anya és a szerető társ motívumok.
1.4. A nők vallási-egyházi szerepének megítélése
Ebben a tekintetben eléggé jelentős eltéréseket tapasztalhattunk. Az erősebben szekularizált vallások (buddhisták, zsidók, maguk módján vallásosok és MBM-krisnások) képviselői, élükön a buddhistákkal (4.3) és a zsidókkal (4.1) fogadták el leginkább a nőket a vallási életben, a kisebb-nagyobb mértékben konzervatívak legkevésbé (2.23.1), jóval inkább, mint azoknak a vallásoknak a hívei, amelyekben nők is lehetnek lelkészek.
2. Életstílus, habitus , értékrend
2.1. A világ és az ember megítélése
Kétségkívül fontos jegye a vallásosságnak, hogy a hívők mennyire derűsen vagy sötéten látják a világot és az embert. A „ha Isten jó isten, akkor a világ is jó”, a „ha az ember istenképmás, akkor az ember alapjában véve jó”, akkor az optimizmus az istennek tetsző szemlélet. Ez a meggyőzőnek érvelés azonban Bulgakov hősének A Mester és Margarita Lévi Mátéjának dogmatizmusára is emlékeztet, amit Woland joggal kritizál azzal érvel, hogy fény és árnyék összetartozik. Az optimista persze nem csak felhőtlenül, felelőtlenül is lehet optimista, ha a rosszat nem akarja észrevenni, ha a nem a nyilvánvaló rossz „ellenében”, azt is komolyan véve optimista. A borúlátó nem csupán sötéten látó, hanem a rosszat is észvevő, kritikus, a naivan optimistához képest pedig realista is. Az az ember, vagy az az embercsoport, az a vallás, aki, amely a világot és az embert rossznak látja, hajlamos arra, hogy csak az ő kisvilágát, csak az övéit tartsa jónak, igaznak, kiválasztottnak. Arra is jobban hajlik, hogy csak az ő számára szent dolgokat tartsa jónak, a többit rossznak, bűnösnek, az ördögtől valónak, légyen az bármilyen „világi dolog”, nem csak anyagi, hanem olyan szellemi javak is, mint a tudomány, a művészet és a „nem igazi” vallások. Könnyen a feketelistára kerülhet a szórakozás, a szexualitás, a szerelem is. a reflektált optimizmus viszont  és ez egyik kutatási hipotézisem  nyitottságot jelenthet az alapjában jónak érzett világ „jó dolgai” felé.
Igen jelentős eltéréseket tapasztaltunk abban a tekintetben, hogy a vizsgáltak mennyire optimistán vagy pesszimistán ítélik meg a világot, mennyiben tekintik azt olyan világnak, melyben a jó Isten jelenléte érezhető, és mennyiben olyannak, mely elfordult Istentől, sőt, talán még Isten is tőle.
Ebben a tekintetben meglepően nagynak tűnnek a különbségek, ezúttal nem csak a megszokott viszonylatokban, hanem például az modernizált krisnások (4.2) mellett leginkább optimista katolikusok (4.1), valamint és a hazánkban hagyományosnak (egyesek szóhasználata szerint „történelminek”) tekinthető reformátusok (3.3) és evangélikusok (3.4) között is. A leginkább borúlátók a újprotestánsok voltak (2.4 és 3.1 közötti átlagértékekkel). A zsidók ebben a tekintetben is középen (3.3) foglaltak helyet, de csak a legpesszimistább Jehova tanúktól (2.6), pünkösdiektől (2.6) és metodistáktól (2.4) kerültek szignifikáns távolságra.
2.2. Értékrend
„Amennyiben a vallásos ember átadja magát Istennek, akit ’mindenek fölött szeret’, minden, ami egyáltalán értékesnek vagy értéktelennek tekinthető, az értékek hierarchikus szerkezetet követő egységévé szerveződik számára. Sajátosan vallási természetűek-e az értékmegragadás aktusai, és vallási természetű-e az, hogy az ember hozza létre az „értékek rendjét”? Nincsenek-e kifejezetten szekuláris, sőt hangsúlyozottan vallásellenes módja is az értékekhez való viszonyulásnak és értékek hierarchizálásának?”, kérdezi Schaeffler (2003:151) Ha nem is ebben az előtanulmányban, de a kutatás végére, remélem, ezekre a kérdésekre is próbálkozhatok válaszokkal. Az értékrend vizsgálatához Sh. Schwartznak (1992) a különböző kultúrák értékrendjében a közös elemeket kereső kutatásához használt tesztjét alkalmaztam. Először is megállapíthattuk, hogy a felkínált értékekre a zsidók, a muszlimok és a maguk módján vallásosak voltak a legnyitottabbak, legkevésbé pedig a leginkább fundamentalista keresztények és hinduizmus-buddhizmus világához tartozók. Mindemellett igaznak tűnik, hogy a kulturális tőke és az életkor szempontjából nagyjából azonos szinten álló vallási csoportok tagjainak értékrendje csak viszonylag kisebb eltéréseket mutat. Az univerzalitás értékek megítélésében a Szent könyv vallásai ( katolikusok, zsidók és a muszlimok), valamint és három keleti vallás képviselői között volt gyenge vagy gyengébb szignifikáns eltérés. Az önállóság-ösztönzés értékkör megítélésben csupán az ezeket kevésbé fontosnak tartó hagyományos krisnások és a szekularizált vallások között volt észlehető szignifikáns eltérés. Szignifikáns különbség mutatkozik az önállóság-ösztönzés értékeit a többiekhez képest kevésbé értékelő erősen konzervatívok és a többiek (köztük a zsidók) között. Az életélvezet-értékek minősítése esetében rögzíthettünk legnagyobb eltéréseket. Az ebben a tekintetben leginkább aszketikus Jehova-tanúk, pünkösdiek és hagyományos krisnások, valamint a leginkább hedonista maguk módján vallásosok és nem vallásosok tértek el szignifikánsan a többi csoporttól, köztük a zsidóktól.
Négy állítás alapján alakult ki a felelősségérzet összesített mutatója. Ebben a tekintetben eléggé kicsi (2.3 és 3.3 közötti) eltéréseket rögzíthettünk. Az egyes vallások között mindössze két viszonylatban volt szignifikáns eltérés: a sor végén álló muszlimok és baptisták, valamint a legtöbbféle felelősséget felvállaló zsidók, hagyományos krisnások és Jehova tanúk között.
Jóval nagyobbak voltak a különbségek a kötelességérzet vonatkozásában. A kötelesség-vállalásban leginkább elzárkózó Jehova tanúk (2.2) erősen szignifikáns távolságra voltak a maguk módján vallásosoktól (3.8), szignifikáns távolságra a katolikusoktól (3.4), az evangélikusoktól (3.6), a buddhistáktól (3.4), és gyengén szignifikáns az adventistáktól (3.4) való különbözőségük. A legtöbbféle kötelességet magukénak érző zsidók (4.2) majdnem mindegyik vallási csoporttól szignifikáns távolságra voltak.
2.3. A szexualitás és a szerelem megítélése
Krisna-hívők tértek el legjobban a többiektől, akik a házasságon belül is lényegét tekintve cölibátusban élnek. A szexualitással és a szerelemmel kapcsolatos kijelentésekkel való egyetértés foka alapján a zsidók (3.8) bizonyultak legnyitottabbnak, a hagyományos krisnások (2.0) és a Jehova tanúk (2.4) pedig a leginkább elzárkózóknak, és közöttük, valamint a többiek között volt tapasztalható szignifikáns eltérés. A zsidók a következő kijelentések legpozitívabb megítélésében különböztek leginkább a többiektől: a házasságon belüli szexualitásban és szerelemben „a szerelmi előjátékok tárházát folyamatosan bővítse, hogy újabb szexuális technikákat ismerjen meg és próbáljon ki”, „vallási, egyházi ünnepet szeretkezéssel is ünnepeljék meg”, „a gyereke előtt is csókolgassák, simogassák egymást”.
2.4. Tevékenység-szerkezet
Figyelembe véve a kérdőívben a vallási tevékenységeken kívüli szabadidő-tevékenységek volumenét (vagyis sokféleségét, gyakoriságát és intenzitását) tekintve nagyon hasonló átlagértékeket állapíthattunk meg. Mindössze az élen álló katolikusok (3.3) és reformátusok (3.3), valamint a vallási tevékenységekre legtöbb időt fordító és az európaitól legjobban eltérő életmódú krisnások (2.6 és 2.5) között tapasztalható szignifikáns eltérés, a zsidók (2.9) a nagyjából azonos szinten álló többiek között foglaltak helyet. A szabadidő-tevékenységek minőségét tekintve sem nagyobbak (2.83.6) az eltérések, ám ebben a tekintetben éppen a zsidók álltak az élen, ha nem is szignifikáns különbséggel.
Rosta Gergely az egész országra kiterjedő reprezentatív mintával mutatta ki, hogy a 15-29 évesek körében az egyháziasan vallásosok körében a saját könyvek és az egy évben elolvasott könyvek száma magasabb, mint az országos átlag, és ez a különbség az azonos anyagi helyzetű és kulturális hátterű rétegekben is érzékelhető, ami a vallásosság más tényezőktől független hatását bizonyítja (Rosta 2004). Mindenféle (könyv, újság, folyóirat, szépirodalom, szakirodalom) olvasmányt egybevéve csak kis különbséget tapasztaltunk a különböző vallások képviselői között. Az élen a katolikusok (4.3), a zsidók (4.2) és a maga módján vallásosok (4.2), a sor végén a pünkösdiek (3.7), muszlimok (3.7), valamint a MBM-krisnások (3.5) álltak. A szakkönyv-olvasás ebben a magasan kvalifikált mezőnyben eléggé kiegyenlített, az újságolvasásban azért nem volt nagyobb különbség, mert a világi lapok olvasásának hiányát kiegyenlíti a vallási, egyházi lapok olvasása, a szórakoztató olvasmányokat pedig a Biblia, más szent könyvek és a vallásos könyvek olvasása. A regényolvasást tekintve valamivel nagyobbak voltak a különbségek. A nem vallásosokat (3.9) és a baptistákat (3.8) megelőzve a zsidók (4.1) álltak az élen, a sor legvégén a pünkösdiek (3.0),
a Jehova tanúk (3.0) és a muszlimok (3.0). Igazolandó a Rosta-féle tézist a nem vallásos csoportot a vallásos csoportok fele megelőzte az olvasás és regényolvasás intezitásában.
Jellemző módon eléggé kicsi tizednyi eltérés tapasztalhattunk a tizenhárom csoport között az internet használatban. E tekintetben is a zsidók álltak az élen (4.5), és mindössze a krisnások (3.0) maradtak le kissé a többiektől. A színházlátogatás gyakorisága mindegyik csoportban alacsony volt. Az élen a katolikusok (2.8) és a zsidók (2.7), utánuk a nem vallásosok (2.6), a maguk módján vallásosok (2.6) és a hagyományos protestánsok (2.52.6), a sor végén a muszlimok (1.4) álltak. Szignifikáns különbség volt a gyakoribb színházlátogató modern keresztények, zsidók és nem vallásosok, valamint színházzal szemben puritánabb beállítottságú konzervatívok között. A képtár-, a múzeum- és a
műemlék-látogatásban és a katolikusok (3.0) álltak az élen, utánuk az evangélikusok (2.8), a reformátusok (2.7), majd a zsidók (2.6) következtek. Leginkább a muszlimok (1.8), a hagyományos krisnások (1.9), a metodisták (2.2) és a pünkösdiek (2.2) mellőzték ezeket a tevékenységeket. A szórakozóhelyek látogatása terén a katolikusok (3.7) vezettek, rögtön utánuk a reformátusok (3.6),
az evangélikusok (3.4) és a zsidók (3.2) következtek, a másik pólust pedig muszlimok, a krisnások és a konzervatív keresztények képviselték (1.6 és 3.0 közötti értékekkel). A vallási tevékenységek esetén a Jehova tanúk (4,7) és a hagyományos krisnások (4.6) élre kerülése könnyen magyarázható, hiszen előbbiek a missziós tevékenységgel utóbbiak a napi legalább két órányi imádkozással tetemes időt töltenek szabadidejükből vallási tevékenységgel. Az újprotestáns egyházak hívei (4.0-4.6) jóval több időt töltenek el gyülekezetben, mint a hagyományos egyházak hívei (3.2-4.0), beleértve a zsidókat (3.2) is. A vallásos embereknél a jótékonysági tevékenységek szorosan kapcsolódhatnak a vallási
tevékenységekhez, de nem mindenfajta vallásosság indukál jelentősebb jótékony tevékenységet. A vallásosok között a Jehova tanúk (1.9) utolsó helye azzal, magyarázható, hogy vallásuk, ha nem is tiltja, nem szorgalmazza a jótékonykodást. Nem sokkal voltak előttük a zsidók (2.1), ugyanakkor az őket megelőzőktől sem sokkal maradtak le.
2.5. A humor fontosságának megítélése
Nyíri Tamás (1972:262-264) a humor a túlparti fények, a túlvilági boldogság egyik előlegének egyikének, Peter Berger (1997:214) „kicsi transzcendenciának” tartja, Hillary Belloc (Greeley, 1997:21) pedig a katolikus habitus sajátosságának tartja. A „Milyen szerepet játszik életében a humor?” kérdésre általunk felkínált válaszok értékelése alapján csak eléggé csekély különbségeket állapíthattunk meg.
A legszembetűnőbb talán éppen az volt, hogy a vizsgált magasan képzett vallásgyakorló fiatalok a humor fontosságának megítélésében  összehasonlítva őket a nem vallásosokkal  nem tűnnek földi siralomvölgyben savanyú képet vágó aszkétáknak. Szignifikáns különbségek egyfelől csak humort legfontosabbnak tartó zsidók (3.6) maguk módján vallásosok (3.6) katolikusok (3.5) (, reformátusok (3.5), nem vallásosok (3.5) és metodisták 83.5), másfelől az ebben a tekintetben leginkább visszafogott Jehova-tanúk (2.8) és a hagyományos krisnások (2.7) között jelentkeztek. A humor egyes műfajainak és formáinak értékelését vizsgálva árnyaltabbá és markánsabbá válik az összkép, melynek jellemző jegye, hogy az irónia és a kabaré kedvelése jelentős különbségekkel a zsidók körében szerepel az első helyen. P. Berger (1997:87-98) egyenesen a zsidó vallásból (egyebek mellett az Istennel alkudozó és birkózó ősatyák viselkedéséből) vezeti le a zsidók különleges humorérzékét és humorértését.
A katolikus lelki tükrökben máig fel-felbukkan a „szent dolgokkal tréfát űztem” megnevezésű bűn. Mennyiben lehet nevetni a vallás, az egyház emberi, evilági arculatán? Van-e jogosultsága a az élet más területein elfogadott humornak, nevetésnek ebben a  szent  szférában? Némiképpen változhat az eddig kialakult kép a „Lehet-e vicc, humoreszk, vígjáték, szatíra témája a vallás, a vallásos megnyilvánulások, az egyház, a vallási közösség és a papok, lelkészek szerzetesek és más egyházi, vallási személyek?” kérdésre adott válaszok alapján: az ebben a vonatkozásban is legnyitottabb zsidók (3.5), metodisták (3.5) és buddhisták (3.5) szignifikánsan különböztek a reformátusoktól (2.5), a pünkösdiektől (2.1), a muszlimoktól (1.9) és a Jehova tanúktól (1.9).
3. A művészet szerepe, fogadtatása és befogadása
3.1. A művészettel kapcsolatos beállítódás
Már megtapasztalhattuk, hogy mekkora a súlya az regényolvasásnak, a színházba járásnak, a zenehallgatásnak, a képzőművészeti látványosságok megtekintésének a különböző vallások képviselői
szabadidejében. Mivel a regényolvasás legalább annyira a szórakozás egyik mutatója is, tekintve, hogy az olvasottak jelentős része szórakoztató lektűr, úgy véltem, jobban jelzi az irodalom súlyát életünkben a versolvasás. Valóban, ebben a tekintetben nagyobbnak bizonyultak a különbségek, mint a regényolvasásban. Az eddigiektől talán leginkább tért el ez a sorrend, melyből csupán két szignifikáns tendencia olvasható ki: egyfelől a zsidókkal (3.2) az élen a szekularizáltak jóval fogékonyabbak voltak (2.3-3.1) a vers iránt, mint a kevésbé szekularizáltak (2.2-1.5), akik közül az erősen konzervatívak találkoznak legritkábban verssel.
Még inkább jellemzi a művészeteknek életünkben betöltött szerepét és súlyát a művészeti tevékenység, vagyis az a tény, hogy magunk is műveljük: zenélünk, táncolunk, színpadi szerepet alakítunk, festünk, rajzolunk, formázunk, filmezünk, fényképezünk, irodalmi műveket alkotunk. Ezt persze, ha vallásosak vagyunk, tehetjük szakrális tevékenység keretében is templomi zenéléssel, énekléssel, ha pedig krisnások vagyunk, tánccal is. Mivel a csoportok között csak viszonylag kicsi eltérések, óvatosnak kell lennünk a magyarázatot illetően. Szignifikáns eltérések csak a művészet művelésében az átlagosnál aktívabb mérsékelten konzervatívak és az átlagosnál passzívabb erősen konzervatívak között vannak. Úgy tűnik, hogy a baptisták, adventisták és metodisták esetében a művészet iránti fogékonyság (ez a verskedvelés alapján különösképpen az adventistáknál lehet meggyőző érv) összetalálkozott a gyülekezetbeli énekléssel, zenéléssel, versmondással. A zsidók (3.1) ebben a tekintetben középen helyezkedtek el, ha nem is szignifikánsan, de megelőzve a buddhistákat (2.9), pünkösdieket (2.9) , evangélikusokat (2.7) és a Jehova tanukat (2.7).
A kérdezettekkel tömegkultúra körébe tartozó szórakoztató műfajokat és az elitkultúra részét képező filmeket, és regényeket minősíttettünk aszerint, hogy szerintük mennyire valók vagy nem valók ezek a vallásos ember számára. A tömegkultúra és a művészet kifejezetten vallási szempontú megítéléséről van itt szó, ugyanis nem azt kérdéseztük, hogy mennyire tartja őket értékesnek, hanem, hogy mennyire valók vagy nem valók egy vallásos ember számára. Természetesen számolni lehet többféle szempont együttes mérlegelésével, hiszen tarthatja valaki a valóságshow-t vagy Esterházy Péter regényét ab ovo ízléstelennek, és elsősorban ezért tartaná távol tőlük a vallásos embereket. Ez esetben a nyitottság nem csak engedékenységet, liberalizmust, hanem ízléstelenséget is jelenthet. Kevés esetben rögzíthettünk az egyes vallások képviselői között ennyi jelentős és szignifikáns különbséget, mint ebben az esetben. Legjobban egyfelől a legnyitottabb buddhisták (4.5), a maguk módján vallásosok (4.2) és az evangélikusok (4.0), másfelől a legzártabb Jehova tanúk (1.6) és a hagyományos krisnások (1.6) különböztek a többiektől. A zsidók (3.1) a középmezőnyben foglaltak helyet, szignifikáns távolságra kerülve mind az élen, mind a hátul állóktól.
Közvetlenül is rákérdeztünk a vallás és a művészet kapcsolatára, amikor következő két kijelentést minősíttettük: „A művészetből sok minden meg lehet tudni Istenről” és „Mivel a művészet lényegét tekintve a világi dolgok közé tartozik, ezért a műalkotásokat illetően nagy mértékű óvatosságra van szükség”. A két kérdésre adott válaszok alapján képeztük azt mutatót, mely azt jelzi, hogy milyen mértékben ítélik pozitívnak a művészet és a vallás kapcsolatát. Bár a csoportokon belül jelentős különbségek vannak, eléggé sok a szignifikáns eltérés a csoportok között. Legnagyobb mértékben (és erősen szignifikánsan) a zsidókat (3.8), a buddhistákat (3.7) és a katolikusokat (3.6) megelőző modernizált krisnások (4.2), valamint a másik pólust képviselő erősen konzervatív muszlimok (2.5), Jehova tanúk (2.4) és pünkösdiek (2.3) különböztek (ugyancsak többnyire erősen szignifikánsan) a többiektől.
A művészetekkel való kapcsolat erősségét érzékeltető mutató tizenkét féle adatot foglalt magába: a regény- és versolvasás, a zenehallgatás, a mozi-, a színház-, valamint a képtár-, múzeum- és műemlék-látogatás gyakoriságát, ezek tartalmának minőségét, a művészeti tevékenységet, a kódismeretet, az irodalom-és filmismeret terjedelmét, a művészettel kapcsolatos passzív-aktív beállítódást és a művészi ízlés szintjét. Bár a különbségek nem voltak túl nagyok, úgy tűnik, hogy
a hazánkban tradicionális keresztények, a szekularizáltabb keleti vallások hívei és a nem vallásos fiatalok életében komolyabb szerepet játszik a művészet, mint a hozzájuk képest konzervatívabb és fundamentalistább vallások hívei körében. Az egyes csoportokat tekintve csupán a pünkösdiek (2.3), valamint az élen álló zsidók (3.7) és katolikusok (3.6), között van szignifikáns különbség. A művészettel való kapcsolat a szidó fiatalok esetében is pozitív összefüggésben az optimista világlátással, az „önállóság” értékeinek való fontosság tulajdonításával, a humor-értéssel, még erősebben a szexualitás és a szerelem értékelésével, a szabadidő-tevékenységek intenzitásával és a kultúrával szembeni nyitottsággal.
3.2. Művészet-ismeret és ízlés
Egy irodalmi művekből és filmekből álló olyan listát kaptak kézhez a kérdezettek, amelyen 11 alacsonyabb esztétikai értékű szórakoztató mű mellett 32 értékes mű szerepelt. Ezek közül az értékes művek olvasottsága és ismertsége alapján állapítottuk meg az olvasottság és filmismeret volumenének sorrendjét tábla) az ismét az élen álló zsidókkal (3.6), valamint a sereghajtó újprotestánsokkal (2.12.4).
A művészeti ízlés szintjét a listán szereplő 36 értékes mű fogadtatás-értékelése, valamint a legnagyobb olvasmányélmények és a kurrens szépirodalmi olvasmányok alapján a művészeti ízlés tekintetében a művészetismerethez képest valamelyest eltérő sorrend alakult ki. Az egyes csoportok között megint csak az élen álló zsidók (3.7), valamint a művészeti ízlés tekintetében alacsonyabb szinten álló újprotestánsok (2.62.4), a reformátusok (3.1), a maguk módján vallásosok (3.0), MBM-krisnások (2.9) és muszlimok (2.7) között rögzíthető szignifikáns különbség. Vizsgálva 15 művészim alkotás (filmek és irodalmi művek) ismertségét és kedveltségét, már nem voltunk meglepve, hogy a zsidó fiatalok körében voltak legismertebbek és legkedveltebbek Antonioni Nagyítás, Bergmann Suttogások és sikolyok, Bulgakov A Mester és Margarita, Esterházy Péter Harmonia coelestis, Fellini Nyolc és fél, Hrabal Sörgyári capriccio és Tarkovszkij Stalker című művei.
Ezek után az sem okozhat meglepetést, hogy a különféle művészeti kódok ismeretében is nagy fölénnyel az zsidók (3.9) kerültek az élre, megelőzve az evangélikus (3.4), nem vallásos (3.0) és buddhista (3.0) fiatalokat, akik mind szignifikáns távolságra kerültek a Jehova tanúktól, az adventistáktól és a pünkösdiektől, a zsidók pedig a többiektől is.
4. Összegezés
A vallásosság alapján az egymástól való távolságuk és nagyon közeli értékeik alapján a maguk módján vallásosokkal együtt 14 vallási csoport között a következők viszonylatokban találtam a legnagyobb hasonlóságot: A) a két krisnás csoport, B) a három úgynevezett „”történeti”’ egyház és a maguk módján vallásosok, C) Jehova tanúk, pünkösdiek és baptisták, D) adventisták, metodisták és muszlimok, E) buddhisták és zsidók. Nyilvánvaló, hogy nem a vallás, hanem a vallásosság hasonlósága miatt kerültek egymáshoz legközelebb a buddhisták és a zsidók, vagyis a két legmodernizáltabb csoport a tizennégy közül. A vallásosság különböző dimenzióival operáló többváltozós elemzés alapján készült konceptuális térképen ez a két csoport az érzelmi-nyitottól a kognitív-fundamentalista tengely felső végén foglaltak helyet, szemben, a Jehova tanúkkal, pünkösdiekkel és a baptistákkal. A hagyományos-szakrálistól a modernizált-világias vallásosság skáláján a zsidók éppen középen helyezkedtek el.
A habitus különböző dimenzióival operáló többváltozós elemzés alapján készült konceptuális térképen a függőleges tengelye az értékek (beleértve a művészetet is) iránti nyitottság és az életélvezet mértékét, a vízszintes tengely a tradíció―modernitás erősségét mutatta. A zsidók a maguk módján vallásosokkal és a metodistákkal együtt a koordinátarendszer az erőteljes modernitás és értékek iránti nyitottság negyedébe kerültek, legtávolabb a Jehova tanúktól, a pünkösdiektől, a hagyományos krisnásoktól, és még a buddhistáktól is. Természetesen nem gondolhatjuk, hogy a vallásukat rendszeresen gyakorló zsidó fiatalok modernitásra és értékekre nyitott habitusa egyenesen vallásosságuk következménye, feltehetően ez jelentős részben az átlagosnál nagyobb kulturális és gazdasági tőkéjükkel jellemezhető társadalomi pozíciójukkal magyarázható. Ugyanakkor az is bizonyosnak tűnök, hogy ezt az alap-habitust vallásosságuk nem korlátozta, nem gyengítette, sőt akár erősítette is. Ez utóbbi látszik igazolni az a tény is, hogy a habitust tekintve a nem vallásosoktól való távolság alapján a különböző vallási csoportok között következő sorrend alakult ki: a metodisták, katolikusok, buddhisták, reformátusok, maguk módján vallásosok kerültek legközelebb, a hagyományos krisnások, a pünkösdiek és a Jehova-tanúk a legmesszebb. A zsidók az adventistákkal, a modernizált krisnásokkal, az evangélikusokkal, a baptistákkal és a muszlimokkal együtt a nem vallásosoktól és a fundamentalista módon vallásosoktól egyenlő távolságra helyezkedtek el.

Felhasznált szakirodalom:
Berger, Peter (1997) Reedeming Laughter. Berlin New York, Walter de Gruyter
Bourdieu, Pierre (2002) A gyakorlati észjárás. Bp. Napvilág K.
Boyer, Régis (2003) A szent megtapasztalása. = A szent antropológiája. Szerk. Julien Ries. Bp.Tipotex.
Delahoutre, Michel (2003) A szent és esztétikai kifejeződése: szent tér, szent művészet, vallási műemlékek = A szent antropológiája szerk.: Julien Ries. Bp. Tipotex.
Greeley, Andrew, (2000) The Catholic imagination. BerkeleyLos AngelesLondon, University of
California Press
Kamarás István (2009) Vallásosság, habitus, ízlés. Bp. Loisir K.
Nyíri Tamás (1972) Antropológiai vázlatok. Bp. Szent István Társulat
Rosta Gergely (2006) Ifjúság és vallás. Kézirat (Előadás a Faludi Akadémia Vallás és kultúra konferenciáján)
Schaeffler, Richard (2003) A vallásfilozófia kézikönyve. Bp. Osiris.
Schwartz, Shalom H. (1992) Universals in the structure and contest of values: Theoretical advances and empirical tests in 20 countries. In: Zanna M. (ed.) Advances in Experimental Social Psychology (Vol 25) 1-65.
Weber, Max (1982) A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Bp. KJK. 1982.
Weber, Max (1992) Vallásszociológia. = U.ő.: Gazdaság és társadalom. Bp. KJK. 109-323. old.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.